2013. március 4., hétfő

Túrótorta citromkrémmel és eperrel


Anyukámnak készült ez a kisebb torta, mert tegnap lett 70 éves. Így szülinapok alkalmából nálunk mindig összeül a szűk család (vagyis nagy, mert már szűken is 16-an vagyunk :) ), és együtt ünnepelünk, de ilyenkor anyukám szülinapján ez mindig eltolódik. Ennek az az egyetlen oka, hogy apukámnak pont 1 hónap múlva lesz a szülinapja, és hiába 1 hónap még, ő vele szeretné ünnepelni majd, meg most még a húsvéttal együtt is. Egy ekkora családban, mint a miénk ez praktikusabb és gazdaságosabb megoldás is. :) De én azért mégis csak szerettem volna neki valami finomságot készíteni erre az alkalomra, így amit találtam a hűtőben, abból készült egy kis torta. És nem, nem olyan gyakori nálunk így március elején az eper a hűtőben, de én is úgy kaptam és gondoltam ez a pár szem remekül feldobja majd. Nagyon finom, könnyű, üde torta lett. 


A tortalapot két részletben süssük meg, így nem kell kettévágni, és így szebb és egyenletesebb is lesz, valamint jobban át is sül a túrós tészta. Ha nincs két egyforma méretű formánk, külön-külön süssük, én is így tettem, bár így kicsit hosszabb idő a sütés.

Hozzávalók (20 cm átmérőjű formához):
A két tortalaphoz összesen:
  • 4 tojás
  • 2 csipet só
  • 8 dkg xilit
  • 2 púpos evőkanál valódi vaníliás cukor
  • 4 evőkanál olaj
  • 25 dkg zsírszegény túró
  • 2 evőkanál reszelt citromhéj
  • 4 evőkanál kukoricaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
A citromkrémhez:
  • 1,5 dl frissen facsart citromlé (egy kevés lehet belőle 100 %-os almalé is)
  • 8 dkg xilit
  • 5 dkg vaj + 5 dkg vaj
  • 1 púpos evőkanál kukoricaliszt
  • 2 tojás
  • 6 púpos evőkanál tejföl
A díszítéshez:
  • kb. 20-25 dkg eper
  • étcsokoládé- vagy fehércsokolédé forgácsok
A tortaforma oldalát kenjük ki vajjal és szórjuk meg kukoricaliszttel. A sütőt melegítsük elő légkeverésen 160 fokra (sima sütésen 180 fok).
2 tojás fehérjét verjünk kemény habbá egy csipet sóval. A 2 tojás sárgáját keverjük világosra 4 dkg xilittel és 1 evőkanál vaníliás cukorral, majd keverjünk hozzá 2 evőkanál olajat is, végül a fele mennyiségű túróval, citromhéjjal, kukoricaliszttel és sütőporral keverjük össze alaposan. Óvatosan forgassuk bele a tojáshabot, majd simítsuk a formába és süssük kb. 25 percig. Ha kisült, hagyjuk kicsit hűlni és közben készítsük el a másik adag tésztát is hasonlóan a fentiekhez. Szedjük ki a formából a megsült tésztalapot, szedjük le róla a sütőpapírt és rácson teljesen hűtsük ki. A formát tisztítsuk meg, készítsük újból elő, simítsuk bele a másik adag tésztát is és süssük meg a fentiekhez hasonlóan. Miközben sül, készítsük elő a citromkrémet.
A citromlevet vízgőz felett a cukorral és az 5 dkg vajjal olvasszuk fel, majd kicsit hűtsük ki. Ha már langyos vegyünk ki belőle keveset és keverjük el benne csomómentesre a kukoricalisztet. A többiben keverjük el alaposan a 2 tojást és szintén vízgőz felett, hozzáadva a kukoricalisztes keveréket, folyamatosan kevergetve pár perc alatt sűrítsük be. Hagyjuk kihűlni, majd gépi habverővel adjuk hozzá a maradék 5 dkg puha vajat, végül ha jó könnyűre dolgoztuk, keverjük hozzá a tejfölt is.
Összeállításkor kenjük a krém kb. 2/3-ad részét az egyik tortalapra, fedjük be a másikkal, kenjük rá a maradék krémet, majd díszítsük az eperrel és a csokoládéforgáccsal. Lehűtve tálaljuk!




Nincsenek megjegyzések: