2009. március 18., szerda

Chili con carne, vagyis chilis bab


Hű, de régen írtam már! Igazából az elmúlt egy hétben nem is nagyon főztem, csak sütöttem, mert múlt héten pénteken a barátnőimet láttam vendégül. Sütöttem nekik kenyeret, amihez készítettem tonhal pástétomot lila hagymával, tökmag pesztós csigát, eperlekváros piskótatekercset, meg egy külföldi oldalon talált érdekes keksz szerű sütit sütöttem (erről majd később lehet, hogy írok). Maradékokon éltünk, meg a drága Anyukám által főzött finomságokon (gulyásleves, gomba leves, fasírt...). Múlt héten szerdán volt egy komolyabb rosszullétem, ezért nagyon aggódtak a Szüleim, és azért, hogy pihenjek, szombaton és vasárnap is vendégül láttak minket ebédre. Jó dolgom volt! Csodálom őket, mert rengeteget segítenek nekünk, a családnak. Annak ellenére, hogy mindketten nyugdíjasok már, és ráadásul nem csak én vagyok a családban, hanem van még két nővérem, két sógorom, és egy sereg gyerek (az enyémmel együtt 6)...


Na de a címadó: a csilis bab. Másik Felemet faggattam: mit enne? Ez volt a kívánság. Meg hát muszáj a felhalmozódott ételkészleteket apasztani (úgy mint konzervek, mélyhűtött hús stb.). Én évek óta így készítem. Bár most annyit módosítottam rajta, hogy tettem bele egy kevés római köményt is. Úgy gondoltam nem árthat neki ez a fantasztikusan finom aromájú, ízű fűszer. Nem ártott. Sőt, nagyon finom lett! És talán nem épp idevaló dolog, de nagyon vicces: Párommal mi a babot még évekkel ezelőtt pukikapszulának neveztük el. :))) Bocsi, ha bárki lelkivilágát megsértettem ezzel, hogy egy gasztroblogba ilyet mertem írni... ;)

Hozzávalók (kb. 4 személyre):
  • 2 közepes fej hagyma felkockázva
  • 2-3 gerezd fokhagyma, összenyomva
  • 600 g darált hús (legjobb a marha, vagy marha és sertés vegyesen)
  • 400 g (lehet 500 g-os is) paradicsompüré
  • kevés só, bors
  • 1 teáskanál cayenne-i (bors) paprika, 1/2 teáskanál tört, szárított csilipaprika
  • 1 teáskanál római kömény, mozsárban összetörve
  • 1/4 teáskanál őrölt fahéj (ez csak elmélyíti az ízeket, helyette 1 kocka magas kakaótartalmú étcsokoládét is használhatunk) 
  • 1 teáskanál cukor (el is maradhat)
  • olaj
  • 1 doboz konzerv vörösbab
  • 1 doboz konzerv kukorica (nekem csak 1 kicsi, de ez ki is maradhat akár)
  • A tálaláshoz opcionálisan: tortilla chips vagy ropogós héjú kukoricás kenyér, sajtszósz vagy reszelt sajt, tejföl (bár nem a legautentikusabb, de nagyon finom hozzá)
A hagymát kevés olajon megdinsztelem kissé, rádobom a fokhagymát, majd a húst is. Hozzáadom a cukrot és a fűszereket is (sót csak keveset, inkább majd utólag, mert a konzervek is már eleve sósak egy kicsit), majd rövid ideig fedő alatt párolom az egészet. Felöntöm a paradicsompürével, kevés vizet is adok hozzá (csak annyit amivel az üveget kilötyköltem), majd lefedve, mérsékelt tűzön kb. 20 percig főzöm. Ekkor hozzáadom a babot és a kukoricát is, és az egészet fedő alatt még pár percig rotyogtatom. A babkonzervnek én a levét is hozzá szoktam adni, mert szerintem jót tesz neki. Ez általában egy kis csészényi adag. Forrón tálalom a fentiekben felsoroltak valamelyikével.
Ezzel a fűszermennyiséggel kellemes, enyhén csípős lesz a végeredmény, úgyhogy ez az ízlésnek megfelelően módosítandó, ha valakinek ez kevés.

Fotó: 2009.


3 megjegyzés:

Raindrop írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Raindrop írta...

Nah, sok keresgetés után, a te receptedet fogom megcsinálni holnap. :) Eltér az enyémtől, de azt meguntam. :D Újítok, és ez nagyon jó lesz... úgy érzem.

Ildinyó írta...

Remélem elkészült már azóta és ízlett is a végeredmény Raindrop! :)))