2010. január 13., szerda

Egyszerű zsályás-vajas májpástétom

Íme egy remek alternatíva a bolti májkrém helyett. Szerintem jobb inkább nem tudni, hogy abba mit darálnak bele. Talán csak éppen kutyaláb nincs benne. És persze az sem utolsó szempont, hogy ebben sEmmiféle adalékanyag nincsen. Ráadásul amilyen egyszerű elkészíteni ezt a finom pástétomot, annyira finom is. Szóval nem lehet kifogás, hogy egyszerűbb leemelni a bolt polcáról a kész terméket, mert ez igen rövid idő alatt elkészül. És annál nagyobb sikert könyvelhetünk el vele, mint amennyi időt belefektettünk az elkészítésébe... Ha valaki nem szereti a zsályát, annak is ajánlom, hogy tegyen bele pár levéllel, mert abszolút nem lesz tolakodó az íze.

Hozzávalók:
  • 500 g csirkemáj, megmosva, megtisztítva, nagyobb darabokra vágva
  • kb. 80 g vaj és kevés olívaolaj
  • 2 kisebb fej hagyma felkarikázva
  • 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva, vagy összenyomva
  • kb. fél dl jóféle vörösbor (nekem most éppen egy spanyol Tempranillo-m volt itthon, utána ezt is ittuk hozzá és nagyon finom volt együtt)
  • 3 nagy evőkanál zsírosabb tejföl
  • só, frissen őrölt bors
  • kb. 6-8 kisebb friss zsályalevél, felaprítva (Az enyém lehet, hogy azért nem volt annyira intenzív ízű, mert a kertből szedtem, és gondolom a fagyok kissé tompítottak az ízén. Ezért lehet, hogy kevesebb is elég belőle, de a szárított itt most nem jó.)
Kb. 2 dkg vajat egy serpenyőben megolvasztok, kevés olívaolaj társaságában. Hozzáadom a felkarikázott hagymát, kevés zsályalevelet, majd pár perc alatt megpárolom-sütöm, végül beledobom a fokhagymát is. Hozzáadom a májat, ízesítem borssal, majd ha elkezdett sülni, hozzáöntöm a bort is. Elpárologtatom az alkoholt, majd fedő alatt pár perc alatt átsütöm az egészet és végül ízesítem sóval. Lehet picit többet is tenni bele, hogy picit intenzívebb legyen az íze, hiszen kenyérre kenve tálaljuk majd. Hozzáadom a tejfölt, majd botmixer segítségével (vagy késes aprítóba, turmixba kanalazva) leturmixolom. Egy edénybe kanalazom, majd hagyom kissé lehűlni. A maradék vajat felolvasztom a többi zsályalevéllel, majd a májra öntöm és hideg helyen hagyom megdermedni. Nagyon finom diós kenyérre (én ezt a Lidl-ben vásároltam, Jókenyér nevezetű pékségben sütik, és több finom kenyerük is van) kenve és a bele is tett vörösborral tálalva. Egyszerű, mégis fejedelmi lakoma lehet belőle.

2 megjegyzés:

bodzazsuzsa írta...

Gyakran csinálok én is vendégeimnek májpástétomot, ugyan zsályával még nem próbáltam ízesíteni, a majoranna és a bazsalikom viszi a pálmát.

Ildinyó írta...

Szerintem jól megy hozzá. Hiszen a zsálya általában illik az édeskés ízű ételekhez, és ugye a máj is az. De én mindenképpen a friss zsályát ajánlom.
Üdv