(Egy (szél által) megtépázott boglárka bokorról leesett néhány szál virág, amit kicsi fiam szedett nekem.)
József Attila: Mámor
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.
2 megjegyzés:
Bizony csodás nap ez, a költemény is, a fotó is:)
Igen, bizony az! Köszönöm szépen én is! :)
Megjegyzés küldése