2012. április 5., csütörtök

Húsvét pinkben (és zöldben): medvehagymás túrókrém egyszerű reteksalátával


Ezt az elsőre desszertnek tűnő sós kencét még hétvégén készítettem, hirtelen felindulásból. Nagyon finom lett! Pink díszekben pompázó húsvétra pedig különösen remek ötlet. Egyszerű, de nagyszerű. És végül is, itt is minden tálalás kérdése (volt). :)


Hozzávalók (kb. 5-6 adaghoz):

A "retek salátához" (túlzás talán annak nevezni, de valami olyasmi):
  • 2 nagy csomag hónapos retek
  • egészen kevés só és frissen őrölt bors
A medvehagymás túrókrémhez:
  • 500 g zsírosabb túró (ha nem azt használunk, mindenképpen több lazító anyagra lesz szükség)
  • ízlés szerint tejföl (kb. 4-5 evőkanál, túrótól függően)
  • 1-2 evőkanál olívaolaj vagy nagyon puha vaj
  • kb. 10-15 levél (ízlés szerint ez is) medvehagyma levél
  • só, frissen őrölt bors
A retket megtisztítjuk, majd durvára daraboljuk, és egy késes aprítóban kicsire dolgozzuk. Sózzuk kissé (csak nagyon picit), pár tekerésnyi borsot teszünk rá, majd összekeverjük. A túrós-medvehagymás krémmel ugyanígy járunk el, vagyis mindent a késes aprítóba pakolunk, majd krémesre dolgozzuk. A túrókrémet elkészíthetjük előre is, de a retket csak az utolsó percben készítsük el, mert levet ereszt, ahogy áll, és elveszíti ropogósságát. 


Nincsenek megjegyzések: