2009. március 1., vasárnap

VKF XXIII. forduló nevezés 1. rész




Íme a recept, amellyel jelentkezni kívánok a Grenadine által meghírdetett VKF XXIII fordulójára, melynek címe Magvas gondolatok. 
Remélem másoknak is annyira ízleni fog ez a különleges torta, mint nekünk!

Földimogyorós-sárgarépás torta
Hozzávalók:
A tésztához:
  • 100 g földimogyoró (lehet sózott is, de akkor ezt vegyük figyelembe az ízesítéskor)
  • 150 g sima liszt
  • 50 g kukoricaliszt
  • 120 g vaj
  • 1 tojás
A töltelékhez:
  • 500 g sárgarépa (tisztítva, felszeletelve, majd félig megpárolva)
  • 1 kis fej hagyma apróra vágva
  • 200 g túró
  • 200 g tejföl
  • 3 tojás
  • só, bors, 2-3 teáskanál szárított zsálya (vigyázzunk, mert elég intenzív aromájú fűszer)
A mogyoró felét ledaráljuk, elkeverjük a liszttel és a sóval, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojást és gyorsan sima tésztává dolgozzuk, majd 30 percre hűtőbe tesszük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kivajazunk egy kapcsos tortaformát (normál 25 cm-est), belenyomkodjuk a tésztát, úgy hogy legyen, úgy 3-4 cm-es pereme is, megszúrkáljuk villával, majd 10 percig elősütjük. Addig összekeverjük a túrót a tejföllel, belekeverjük a tojásokat, a hagymát, ízesítjük sóval, borssal és a zsályával. Az elősütött tésztára rátesszük a sárgarépát, ráborítjuk, majd elsimítjuk rajta a túrós masszát, megszórjuk a tetejét a maradék egész földimogyoróval, majd visszatesszük az egészet a sütőbe, úgy 30-35 percre. Legfinomabb langyosan tálalva.

És íme egy-két hasznos és érdekes információ a földimogyoróról.




Nincsenek megjegyzések: