2009. március 5., csütörtök

Tökmagos pogácsa



Mint már annyian mások én is azt sajnálom most, hogy a blog ízeket nem tud, de sajnos még illatokat sem, közvetíteni. Mert hogy ezekről a pogácsákról egyetlen értelmes képet sem sikerült összehoznom, az biztos. Köszönhető ez ennek a remek időnek is, na és persze biztos a bénaságomnak is. Akár benevezhettem volna ezzel is a VKF-en, de teljesen kiment a fejemből. Pedig már hetek óta készülök megsütni, mert nagyon szeretem a tökmagot. Egyébként a receptet a Nagy Süteménykönyvben találtam. Bár ott magos pogácsaként szerepel, merthogy ír még bele len-, ill. szezámmagot is. Jó nagy pogácsákat érdemes készíteni belőle, mert szerintem ez úgy finom. 

Hozzávalók (kb. 15-16 nagy pogácsához):
  • 2 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 kávéskanál cukor
  • 10 dkg vaj (félig megolvasztva)
  • 30 dkg graham liszt (nálam ebből 5 dkg kukoricaliszt)
  • 15 dkg finomliszt
  • 2 teáskanál só
  • kb. 4-5 dkg héj nélküli tökmag (ha sózott, azt vegyük figyelembe)
  • 1 nagy marék napraforgómag (helyette lehet ez is tökmag)
  • A tetejére: 1 tojás
1 dl langyos, kicsit cukros tejben megfuttatjuk az élesztőt. Közben összekeverjük a liszteket, a sót, hozzáadjuk a vajat, a felfuttatott élesztőt, majd a maradék tejet is és 5-10 percig gyúrogatjuk. Ha kemény lenne a tészta, adunk még hozzá kevés tejet vagy vizet. Ha megdagasztottuk, belegyúrjuk a magvakat is. Majd 40 fokra előmelegített sütőben (vagy jó meleg helyen) kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán kb. 2 ujjnyi vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk, a tetejét bekockázzuk, megkenjük felvert tojással. A sütőbe tesszük, 15 perc pihentetés után 190 fokra melegítjük a sütőt és 15-18 perc alatt aranysárgára sütjük.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát... ha ezek olyan finomak mint szépek - sok pogácsa elbújhat mellette- nagyon ügyes vagy, megfogom sütni