Ez az étel még a novemberi házassági évfordulónkra készült. A májat többször készítettem már, persze nem ilyen formában, de az eseményre való tekintettel most egy kicsit elegánsabbá próbáltam tenni ezzel a tálalási móddal. Valójában ez szerintem inkább előételnek való, semmint főételnek, aminek mi ettük. De egy gazdagabb zöldségkrémleves után ez nekünk pont elég volt. A májat egyébként azért találtam ki még évekkel ezelőtt és neveztem el Marshall májnak, mert volt egy étterem ahová nagyon sokat jártunk, és ott volt kapható egy meleg saláta, aminél a friss salátán tálalták a májat. Persze Marshall saláta volt a neve. A máj nem tudom, hogy pontosan így készült-e, de nagyon hasonló volt. Arról viszont fogalmam sincs, hogy miért hívták Marshall-nak, mert igazából nem sok köze van hozzá. Úgy tudom, hogy eredetileg ezt az ételt, mármint a Marshall májat borjú, marha vagy sertésmájból készítik és vagy megtűzdelik a májat szalonna darabkákkal, és hagymával együtt zsírban kisütik, vagy szalonnából készített kakastaréjjal és jó sok sült hagymával együtt tálalják. Jó! Ebben is van hagyma meg szalonna, de más is...
A hozzávalóknál csak hozzávetőleges arányokat írok, mert igazából sosem mértem eddig. A réteskosárban történő tálalás egyébként máshoz is nagyon jó ötlet (én Laci bácsitól kölcsönöztem egy régebbi újságsorozatából). Akár édes ételekhez is. Nagyon látványos tud lenni!
Hozzávalók:
A májhoz:
- 500 g csirkemáj kisebb kockákra vágva
- 1 fej hagyma félkarikákra vágva
- 1-2 evőkanál magos dijoni, vagy sima dijoni mustár
- 2 nagyobb pritaminpaprika, vagy 1 piros kaliforniai apróbb kockákra vágva
- olívaolaj
- só, bors
A réteskosarakhoz:
- 1 csomag réteslap
- némi olvasztott vaj
Először a réteskosarakat készítem elő. A réteslapokat kiterítem egy nedves konyharuhára, majd akkora kockákra vágom fel, hogy egy muffintepsi méllyedéseiben, kosárformákat tudjak kialakítani belőlük. A lapokat egyenként megkenem az olvasztott vajjal, majd egymáson kissé elcsúsztatva, belehelyezem őket a kivajazott muffinformákba. 200 fokra előmelegített sütőben, szép aranybarnára sütöm őket.
Amíg sülnek a kosarak, elkészítem a májat. Ehhez egy serpenyőben felhevítem az olajat és megfonnyasztom rajta a hagymát, hozzáadom a paprikakockákat, majd ezzel is sütöm pár percig. Beleteszem a májat, és ahogy elkezd sülni, hozzákeverem a mustárt és ízesítem sóval és borssal. Nem sütöm túl sokáig, pár perc elég neki!
A réteskosarakba belehalmozom a májat, mellé friss zöldséget, pl. jégsalátát, uborkát, koktélparadicsomot tálalok, némi balzsamecettel díszítve. Azonnal tálalom, mert frissen igazán finom.
Megjegyzés: Elnézést, de utólag vettem észre, hogy kimaradt belőle a szalonna, bár anélkül is finom lenne, de azért elbír még egy kevéske füstölt, húsos szalonnaféleséget is, amit még a hagyma előtt kezdek el pirítani.
2 megjegyzés:
Kedves Ildinyó!
Nagyon ötletes ez a recept, köszönöm az ötletet.
Szilvi
Kedves Szilvi!
Köszönöm szépen és nagyon szívesen!
Üdv
Megjegyzés küldése