2012. augusztus 25., szombat

Két nagyon finom és gyors tésztaétel: Spenótos-gorgonzolás penne pirított dióval és Pestós spagetti sertéshússal, sült cukkinivel és nyers paradicsommal


Végre itt vagyok a friss receptekkel. Remélem vártátok már. :) Bár most nagyon meleg van, de enni azért csak kell, és ezek a tésztaételek igazán gyorsan elkészíthetőek, ráadásul nem sok munkát igényelnek (bár igaz, kinek mi a sok munka). 

Spenótos-gorgonzolás penne pirított dióval
Hozzávalók:
  • 500 g penne tészta 
  • 1 csomag fagyasztott spenót (felengedve)
  • 2 dl tejszín 
  • 2 dl tej 
  • 1 evőkanál liszt 
  • 1 kisebb fej hagyma 
  • 4-5 gerezd fokhagyma (ízlés szerint) 
  • só, bors
  • olívaolaj, kicsi darab vaj 
  • kb. 200 g gorgonzola sajt
  • száraz serpenyőben átpirított, durvára vágott dió
Mialatt a mártás készül, megfőzöm a tésztát. A hagymát nagyon apróra vágom, a fokhagymát összezúzom, majd az olívaolaj és a vaj keverékén kissé átsütöm mindkettőt, vigyázva, hogy ne égjen oda. Megszórom liszttel, világosra pirítom, majd folyamatos kevergetés mellett felengedem a tej és tejszín keverékével. Időnként átkeverve felforralom, sózom, borsozom, majd hozzáadom a spenótpürét is és még egyszer átforralom. Hozzáadom kockára vágott sajt felét - a másik felét majd tálalásnál használom - és beleolvasztom a forró mártásba. A kifőtt tésztára öntöm az egészet és összekeverem. Tálaláskor megszórom még kevés sajtkockával, dióval és őrlök még rá kevés borsot is.



Pestós spagetti sertéshússal, sült cukkinivel és nyers paradicsommal
Hozzávalók:
  • 1 nagy csokor petrezselyem
  • 4 nagy marék bazsalikomlevél
  • kb. 5 gerezd fokhagyma
  • 1 hatalmas maréknyi reszelt parmezán sajt
  • 1 kis maréknyi pirított dió
  • só, bors, olívaolaj
  • 500 g spagetti tészta
  • 600 g darált sertés hús (nem túl zsíros, ha lehet)
  • 2 közepes cukkini
  • 1/2 kg paradicsom
  • A tálaláshoz: parmezán sajt, friss fűszernövények (bazsalikom, petrezselyem stb.)
A petrezselyemből, bazsalikomlevélből, összezúzott fokhagymából, dióból és a sajtból, sóval, borssal fűszerezve pestót készítünk egy késes aprítóban, közben annyi olívaolajat adagolva hozzá, hogy egy krémes mártást kapjunk. 
A tésztát kifőzzük. Közben a kockára vágott cukkinit teflonos serpenyőben megpirítjuk, kiszedjük és félretesszük. A sertéshúst is alaposan átpirítjuk, ha szükséges kevés vizet is önthetünk alá és készre sütjük. A paradicsomot kockára vágjuk, majd egy nagyobb serpenyőben (pl. amiben pirítottuk a húst) összekeverünk mindent a kifőtt tésztával. ha túl száraznak találjuk, egy kevés tésztafőző vizet is tehetünk hozz. Parmezánforgácsokkal és friss zöldfűszerekkel tálaljuk.

Megjegyzés:
Ennél az ételnél arra kell odafigyelni, hogy miután a pesto is olajos és a sertéshúsból is kisülhet valamennyi zsír ne legyen túl zsíros a végeredmény. Így mindenképp jó, ha ez utóbbiból a legsoványabb fajtát választjuk. De lehet ez akár pulyka, vagy csirkehús is. 

2012. július 27., péntek

Könnyed nyári gyümölcssaláta: nektarin, áfonya, szeder, menta




Egy könnyed nyári gyümölcssalátát hoztam nektek. Leginkább a fotók miatt, mert nyilván ez nem egy túl bonyolult recept. Vagyis nem is recept. Csak ötlet. A társítás viszont nagyon jó! Nagyon finom gyümölcssaláta lett belőle. És olyan szépséges színekben pompázik a tányéron, hogy már attól jobban érzi magát az ember. Finom desszertnek, tízóraira, uzsonnára, vagy csak úgy nassolni. 

Ami pedig használtam hozzá, azok pedig a következők voltak:
nektarin
áfonya
szeder (ami nálam fagyasztott volt most, de ettől még jobb is lett az egész)
menta levelek (Valamilyen gyümölcsös ízű, lágyabb fajta. Az enyém talán csokoládé vagy narancs menta volt, nem tudom sajnos pontosan.) 
kevés kókuszchips vagy friss kókuszdióból lefaragott kókuszhús



 Ő egy kakukktojás a bodzabogyóval. Csak olyan jól mutattak így együtt. :)

Tumixnak, vagyis smoothie-nak is nagyon finom így együtt. Pl. egy reggeli indítónak, ha ebben az napszakban még nem tudunk annyit enni. De tízóraira vagy uzsonnára is remek. Nektarin, áfonya, mentalevelek, méz, jégkockák és ásványvíz került bele.




2012. július 22., vasárnap

Kókuszos sárgadinnyefagylalt


Eltűntem egy pár napra, de majd visszatérek (valamikor). Az elmúlt napokban a konyhában sem alkottam túl sokat. Mondjuk 2 napja egy nagyon finom ebédet dobtam össze, amire kb. 20 percem sem volt, de azért összejött. Biztos azért, mert nagyon éhesek voltunk már. :) Szóval készítettem egy szilvabefőttből, tejszínből, fahéjból, pár csepp mandulaaromából készített turmixot leves gyanánt. Közben pedig főztem egy kukoricakását, amit vajjal dúsítottam és burgonyapüré állagúra készítettem. Ehhez pedig egy lilahagymából, vegyes paprikákból (kápia, lecsó), brokkoliból (fagyasztottból, ez csak jött mert épp volt egy kis maradék) és kolbászból álló feltétet készítettem, melyeket átpirítottam kissé és kevés balzsamecettel tettem pikánsabbá. Végül tálalásnál egy kis aprított petrezselyemmel és parmezánforgácsokkal szórtunk meg. Most pedig egy igen gyors, ám annál finomabb fagyi receptet hoztam. Krémes, gyümölcsös, kókuszos. Kell ennél több? :) 

Hozzávalók:
  • 600 g sárgadinnyehús (tisztán mérve)
  • 250 g mascarpone (helyette használhatunk krémes kókusztejet is akár, úgy még jobb)
  • 80 g kókuszreszelék
  • 150 g nádcukor (vagy eritrit/méz ízlés szerint)
A cukorból 1,5 dl víz hozzáadásával cukorszirupot készítek. Ha már forrt úgy 5 percet, hozzáadom a kókuszreszeléket és ezzel is csendesen forralom pár percig, amíg a kókuszreszelék kissé megpuhul. Majd hagyom kissé kihűlni és összeturmixolom a sárgadinnye húsával és a mascarponéval. Az egészet egy lapos műanyag tálba öntöm, majd a fagyasztóba teszem és ahogy elkezd fagyni átturmixolom botmixerrel egy párszor, hogy krémesebb, simább legyen. Persze ha van fagylaltgépünk, még egyszerűbb abban elkészíteni az egészet. 

Megjegyzés: 
A kókuszreszeléktől kicsit "darabosabb" lesz a fagyi, de ez az élvezeti értékéből mit sem von le. 
Én most sárga húsú, zamatos, érett, lédús sárgadinnyéből készítettem a fagyit, de szerintem finom bármelyik fajtával.

A lenti linken is találtok egy finom sárgadinnyefagyit. Akkor citrommal és vaníliával készítettem. Próbáljátok ki azt is!


2012. július 14., szombat

A hétvégi kánikulai menüből néhány finomság: babfasírt és kivisorbet



Jókor jövök vele, mi? Kánikulai menü. Mikor már itt az elviselhető idő. De múlt hét végén még nagyon meleg volt, és én elfáradtam. Vagyis nem nagyon volt kedvem túl sok időt tölteni a konyhában és főzöcskézni, így az alábbi egyszerű, kevés "tűzhely mellett állást" igénylő mensüsort találtam ki. Mert enni azért csak kell valamit ilyenkor is.
És amit gyorsan összedobtam:
Előétel: Főtt kukorica
Főétel: Paradicsomos pita babfasírttal és tzatzikivel
Desszert: Kivi sorbet

Ebből ami lényeges, ill. aminek a receptjét hozom, és ajánlom figyelmetekbe az a babfasírt és a kivi sorbet. Mindkettő egyszerű, és nagyon finom!
Amúgy nyilván a legegyszerűbb menü a fenti. :) A kukoricát csak meg kell főzni és kész. Olvaszthatunk hozzá egy kis vajat és megszórhatjuk chilivel vagy petrezselyemmel is akár. A pita most bolti volt. Most már eszem ágában nem volt bekapcsolni a sütőt (nem úgy, mint előtte hétvégén: http://ildinyo.blogspot.hu/2012/07/hetvegi-falatozas.html ), pedig terveztem múlthét végére is egy falatozós estet a nővéremékkel. Szóval bóóti volt a pita. Én még az Aldiban vettem. De ha magunk készítjük, semmiből nem tart a pita dagasztásánál hozzáadni egy kis késes aprítóban krémesre-darabosra dolgozott aszalt paradicsomot és némi zöldfűszert ízlésünk szerint. Ebben kakukkfű volt azt hiszem. A tzatziki - vagyis ez inkább a "magyarosabb" tejfölös-joghurtos-fokhagymás uborkasaláta sem egy bonyolult étel, amit én most egy kis szárított bazsalikommal dobtam fel az elmaradhatatlan fokhagyma mellett, és még hozzálöttyintettem némi olívaolajat is.
Elsőként a kivi sorbet receptjét hozom, mert ezt már előző este is el lehet készíteni.

Kivi sorbet
Hozzávalók (kb. 1 literes dobozhoz elegendő):
  • 250 g cukor (ízlésünk szerint és attól függően adagoljuk, hogy mennyire érett, édes a kivi)
  • kb. 1,1 kg kivi
  • 1 citrom leve 
A cukorból 2 dl víz hozzáadásával főzzünk cukorszirupot úgy, hogy a forrástól számítva kb. 5-10 percig gyöngyöztetve főzzük. Közben a kivit pucoljuk, alaposan mossuk meg, majd turmixoljuk le, és a 2/3-át passzírozzuk át. Azért így, mert rájöttem, hogy a kivi maggal az igazi bizony. Ha egy darab mag sem marad benne, semmi poén nincs benne. :) Tényleg! Persze ha úgy szeretnénk, megszabadíthatjuk az összes magtól. Szóval miután kész a cukorszirupunk, hűtsük langyosra, adjuk hozzá a kivipürét, a citromlevet és turmixoljuk át még egyszer, majd tegyük a fagyasztóba. Ahogy elkezdett fagyni, keverjük át néhányszor botmixerrel vagy villával.
Hogy őszinte legyek volt olyan, hogy én csak kb. 2x kevertem át villával és teljesen jó állaga lett úgy is (sőt, a fenti is ilyen a fotón).


Babfasírt
Hozzávalók:
  • 1 kicsi vörösbab konzerv
  • 1 kicsi fej lilahagyma apróra vágva, vagy kevés fokhagyma (de el is maradhat)
  • 1 csokor petrezselyem
  • kevés só, frissen őrölt bors
  • 1 tojás
  • kb. 10-12 bő evőkanál zabpehely
  • A sütéshez kevés (olíva)olaj
A babot lecsöpögtettem, levét felfogtam. Egy késes aprítóba tettem a petrezselymet és előbb azt dolgoztam apróra, majd hozzáadtam a babot is, végül a zabpelyhet, a tojást és kevés sót, borsot is, ill. néhány kanállal a babkonzerv levéből is adtam hozzá. Félretettem rövid időre, hogy a zabpehely kicsit meg tudja szívni magát a nedvességgel, és ne legyen olyan lágy a massza. Végül serpenyőben felhevítettem az olajat és kis kupacokat tettem bele, majd mindkét oldalukat megsütöttem, végül papírtörlőre szedtem.
A langyos pitával, hideg tzatzikivel és paradicsommal tálaltam.


  

2012. július 5., csütörtök

Hidegen tálalt kefires-kapros zöldbableves kovászos uborka levével megbolondítva


Ez a leves kitűnő ebben a nagy melegben (bár látványra elismerem, nem mutat túl sokat). Természetesen hidegen, mert a savanykás jellege szerintem simán megengedi, hogy így együk. Ráadásul most minden jól esik mindenkinek, ami hideg. Így, a több napos iszonyat hőségben meg aztán pláne. :)
A kovászos uborka lével történő savanyítása hirtelen ötlettől vezérelve jött, de nagyon jó ötletnek bizonyult. Remekül passzolt hozzá. A tálaláshoz még jó lett volna egy kis friss kapor, de pont elfogyott már nekem, így semmi zöld nincsen a képen Másik Felem legnagyobb bánatára. Ez a heppje, hogy minden ételfotón legyen egy kis zöld szín. :)

Hozzávalók:
  • 400 g friss zöldbab (a végek levágása után mértem)
  • 1 nagy fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 sárga húsú paprika (lecsó, tv, ilyesmi)
  • kb. 1,4 l vízben feloldott zöldségleves, kockából (DM-s bio, ízfokokozó nélküli szigorúan ;) )
  • 3 evőkanál étkezési keményítő (vagy 2 evőkanál liszt)
  • 1 nagy dobozos kefir (450 g-os)
  • kb. 1 dl kovászos uborka lé
  • (olíva)olaj, só
A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, majd az olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az alaposan megmosott, kb. 1,5 centis darabokra felvágott zöldbabot, majd ezzel is átpirítjuk kissé az egészet. Felöntjük kb. 1,4 l vízzel, sózzuk kissé, és beletesszük a kimagozott, félbevágott paprikát is. Ha felforrt a levesünk, hozzáadjuk a leveskockát is, majd egy keveset a kapor apróra vágott szárából is, majd puhára főzzük a babot. Közben elkeverjük a kefirben a keményítőt és a kovászos uborka levet, beletesszük a felaprított kaprot, behabarjuk vele a levest, majd kb. 1 percig forraljuk az egészet. Ha kész, két választásunk van. Botmixerrel elturmixolhatjuk az egészet, vagy egy részét darabosan is hagyhatjuk. Utóbbihoz - én így készítettem -, halásszuk ki egy edénybe a paprikát és merjünk hozzá a léből és a zöldbabból is, majd turmixoljuk simára, végül öntsük vissza az egészet a leveshez.



Tipp: 
Forró, fokhagymás-rozsos pirított kenyérkockákat is tálalhatunk mellé, vagy ropogósra sütött füstölt szalonnaszeletkéket/kockákat is akár.


2012. július 3., kedd

Hétvégi falatozás


Csak egy sütni-főzni nagyon szerető ember, de még inkább egy őrült az, aki kb. 38 fokban beáll a konyhába és azt mondja a nővérkééknek, hogy meghívja vacsorára őket (ca. 6 ember+mi :) ) úgy, hogy még házhoz is szállítja az ételt. Hogy miért házhoz szállítva? Egyrészt, mert kicsit sokan vagyunk, és a mi lakásunkban nem lehet kényelmesen elférni, ellenben a nővéremék házában már annál inkább. Sőt, ott ráadásul még egy kisebb medence is van, így a dög melegben lehűtendő magunkat még csobbanni is lehetett egyet. Szóval szombat este meghívtam őket vacsorára, de nem egy féle ételt készítettem ám, hanem amolyan terülj-terülj asztalkámat találtam ki gyorsan mindenféle finomsággal. Nagyon ízlett mindenkinek minden, és ez olyan jó érzés volt. Hát mondja valaki, hogy főzni nem öröm. ;) 

És amit a "büféasztalra" terveztem:
Római köményes-citromborsos fasírt (fotó nélkül)
Sült baconös-babos-paradicsomos-petrezselymes tésztasaláta
Tzatziki (Jó magyar módra, nem görög joghurttal. :) Így készült: uborka félig meghámoz, lereszel nagy lyukú reszelőn, besóz, kicsit állni hagy. Jól kinyomkod, levet leönt. Hozzáad jó sok összezúzott fokhagyma, még egy pici só, frissen őrölt bors, tejföl és joghurt összekeverve, ill. kevés olívaolaj és már is kész is. Mehet a hűtőbe, hogy jó hideg legyen.)
Sajtos-cukkinis csiga
Ír szódás mini kenyérkék paradicsomszeletekkel sütve (Hát sajnos erre már nem futotta az időmből, így is elég rövid idő alatt "dobtam össze ezt a néhány ételt". :) Amúgy tényleg, mert egyik sem bonyolult.)
Vaníliás citromos kefires süti nektarinnal

És akkor lássuk a recepteket. Ezekből egyébként összesen kilencen ettünk, és még maradt másnapra is belőle egy kevés. És mindenki úgy jól lakott, mint a duda. :)

Sült baconös-babos-paradicsomos-petrezselymes tésztasaláta
Hozzávalók:
  • 500 g szarvacska tészta (durum)
  • 2 kicsi vörösbab konzerv
  • 2 csokor petrezselyem
  • kb. 7-8 nagyobb paradicsom
  • 1 nagy fej hagyma
  • 20-25 dkg kockázott bacon
  • só, bors, fehérborecet, olívaolaj
A tésztát kifőzöm, majd hideg vízzel leöblítem. Hozzákeverem a leszűrt babot (a levét még ne öntsük ki), a felkockázott paradicsomot, majd félreteszem. A szalonnát kisütöm, rászedem a tésztára, majd az edényben visszamaradt meleg zsiradékban megforgatom a vékonyan felszeletelt hagymát (félbevág, vékonyan felszeletel, majd újra félbevág), és ezt is a tésztához adom. A zsiradékhoz hozzáadok kevés fehérborecetet (nekem csak balzsamecetem volt itthon most, ezért az került bele), kevés olívaolajat, sót, borsot és a leszűrt bab levéből ízlés szerint annyit, hogy ne legyen túl ecetes a mártásunk, inkább csak pikáns. Végül a felaprított petrezselymet is hozzáadom a tésztához, és az öntettel együtt összekeverem az egész salátát, majd lehűtöm és hagyom összeérni kicsit az ízeket.  


Sajtos-cukkinis csiga
Hozzávalók:
  • 500 g leveles tészta
  • kb. 25 dkg cukkini nagyon vékony szeletekre vágva
  • 3 bő evőkanál vaj megolvasztva
  • reszelt füstölt és sima sajt (vegyesen)
  • só, frissen őrölt bors
A sütőt előmelegítem 220 fokra. Egy vagy két tepsit kibélelek sütőpapírral. 
A leveles tésztát kettéosztom, majd lisztezett deszkán vékonyra nyújtom. Megkenem az olvasztott vaj felével, elosztom rajta a felvágott cukkini felét, szépen egymás mellé sorjában, sózom kissé, borsozom, majd megszórom bőven reszelt sajttal. Hosszanti oldalánál kezdve feltekerem (ezért kell, hogy jó vékonyra legyen vágva a cukkini), majd szeletekre vágom és vágott felükkel a tepsi(k)re sorakoztatom őket, majd az előmelegített forró sütőben kb. 15-20 percig sütöm őket. 

És a fotó nélküli, mindenkinél nagy sikert aratott római köményes-citromborsos fasírt receptje:
Hozzávalók:
  • 1 kg darált sertéshús
  • 1 nagyobb sarok kenyér vagy 2 zsemle vízbe áztatva, majd kinyomkodva
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál római kömény, mozsárban frissen összetörve
  • 1 csapott teáskanál citrombors (Kotányi) + a tetejére egy kevés 
A sütőt melegítsük elő 200 fokra, majd készítsünk elő egy nagyobb, laposabb tűzálló tálat. A fenti hozzávalókat alaposan keverjük össze, majd nyomkodjuk egyenletesen bele a tűzálló tálba, kb. 1,5-2 cm vastagságban. A tetejére szórjunk még egy kevés citromborsot, majd az előmelegített sütőben süssük kb. 40 percig (sütőfüggő, figyeljük, hogy ne száradjon ki!). Közben ha túl sok levet, vagyis zsírt engedne, szedjünk le belőle. Én hosszú csíkokra vágva tálaltam az ételek mellé. 

Tipp: 
A Kotányi féle citrombors helyett használhatunk reszelt citromhéjat és frissen őrölt borsot, melyet mozsárban össze is zúzhatunk együtt.
A fasírthúst nyársra is "húzhatjuk", vagyis lapogathatjuk, majd így is kisüthetjük grillen, úgy ahogy itt is látható.

 Vaníliás-citromos-kefires süti nektarinnal
Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 citrom héja és leve
  • 15 dkg vaj
  • 1 nagy csipet só
  • 1 rúd vanília kikapart magja
  • 35 dkg rétesliszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • ½  teáskanál szódabikarbóna
  • 30 dkg kefir
  • A tetejére: nektarin
  • Amikor kisült, akkor kevés porcukorból és több fahéjból készült keverékkel szórjuk meg.
Egy 28x35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, vagy kivajazunk, kilisztezünk. Én jobban szeretem a sütőpapíros megoldást, mert így a tepsit is kímélem, és így sütés után kivehetjük a tepsiből is egy mozdulattal, hogy miközben hűl, ne ázzon el az alja. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (én légkeverésen sütöttem 160 fokon).
A tojásokat kikeverem a cukorral, a csipet sóval és a kikapart vaníliamagokkal. Hozzákeverem a megolvasztott vajat, majd hozzáadom a sütőporral és a szódabikarbónával átszitált lisztet is. Végül hozzáadom a kefírt, a citrom levét és reszelt héját is és addig keverem, míg nem lesznek benne már lisztes csomók (nem kell sokáig, ez gyors kevert tészta). A tetejét kirakom szeletekre vágott nektarinnal, majd az előmelegített sütőbe tolva kb. 35 percet sütöm. 

Tipp:
A tésztájába tehetünk a sima cukor egy része helyett levendulás cukrot is. Garantáltan nagyon finom lesz!

És hogy miért szeretünk annyira nővéremékhez járni? Persze azon kívül, hogy  nagyon szeretjük őket (és remélem ők is minket...  :D Ugye olvasod nővérkém? :) ). Hát csak meg kell nézni a lenti képeket. Imádom!  (Vegyesen vannak benne mindenfélék, még tavalyi is, meg tavaszi is, nem csak mostani mind.)









2012. június 28., csütörtök

Túrós-paradicsomos-szalonnás csőben sült tészta sajtkrémmel


Egy vallomással tartozom nektek. Ill. ezt már talán valamikor említettem itt a blogon, de most megteszem még egyszer. Szóval az az igazság, hogy én tudjátok mivel szeretem nagyon a túrós tésztát? Ketchuppal. :) Igen. és mindenki elképed mikor meghallja, pedig ha belegondoltok semmi furcsa nincs benne. Szóval az ötlet innen jött lényegében, mert hogy túrós tésztát szerettem volna készíteni, de nem volt itthon kocka tésztám, az pedig csak azzal finom szerintem. Gondoltam kiegészítem egy kis paradicsommártással, és lesz belőle csőben sült tészta. Komolyan mondom, nagyon finom lett. Próbáljátok ki! ;)
Talán furcsa kívánalmaim vannak mostanában, de egyre jobb dolgok sülnek ki belőle. A Facebook-on a múltkor már említettem pl., hogy vaníliafagyit ettem egyik este pirított szezámmaggal és mézzel. Remek volt!

Hozzávalók:
  • 500 g penne tészta (durum)
  • olívaolaj
  • 20 dkg kockázott bacon (lehet 25 dkg is)
  • 1 hatalmas fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • pár levél friss bazsalikom
  • 1/2 l paradicsomszósz (passata)
  • 1 hámozott, kockázott paradicsom konzerv (240 g)
  • só, frissen őrölt bors
  • szárított oregánó, esetleg még kakukkfű (csak kevés kell)
  • 50 dkg túró
  • 200 g krémsajt (nálam tömlős)
  • reszelt sajt (füstölt és sima vegyesen, lehet pl.: gouda, edami, trappista stb.)
A sütőt melegítsük elő 220 fokra (én légkeverésen sütöttem 210 fokon). Egy nagy tűzálló tálat kissé olajozzunk ki.
A tésztát főzzük ki a csomagoláson lévő utasítás szerint, és ez idő allatt készítsük el hozzá a mártást a lentiek szerint.
A hagymát aprítsuk fel, de nem kell túl finomra, nem baj, ha maradnak benne nagyobb darabok, úgy még jobb lesz. A szalonnát kezdjük el megpirítani, majd pár perc múlva adjuk hozzá a hagymát is kevés olívaolajjal együtt, és ezzel is pároljuk-pirítsuk 1-2 percig. Öntsük fel a paradicsomszósszal és a darabolt paradicsommal, kissé sózzuk (vigyázzunk, mert a bacon is sós), borsozzuk, és adjuk hozzá a szárított zöldfűszereket, majd forraljuk fel és főzzük pár percig. Ha elkészült vegyük le a tűzről, keverjük hozzá az összezúzott fokhagymát (így intenzívebb marad az íze), majd a túrót is és a felaprított bazsalikomot. Forgassuk össze a mártást a kifőzött, leszűrt tésztával, majd terítsük el a tűzálló tálban. A tetejére nyomjunk kis kupacokat a sajtkrémből, szórjuk rá a kétféle reszelt sajtot, majd tegyük az előmelegített forró sütőbe és süssük 15-20 percig, míg a tetején a sajt szépen megolvad és megpirul.

Tipp, megjegyzés:
Én a sima paradicsomszósz helyett a saját, kész a paradicsommártásomat használtam, melynek a receptje itt található. Ezzel még kevesebbet kell főzni (csak 2-3 percet), és persze akkor nem kell hozzá külön szárított zöldűszer sem, csak a friss bazsalikom.
Vegetáriánusok természetesen nyugodtan kihagyhatják belőle a bacont.




2012. június 25., hétfő

Meggyes-csokis-nugátos muffin



Megint egy sütit hoztam. És megint egy meggyes sütit. De ígérem finom ez is. :) Hogy miért készült megint süti? Anyukám kedvéért, mert megkívánta és ezt vittük cserébe a finom vasárnapi ebédért. Hát nem fura? Anyukám nem is tudom hány tíz éve áll a konyhábaan, mindenféle ételcsodákat készítve. Remekebbnél remekebb torták, sütik, meg minden más kerülnek ki a kezei közül. A muffinak mégsem mer neki állni. Ez komoly! A világ egyik legegyszerűbb sütije, mégis számára valamiféle misztikum lengi körül... De hogy miért, azt nem tudom. Előbb neki áll mondjuk egy hatlapos süteménynek, mint ennek... Na, hát ezért sütöttem. Mert ő azt mondta: szeretett volna sütni és enni, én pedig teljesítettem a vágyát.
A fotók is nagyon egyszerűek - mert kutyafuttában készültek, ezért is dobtam fel egy kis plusz fotóval -, és a süti is nagyon puritán kinézetű lett most, de a finomságából ez mit sem von le.

Hozzávalók (12 db muffinhoz és 2 db mini kuglófhoz):
  • 220 g sima liszt
  • 60 g étkezési keményítő (ettől légiesebb lesz)
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 teáskanál só
  • 100 g nugátos csokoládé
  • 100 g vaj
  • 2 tojás
  • 1-2 teáskanál reszelt, cukrozott narancshéj
  • 120 g cukor
  • 8 evőkanál tejföl
  • kb. 250 g fagyasztott meggy (nekem most azt is kellett használni a mélyhűtőből, azért fagyasztott)
A csokoládét olvasszuk meg a vajjal együtt. A nugát miatt kicsit nehezebben olvad, de kevergessük kitartóan és el fog olvadni ill. keveredni szépen.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra (én 160 fokon légkeverésen sütöttem). A muffin sütőforma mélyedéseit béleljük ki papírral. A mini kuglóf formákat én kivajaztam, kiliszteztem.
A tojásokat habverővel keverjük ki jó habosra és világosra a cukorral, keverjük hozzá a langyosra hűtött vajas csokoládét, majd a narancshéjat is. Adjuk hozzá az átszitált ,száraz hozzávalókat, melybe belekevertük a meggyet is (így nem süllyed le a tészta aljára a gyümölcs), majd lágyítsuk a tejföllel a tésztát és keverjük jól el. Osszuk el az előkészített sütőformákba, majd süssük az előmelegített sütőben őket 20-25 percig (a kuglóf formában lévőt pár perccel tovább süthetjük).
Tipp:
Meggy helyett használhatunk sárga-, vagy őszibarackot is akár. A nugátos csoki helyett pedig sima tej-, vagy étcsokoládét, de az is jó megoldás, ha felesben kerül bele olvasztott kakaós mogyorókrém és étcsokoládé.
Eredetileg úgy terveztem, hogy a tetejére készítek egy kávés-étcsokis ganache-t, de erre már nem futotta az időmből. Ehhez felmelegítettem volna forróra 100-150 g tejszínt, hozzáadtam volna 100 g étcsokit és levéve a tűzről, kevergetve beleolvasztottam volna, közben hozzáadtam volna 1-1 evőkanál instant kávét és házi vaniliás cukrot is. Hagytam volna kissé kihűlni, majd habosra kevertem volna habverővel és szép kis kupacokat nyomtam volna a muffinok tetejére, végül díszítésként 1-1 szem meggyet is nyomtam volna még a csúcsokra. És így akkor már akár cupcake-ek vagy minitorták is lehettek volna akár. :)







2012. június 22., péntek

Meggyes-diós lepény


Ismét egy meggyes sütit hoztam. A múltkori Meggyes-ribizlis-mákos lepényhez hasonlóan készült, de most mák helyett dió került a tésztájába és még némi tejföl is. Ugyanolyan finom piskótás jellegű lett a tészta, amihez a savanykás és lédús meggy nagyon jól illett. Egyik kolléganőm hozott be egy ládányi meggyet és miután senki nem akarta hazavinni, nekem adták, én pedig cserébe sütöttem nekik ezt a sütit. Átment a teszten, mert mindenkinek ízlett. :)

Hozzávalók (1 nagy gáztepsi méretű adaghoz):
  • 10 tojás
  • 250 g cukor
  • 250 g frissen darált dió 
  • 150 g rétesliszt
  • 1-2 evőkanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • 4-5 evőkanál tejföl
  • A tetejére: jó sok kifejtett meggy lecsöpögtetve, kevés őrölt fahéj és nádcukor
A sütőt melegítsük elő 180 fokra (légkeverésen 160 fok. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. 
A tojások fehérjét a csipet sóval verjük kemény habbá. A  tojások sárgáját is keverjük a cukorral fehéredésig, jó habosra, adjuk hozzá a tejfölt is, majd a diót, a lisztet és a fahéjat is. Végül a habbá vert fehérje 1/3-át határozott mozdulatokkal keverjük bele, vagyis lazítsuk vele az egészet, majd a maradék fehérje habot is óvatosan forgassuk bele. Simítsuk az előkészített tepsibe a tésztát, kicsit ütögessük meg alulról, tetején ossszuk el egyenletesen a meggyet, majd szórjuk meg kevés nádcukorral és fahéjjal a tetejét. Az előmelegített sütőben süssük kb. 35-40 percig. 

Tipp:
Meggy helyett használhatunk cseresznyét, őszibarackot, sárgabarackot, szilvát is (szezontól függően).
A diót pirítsuk meg a darálás előtt, hogy intenzívebb és zamatosabb legyen. Azért érdemes frissen darálni, mert így magasabb az olajtartalma, kevésbé száraz, így semmi zsiradékra nem lesz szükség a tésztához, mégsem érezzük annak hiányát, vagyis nem lesz száraz.



2012. június 18., hétfő

Június vasárnapi menü: Zöldborsóleves vajas galuskával, citromborsos pulykafasírt sült petrezselymes-fokhagymás újburgonyával, jégbehűtött sárgadinnye-görögdinnye saláta vaníliafagyival



Íme a vasárnapi menünk. Imitt-amott hagyományos, vagy legalább is arra emlékeztető, néhol pedig egy picit megbolondítottam. A zöldborsó leves abszolút hagyományos. Nálunk legalább is ez az. Na jó, a zöldborsó hüvelyből alaplé főzés, már az én ötletem. De a petrezselymes krumpli már pl. meg van bolondítva azzal, hogy a krumplit sütöttem, nem pedig főztem, és ez nagyon jót tett neki. A fasírt fűszerezése sem olyan szokványos a citrombors miatt, viszont nagyon finom, ezt bátran állíthatom. És a saláta is, amit tálaltam mellé, fel lett turbózva egy kis fetával, ami szintén nagyon jól megbolondította a hagyományos ecetes paprika-paradicsomot. A fiúk úgy falták, hogy öröm volt nézni. :) A desszert, nos a desszertre csak rá kell nézni, lusta háziasszony barátja, de remek levezető így a nyári nagy melegben.


Zöldborsó leves vajas galuskával
Hozzávalók (ebből egy hatalmas fazéknyi, jó sűrű és tartalmas leves lesz, legalább 8-10 személyre elegendő, étvágytól függően persze):
  • kb. 500 g kifejtett zölborsó (a szebb hüvelyeket tegyük félre)
  • 1 fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 5 szál sárgarépa
  • 3 szál fehérrépa
  • 1 nagy csokor petrezselyem + a tálaláshoz is, ha szeretjük
  • só, bors, olaj
  • 2 púpos evőkanál liszt
A galuskához:
  • 2 kicsi tojás
  • 2 púpos evőkanál vaj
  • rétesliszt
  • pici só
A kifejtett zöldborsó hüvelyének szebbik részét tegyük félre, majd kevés sót és vizet hozzáadva főzzük fedő alatt kb. 15 percig. Ez lesz a levesünk alapja. A kidobásra szánt hüvelyben rengeteg íz van még, így kár lenne rögtön a szemétbe dobni, így ráadásul a levesünk is gazdagabb ízű lesz.
A hagymát és a fokhagymát tisztítsuk meg, majd picit megsózva kezdjük el dinsztelni kevés olajon. Adjuk hozzá a megmosott zöldborsót, és fedő alatt pároljuk kb. 5 percig, majd mehet hozzá a megtisztított és felkarikázott sárga- és fehérrépa is és ezekkel is pároljuk pár percet. Ekkor szórjuk meg a liszttel, alaposan keverjük el, majd szép lassan engedjük fel a leszűrt alaplevünkkel. Sózzuk még egy kicsit, majd borsozzuk is és fedő alatt főzzük az egészet. Közben keverjük össze a megolvasztott vajat a tojással, egy csipet sóval, majd annyi lisztet adjunk hozzá, amennyivel galuskatészta állagot kapunk (nem túl sűrű, nem túl híg, kanállal még jól keverhető). Adjuk a felaprított petrezselyemzöldet is a leveshez, és ha már majdnem puha minden, vizes deszkáról, éles, vizes késsel (vagy galuskaszaggatóval) szaggassunk kicsi galuskákat a levesbe, és főzzük pár percet. Frissen aprított petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Citromborsos egyben sült fasírt
Hozzávalók (kb. 12 szelethez):
  • 700 g darált pulykahús
  • 1 zsömle (vagy 1 nagy szelet kenyér)
  • 1 tojás
  • 8 gerezd fokhagyma
  • citrombors (készen kapható, nálam Kotányi)
  • pirospaprika
  • őrölt kömény
A sütőt melegítsük elő 180-190 fokra. Egy hosszúkás formát kissé olajozzunk ki. A zsemlét tépkedjük darabokra, majd áztassuk vízbe. Közben a darált húshoz adjuk hozzá a fűszereket, a tojást, a kinyomkodott zsemlét és a megtisztított, összezúzott fokhagymát, majd keverjük össze jó alaposan az egészet. Nyomkodjuk bele az előkészített formába, majd a tetejére is szórjuk vékony rétegben a citromborsból. Tegyük az előmelegített sütőbe és kb. 50-60 perc alatt süssük meg (formától is függ, mennyi idő kell neki).

Petrezselymes-fokhagymás sült újburgonya
Hozzávalók (kb. 5-6 személyre):
  • új rózsaburgonya (én úgy kb. 1,5 kg burgonyát használtam)
  • kevés olaj a sütéshez
  • 2 nagy csokor petrezselyem
  • jó pár gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
  • 2 evőkanál vaj
A burgonyákat alaposan megsikálom, majd felkockázom és egészen kevés olajban, fedő alatt elkezdem sütni (több részletben). Közben egy papírtörlővel bélelt tálat előkészítek és ebbe szedem a már megsült burgonyát. Ha az összes kisült, ha valóban nagyon kevés olajban sütöttük épp hogy csak egy vékony réteg olaj maradt, ha nem, öntsük le a felesleget. A maradék zsiradékhoz adjuk hozzá a vajat és olvasszuk fel, futtassuk meg rajta óvatosan az összezúzott fokhagymagerezdeket és a felaprított petrezselymet, közben sózzuk is alaposan. Végül adjuk hozzá a kisült burgonyát és jól keverjük össze az egészet.

Megjegyzés:
Az (új) rózsaburgonya egy magas víztartalmú krumpli fajta, így nem fog olyan ropogósra sülni, mint egy rendes sült krumpli. Inkább úgy puhulva pirul, de ez épp jól jön ehhez a recepthez.

Ecetes paradicsom-paprika saláta fetával
Hozzávalók:
  • paradicsom
  • paprika
  • fehérborecet
  • olívaolaj
  • fokhagyma (vagy új lilahagyma)
  • pici só
  • kevés porcukor
  • feta vagy feta jellegű sajt
A fehérborecetből, olívaolajból, sóból, porcukorból, kevés vízből és a megtisztított, összezúzott fokhagymagerezdekből keverjünk egy salátaöntetet, majd öntsük rá az összedarabolt paprika, paradicsom, feta sajt elegyre és óvatosan keverjük át az egészet. Tegyük hideg helyre, és hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.


És hát a desszert. A világ leglustább, ám egyik legjobb, leggyorsabb nyári desszertje. Jégbe hűtött sárga- és görögdinnye vaníliafagyival tálalva. Igen, most a fagyi is bolti, így nem volt gond vele. Viszont egy kis ingyen reklám, mert szerintünk igazán jó ár-érték arányú és finom ez a fagyi. A Lidl-ben lehet kapni, nagy 2 literes, piros dobozban van és igazi vaníliamagok benne, ami igen pozitív. Nem beszélve az áráról - mert mi ugyan még akciósan vettük -, de normál áron is 850,-Ft körül lehet kapni egy dobozzal. Szóval jó. Így együtt meg aztán különösen. :)




2012. június 16., szombat

Meggyes-ribizlis-mákos lepény



Tegnap délután bekattant, hogy valami mákosat kell sütnöm, de azonnaaaaal... :) Szóval neki is álltam gyorsan, hisz nincs mese, ilyenkor nem szabad nemet mondani magamnak. Volt itthon egy kis ribizli is, meggy pedig még mindig van a mélyhűtőmben. Pedig el kellene használni már mind, mert lassan itt a következő adag is. A mákhoz szerencsére nagyon jól passzolnak a savanykásabb gyümölcsök, így egy nagyon finom nyárias lepény sült ki a hirtelen felindulásomból.


Hozzávalók:
  • 8 nagy tojás
  • 180 g barna nádcukor + még egy kevés a tetejére
  • 50 g méz
  • reszelt citromhéj
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • 200 g darált mák
  • 5 evőkanál rétesliszt
  • A tetejére: pár marék magozott meggy (nekem fagyasztott volt, ilyenkor nem kell kiolvasztani) és leszárazott piros ribizli (nyugodtan szórhatjuk bővebben is)
Egy 28x35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, vagy kivajazunk, kilisztezünk. Én jobban szeretem a sütőpapíros megoldást, és nem lustaságból, hanem mert így a tepsit is kímélem, ráadásul sütés után egy mozdulattal kivehető így a tepsiből, hogy miközben hűl, ne ázzon el az alja. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (én légkeverésen sütöttem 160 fokon).
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját is addig keverjük a cukorral és a mézzel, míg világosabb sárga lesz. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és fahéjat, majd beleforgatjuk a mákot is a liszttel együtt. Végül a habbá vert fehérje 1/3-át határozott mozdulatokkal belekeverjük a mákos masszába, vagyis lazítjuk vele egy kicsit az egészet, majd a maradék fehérje habot is óvatosan beleforgatjuk. Az előkészített tepsibe simítjuk a tésztát, tetején egyenletesen elosztjuk a megtisztított gyümölcsöket, majd megszórjuk még kevés nádcukorral. Az előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. 

Sütés előtt és után






2012. június 14., csütörtök

Gyerekkori ízek: fűszeres-almás rebarbara szósz


Sok-sok évvel ezelőtt Marcsi nővérkém készített ilyen szószt mindig a rebarbarából. Nekem ezért gyerekkori ízélmény ez, bár lehet, hogy valaki még csak most barátkozik vele. Egyébként érdekes, de ahogy körülnéztem a neten, nem sok helyen találkoztam belőle készített szósszal - annál inkább mindenféle flancos, ma divatos desszerttel... :)) Nah, hát ez nem flancos, de annál finomabb. Próbáljátok csak ki! Egyszerű, de nagyszerű, ahogy mondani szokták.

Hozzávalók (kb. 2 liternyi lesz belőle):
  • 70 dkg rebarbara
  • 2 közepes alma
  • cukor vagy egyéb édesítő anyag ízlés szerint
  • 2 rúd fahéj
  • fél rúd vanília
  • kb. 10 szem szegfűszeg
  • 3 dl (hab)tejszín
  • 3-4 evőkanál étkezési keményítő (vagy liszt, vagy felesben is lehet akár)
A rebarbarát megtisztítom, vagyis a fásabb, levelesebb végeit levágom, és meg is hámozom kicsit, majd felkarikázom. Az almát szintén megtisztítom, hámozom, magházát kivágom, majd felkockázom. Mindkettőt felteszem főni annyi vízben, amennyi épp ellepi. Hozzáadom a cukrot, édesítő anyagot, a vaníliamagot a fahéjrudakat, ill. egy teatojásban a szegfűszeget is. Felforralom, és fedő alatt pár perc alatt puhára párolom az egészet. Közben kikeverem a keményítőt (vagy lisztet) a tejszínnel, és besűrítem vele a szószt úgy, hogy folyamatosan kevergetem és 1-2 percig forralom. Behűtve vagy langyosan tálalom.

Tipp:
Nagyon finom főtt húsok, natúr sültek mellé tálalva ez a mártás. Ha szeretnénk, tehetünk hozzá még őrölt fahéjat is a behabaráskor.  Ha kicsivel több vizet és tejszínt adunk hozzá, majd leturmixoljuk, jéghidegen behűtve, finom krémlevest tálalhatunk.


2012. június 13., szerda

Sajtos tortellini leves sült cukkinivel


Tegnap úgy átfagytam az egész napi rossz idő és eső miatt, hogy mire hazaértem a munkából, másra sem vágytam, csak hogy vacsorára valami finom melengető ételt, levest ehessek. Volt itthon egy zacskó sajtos tortellini, meg 2 cukkini, én meg gondoltam egyet, és készítettem belőle egy ilyen gyors leves szerű valamit. Azért csak levesszerű, mert annál sokkal sűrűbb, tartalmasabb és laktatóbb volt. És egy új felfedezés: Másik Felem nem nagyon csípi a cukkinit, de azt mondta, hogy így sütve nagyon finom, így készítsem majd mindig (neki). :) 
Akkora tányérral bevágtam belőle egyébként, és olyan nagyon jól esett. Bár ez betudható annak is, hogy eléggé éhes voltam. Ráadásul napok óta nem nagyon ettem normális kaját (csak főtt krumpli, pirítós, meg hasonló szépségek), ugyanis hétvégén elkapott egy rota vírus szerű valami... úgyhogy újabb 2 kiló mínuszba kerültem ennek köszönhetően...
 
Hozzávalók:
  • 2-3 közepes cukkini
  • 1 hatalmas fej hagyma (vagy 2 közepes)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 2 zöldség, vagy csirkehúsleves kocka, vagy vegyesen (szigorúan ízfokozó mentes ;), nálam DM-es Alnatura)
  • 1 csomag (250 g) sajttal töltött tortellini
  • A tálaláshoz: ízlés szerint reszelt sajt
A cukkiniket alaposan megmosom, végeiket levágom, majd felkarikázom. Én a sütőm grillezős részét használtam a sütéshez. Ehhez kibéleltem egy nagy tepsit alufóliával, a cukkiniszeleteket elrendeztem rajta, sóztam, borsoztam, meglocsoltam kevés olajjal (én oregánós olajat használtam most hozzá), és magas hőmérsékleten pár perc alatt megsütöttem mindkét oldalukat. De ízlés szerint süthetjük sima kontakt, vagy bármilyen grillsütőben (akár szabadtűzön is). 
A leveshez a hagymát, fokhagymákat megtisztítottam, a hagymát félbevágtam, felkarikáztam, majd kevés olívaolajon elkezdtem megdinsztelni. Picit sóztam, majd pár perc után hozzáadtam az összezúzott fokhagymagerezdeket is, borsoztam és ezzel is pároltam keveset. Felöntöttem kb. 2 liter forró vízzel, majd hozzáadtam a 2 leveskockát és még kevés sót. Amikor felforrt a leves, beletettem a tortellinit és megfőztem a csomagolásra írt idő szerint (nekem 16 perc főzés kellett, mert száraz, nem friss tésztás volt). Én a tortellinivel együtt belereszeltem egy darabka cheddar sajtot is még, mert épp volt a hűtőben egy darabka (ez is szépen belefő). Ha megfőtt a tészta, kóstoljunk utána, ill. attól függően pótoljuk a vizet, hogy sűrűbb, vagy inkább levesesebb végeredményt szeretnénk. Tálaláskor rakjuk a leves tetejére a sült cukkiniszeleteket, borsozzuk is egy kicsit, és szórjunk rá reszelt sajtot.

Tipp:

Apróra vágott, friss zöldfűszerrel is megszórhatjuk a tálalásnál. Pl.: petrezselyemmel, oregánóval vagy bazsalikommal stb.




2012. június 8., péntek

Kókuszos sütihalmok málnadzsemmel töltve


Minap megkívántam a házi kókusztejet, így gyorsan készítettem is egy adagot. A maradék kiáztatott kókuszreszelékből pedig az alábbi sütit sütöttem. Mikor nekiálltam összekeverni, nem tudtam pontosan mi is lesz belőle, de végül jól sült (ki) el. Leginkább a Whoopie pie sütihez tudnám hasonlítani, bár annál kicsit tömörebb szerkezetű, olyan vajas-kókuszos piskótaszerű. A nedves kókusz pedig nagyszerű lesz benne, és ne ijedjünk meg, még kókuszíze is lesz.

Kókuszos sütihalmok
Hozzávalók (2 tepsihez, 5 cm átmérőjű sütikből kb. 36-40 db jön ki, tehát lesz vagy 18-20 sütiszendvicsünk):
  • kb. 350 g házi kókusztej készítéséhez használt, kiáztatott kókuszreszelék, alaposan kinyomkodva
  • kb. 200 g liszt
  • kb. 100 g rizsliszt
  • csipet só
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál sütőpor
  • pici citromlé és kevés reszelt héja (vagy lime)
  • 100 g kókuszzsír (én a lehűtött kókusztejről szedtem le a kókuszzsírt, de használhatunk boltit is, vagy kb. 100 g puha vajat is akár)
  • 3 nagy tojás (M/L)
  • 50 g méz
  • 60-70 g nádcukor (vagy helyette xilit, eritriol stb.)
  • A töltéshez: málna- vagy eperdzsem, mascarpone vagy keményre vert tejszínhab
A sütőt előmelegítem 180 fokra (én légkeverésen sütöttem 160 fokon). Két tepsit kibélelek sütőpapírral. 
A tojásokat habosra keverem a cukorral és a mézzel, hozzáadom a kókuszzsírt és újra alaposan átkeverem. Végül mehet hozzá a citromhéj és lé, a kókuszreszelék, végül a kétféle liszt és a sütőpor, szódabikarbóna és só (mindezek átszitálva), majd egy fakanállal átforgatom az egészet, hogy a tojásos keverék mindenhol felvegye a lisztet. Kisebb kanálnyi halmokat teszek a tepsire, majd az előmelegített sütőben, nagyságtól függően kb. 10-15 percig sütöm őket. Inkább az alját figyeljük, ha az már kap egy kis aranybarna, aranysárga színt, átsült a sütink.
A tepsin hagyhatjuk kihűlni, majd ízlés szerint töltsük meg a fentiekkel, és gurítsunk le mellé 1 pohár hideg tejet. :)





2012. június 3., vasárnap

Két nem túl szokványos, de nagyon finom pizza


Nem épp a legtavasziasabb meg legnyáriasabb ételek (majd lesznek azok is, beindulok majd én a főzéssel :)), de múlt héten megkívántam a májat, és még a lencsét is. És miután pizzát ígértem a családnak, így ilyenek készültek belőle. Csirkemájragussal már találkoztam, bár az sem egy elterjedt változat. De lencséssel még nem igazán. De azért biztos nem találtam fel a spanyol viaszt, hisz nem nagyon van új a nap alatt, ezt tudjuk :) Nagyon finomak voltak egyébként. Másik Felem csak úgy termelte befelé a csirkemájragusat. Nekem a lencsés volt a nagy kedvencem, Kicsi Lovacskámnak meg a sima sonkás-sajtos-paradicsomos változat. A fotók nem lettek épp a legjobbak, de most gyorsan fotózva csak így sikerültek...

Pizzatészta
Hozzávalók:
  • 200 g sima liszt (adhatunk hozzá 1 evőkanálnyi búzasikért) + 2 evőkanállal
  • 300 g rétesliszt + a nyújtáshoz
  • 1 csapott evőkanál só
  • 1 tasak szárított élesztő (7 g-os)
  • 1,5 teáskanál barnacukor
  • kb. 300-350 ml langyos víz
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
A víz felét meglangyosítjuk, belekeverjük a cukrot, az élesztőt, és a 2 evőkanálnyi lisztet, majd félretesszük és úgy 20-30 percig hagyjuk, hogy felfusson és elkészüljön a kovászunk. A liszteket egy tálba szitálom, majd egyik sarkába a sót, másikba az olajat teszem, közepébe mélyedést készítek, elkezdem beleönteni  a kovászt, közben egy villával folyamatosan keverem hozzá a lisztet (dagasztóspirálos mixert is használhatunk persze)  végül pedig a maradék meglangyosított vizet is. Annyit, amennyivel rugalmas, tésztát gyúrhatunk. Ha sok a víz, tegyünk hozzá még egy kis réteslisztet, majd 5-10 perc alatt dagasszuk meg. Ha kész, takarjuk le, majd tegyük meleg helyre úgy 1,5 órát kelni (én a sütőmet felmelegítettem 40 fokra, elzártam és oda tettem be). De bedagaszthatjuk este is - ekkor picivel kevesebb élesztő is elegendő hozzá -, majd éjszakára betesszük a hűtőbe és hagyjuk megkelni. Másnap csak elő kell venni, kiütögetni belőle a levegőt, átgyúrni és meleg helyen hagyni, hogy szobahőmérsékletre melegedjen, majd formázhatjuk is.
Ha megkelt a tészta, melegítsük elő a sütőt 250 fokra (ha nincs ilyen magas hőmérséklet, a lehető legnagyobbra állítsuk, és már jóval a sütés előtt melegítsük be) és ebben süssük 12-15 percig a megpakolt pizzákat, nagyságtól és vastagságtól függően.

Pizzaszósz
Én ezt a szószt használtam most mártásnak, 1 üveg még maradt belőle tavalyról, de az alábbi gyors, főzés nélküli változat még finomabb szerintem. Én egyébként valamiért jobban szeretem ezt a főzés nélküli változatot, mármint emésztés szempontjából. Méghozzá azért, mert kevésbé csinál savat, mint a főzött paradicsommártások (nekem!). Érdekes, de amíg a nyers paradicsomnak lúgosító hatása van, addig  pl. a belőle főtt paradicsommártás már savas hatású, és ezt abszolút érezni is emésztéskor.  Én legalább is az elmúlt pár évben megérzem. Bár a fentieken megoszlanak a vélemények, de én is ezt tapasztaltam, így én is "hiszek" ebben.

Hozzávalók:
  • konzerv (vagy friss) hámozott paradicsom
  • egy kevés sűrített paradicsom vagy olajban eltett, aszalt paradicsom
  • só, frissen őrölt bors
  • kevés oregánó, bazsalikom (szárított vagy friss, mikor mi van itthon)
  • kevés hagyma és fokhagyma
  • kevés extra szűz olívaolaj
Én mindent a kis késes aprítómba teszek (lehet turmixba is) és egy perc alatt összedolgoztatom vele.

A csirkemájraguhoz (ez kb. 2-3 pizzára elegendő nagyságtól függően):
  • 1 jó nagy fej hagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • kevés füstölt szalonna (húsos is lehet)
  • 1/2 kg csirkemáj 
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 sárga húsú paprika
  • 2 paradicsom
  • 1 bő evőkanál mustár
A szalonnát felkockázom, elkezdem sütni. A hagymát megtisztítom, félbevágom, vékonyan felkarikázom,  hozzáadok a kiolvadt szalonnazsírhoz még kevés olajat, majd elkezdem sütni, dinsztelni a hagymát. Hozzáadom a fokhagymát is, majd a szintén megtisztított, félkarikára vágott kétféle paprikát is, ezzel is párolom pár percig, majd mehet hozzá a megtisztított, megmosott, kicsire felkockázott máj is. Ha már nagyjából átsült a máj, hozzáadom a mustárt, végül a paradicsomot is, és készre főzöm az egészet, miközben ízlés szerint sózom, borsozom. Nem kell teljesen szétfőzni, mert a pizza tetején csücsülve is fog még valamennyit sülni a máj.
A pizzatésztát megkenem kevés paradicsommártással, így mehet rá a csirkemájas ragu, a tetejére pedig egy kevés mozzarella sajt. A forró sütőbe téve megsütöm. (Óvatosan, az én fotóalanyom - a többit betermelte a  Másik Felem -, kicsit tovább sült, mint kellet volna. :-) )


Na ezt a lencséset meg sikerült nem annyira megsütnöm (bár lehet, hogy csak a kép csalóka, mert amúgy finom ropogós volt a tésztája).

A lencsés változathoz:
  • főtt lencse (nálam leves készült, amit hagymával, fokhagymával, babérlevéllel főztem, és ebből vettem ki pár evőkanállal, mikor puhára főtt a lencse)
  • pizzaszósz
  • vékonyra szeletelt füstölt sonka (nálam fekete-erdei sonka)
  • mozzarella sajt
A vékonyra nyújtott pizzatésztára kenem a paradicsommártást, elosztom rajta a lencsét, a felcsíkozott füstölt sonkát, majd megszórom a sajttal és mehet be a forró sütőbe.

Tipp:
Sonka helyett készülhet vékonyra szeletelt (jó kis fokhagymás) kolbásszal is. Vagy készíthetünk egy eleve paradicsomos-lencsés ragut, majd ez mehet a nyers tészta tetejére úgy ahogy van.


2012. június 2., szombat

Könnyed tejszínes-mandulás-epres torta (gluténmentesen)


Ismét itt vagyok végre. Remélem örültök neki. :) Kicsit (nagyon) elmaradoztam mostanában, mert történt egy s más az életemben, így pihenőre kényszerült a blogom ez időre (na meg én is...). Remélem, most már sűrűbben tudok majd jönni, mert nagyon hiányzott már. Most pedig mit is hozhattam volna mást, mint egy epres finomságot. Egy roppant egyszerű epres finomságot. Tulajdonképpen semmi extra, mégis látványos, könnyed, és nagyon-nagyon finom. És még sütni sem kell, na jó, hűteni viszont igen. Aki viszolyog a főzős, hagyományos zselatintól, annak javaslom inkább a hidegen keverhető változatot. Ezzel sokkal gyorsabb is, csak nekem most sajnos nem volt itthon.


Hozzávalók:
  • 2 x 200 g habtejszín
  • 2 dl tej
  • 2 evőkanál zselatin
  • pár evőkanál házi vaníliás porcukor (ízlés szerint)
  • 1 kicsi dobozos joghurt (150 g-os)
  • 5 dkg hántolt mandula (késes aprítóban darabosra dolgozva)
  • 1 mokkáskanál színtelen mandula aroma
  • pár szem eper 
A tálaláshoz:
  • eper
  • étcsokoládé forgács
  • kevés kókuszreszelék
A tejet meglangyosítom, elkeverem benne a zselatint. Folyamatos keverés mellett alaposan felmelegítem (ne hagyjuk nagyon forrni), majd félreteszem hűlni. A tejszínt kemény habbá verem a vaníliás porcukorral együtt. Hozzákeverem a joghurtot is, majd folyamatos keverés közben belecsorgatom a tejes zselatint (óvatosan keverjük, hogy ne törjük össze a habot nagyon), végül az apróra dolgozott mandulát is beleforgatom., meg a kevéske  aromát is. Az epret megmosom, leitatgatom róla a vizet, a csumáját kiszedem, ha nagyobbak több darabba, ha kisebbek, kettévágom, majd ezt is hozzákeverem. Fóliával bélelt tortaformába öntöm és pár órára hűtőbe teszem (vagy mehet a mélyhűtőbe is, hogy még hidegebb legyen). Tálaláskor tányérra borítom, leszedem róla a fóliát, majd eperrel, étcsokiforgáccsal, kókuszreszelékkel díszítem.

Típp:
Ha hidegen keverhető zselatint használunk, 2 csomaggal használjunk belőle (egyenként 1/2 l folyadékhoz elegendőek). Ehhez pedig 1/2 l tejszínt, 2 kicsi dobozos joghurtot, valamint 1 kicsit dobozos tejfölt adjunk (150 g-os dobozok).
A eper helyett használhatunk málnát is- majd ha már szezonja lesz -, vagy akár vegyesen epret, szedret, áfonyát stb. 
A mandulából készíthetünk "krokantot" is. Ehhez karamelizáljunk egy kevés cukrot, ebben forgassuk meg a mandulát, majd enyhén kiolajozott tűzálló tálba (laposan) vagy szilikonlapra öntve hagyjuk kihűlni, végül késes aprítóban dolgozzuk kisebb darabokra és így keverjük a tejszínes krémhez.