2009. március 9., hétfő

Joghurtos csodák

Ezeket még a múlt héten készítettem, de akkor valahogy kimaradt, hogy írjak is róla. Nem mintha bonyolult dolgokról lenne szó, csak úgy gondoltam, hogy nem én találtam fel a spanyol viaszt... De a Másik Felem azt mondta erről mindenképp írjak, mert nagyon finom (volt). Két rém egyszerű édességről van szó. Mindkettőnek az alapja a natúr joghurt. Szerintem a boltokban kaphatóaknál sokkal finomabb ízesített joghurtot lehet otthon pár perc alatt előállítani. És olyan különösebb dolgok sem kellenek hozzá. Bár lehet, hogy ezzel csak én vagyok így. Évente talán egyszer ha veszünk ízesített joghurtot, abból is csak az áfonyásat szoktam, ha már... Natúr joghurtból viszont tényleg dögivel van itthon. És ha hozzákeverünk egy kis tejfölt, attól egy kicsit krémesebb, tejszínesebb lesz. Én gyakran krémfölt, vagy frissfölt vásárolok a tejföl helyett, és nem csak azért, mert az olcsóbb, hanem mert úgy tudom ennek sokkal könyebb az emésztése is.
Kókuszos joghurtcsemege
Hozzávalók kb. 1 adaghoz (igaz emberesebb lesz az eredmény, nem "bolti adag"):
  • 3 evőkanál natúr joghurt
  • 2 evőkanál tejföl (frissföl, krémföl)
  • 3 evőkanál kókusztejpor
  • ízlés szerint édesítőszer vagy porcukor (én szőlőcukrot használtam)
  • 2-3 db teljes kiőrlésű vajas keksz (az Aldiban nagyon finomat lehet kapni) morzsásra törve
  • A díszítéshez: kókuszchips, vagy reszelék, esetleg piskótatallér

A kókusztejport nagyon kevés meleg vízben feloldom, majd hozzáadom a tejfölös joghurthoz és ízlés szerint édesítem. Én kb. 1-1,5 evőkanál szőlőcukrot tettem bele. Egy átlátszó üvegpohárba rétegezem a kekszmorzsával együtt, megszórom kókuszchips-szel (hm, ezt így kell írni?) és azonnal tálalhatom. De ha a hűtőben hagyom egy picit összeérni az ízeket, az sem árt neki, sőőőt.

Fahéjas-almás kekszes joghurt
Hozzávalók szintén 1 emberesebb adaghoz:
  • 3 evőkanál natúr joghurt
  • 2 evőkanál tejföl
  • vaníliáscukor
  • porcukor vagy édesítőszer (nálam megint szőlőcukor)
  • fahéj
  • 2-3 db teljes kiőrlésű vajas keksz morzsásra törve
  • kb. 2 evőkanál almalekvár (ha valaki nincs olyan szerencsés helyzetben, mint pl. én, hogy az Anyukája révén rendelkezik ilyen tartalékokkal, akkor: kb. fél alma reszelve, cukorral ízesítve)
A joghurtot és a tejfölt összekeverem, ízesítem cukorral, van. cukorral. Az almalekvárhoz (vagy péphez) hozzákeverek kevés őrölt fahéjat (esetleg lehet reszelt citromhéjat is), majd egy átlátszó üvegpohárba mindent rétegesen belekanalazok, esetleg megszórom a tetejét is egy kevés fahéjjal, majd a számba kanalazom az egészet. Vagy más szájába... hi-hi
Én egyébként a Tzatzikit is úgy szoktam csinálni, hogy joghurtot és tejfölt keverek össze kb. 1:1 arányban, és ez az alapja az egésznek. Így a görög joghurthoz hasonló lesz az eredmény, sűrűbb és krémeseb, mintha csak natúr joghurtot használnánk, mégis ott van a joghurt frissesége, könnyedsége is...

7 megjegyzés:

ManóAnyó írta...

Manócskám mostanában nagy joghurtimádó lett, kipróbálom a recepteket, jól hangzanak. Remélem ízlik majd neki :)

Névtelen írta...

Szia!

Milyen jól néznek!És biztos finom is!Ki is fogom próbálni őket.Belly

trinity írta...

Nagyon jó ötletek!! És szépek is!!!Grt!

Ildinyó írta...

Köszönöm Mindenkinek a kedves szavakat!

Nikóca írta...

Drága Ildi!
Ezek istenien néznek ki, én is kipróbálom majd őket! Egyébként én is szoktam zutyulni natúr joghurtból mindenféle finomságot, de ezekből még egyiket sem próbáltam, úgyhogy erre minél előbb sort kell keríteni! :)
Egyébként nem tudom, hogy miben tálaltad ezeket a joghurtos csodákat, de nagyon úgy néz ki, mint amit én is alkalmazok ilyesmire... Nem fogod kitalálni, de én az IKEA-ban vásárolt vastag falú poharas gyertyát vettem meg erre a célra... Imádom a gyertyákat is, és ha már elfogyott, akkor szuper pici desszertestányérkák lesznek belőle... Olyan, mintha ez is az lenne... Eltaláltam? :)
Puszillak, majd kukk a blogomba, van ott egy meglepi Neked! :)

Ildinyó írta...

Niki hogy te miket észre nem veszel! Tényleg eltaláltad, mert ezek azok az Ikeás gyertyáspoharak. Kisebb adagokat szerintem a 4 db-os kiszerelésben árult mécsestartókban is tök jól lehet tálalni. Kis szemfüles! Jaj és nagyon drága vagy! Ezúton is megköszönöm Neked azt a csodás meglepit!

Nikóca írta...

Akkor stimmel... :)
Nekem még bőven van olyanom is, amiben van gyertya, én azt hiszem a legnagyobb méretet vettem meg (piros volt a gyertya benne), és azóta is ilyen ételek tálalására használom... :) No comment... :)
A meglepi pedig evidens, nem nagy dolog... Valahogy bennem maradt ez a március 10, és október 10... Olyan dallamos! :)

Puszi!