2010. március 21., vasárnap

Nagyon gyors és nagyon finom "pizza" kicsit másként


Tényleg irtó gyors, és nagyon finom. Egy gyerekeknek való szakácskönyvben találtam a receptet. Nem is értem eddig miért maradt el a kipróbálása, mert abban a könyvben eddig csak jó recepteket találtam (Könnyen, gyorsan, finomat sorozat Főzzünk a gyerekeknek). Gyorsaságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a mosás és takarítás, meg némi felfordulás után tegnap 3/4 12-kor még ott álltam a konyhában és téptem a hajam, hogy jesszusom, most mi a fenét csináljak gyorsan ebédre (a leves szerencsére már készen volt). Aztán rápillantottam a hűtőben a túróra és eszembe jutott ez a recept. 1/2 1-kor már kisölve tömte magába mindegyikőnk a kész pizzát : ). Elég gyors, nem?

Hozzávalók:
  • 250 g túró 
  • 1 tojás (elvileg csak a sárgája kellett, de én most lusta voltam szétválasztgatni, így is jó)
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál só (esetleg fűszerek)
  • 300 g liszt (nálam most búzacsírás)
  • 3 teáskanál sütőpor
  • 2-4 evőkanál tej
 A pizzamártáshoz (most gyorsan így készült) és a feltéthez:
  • kb. 150 g sűrített paradicsom 
  • só, bors
  • kevés pistou (vagy pesto)
  • kevés hagyma, finomra vágva
  • 1 gerezd fokhagyma, összenyomva 
  • pizzamozarella, nagylyukú reszelőn lereszelve (itt most tényleg az a legjobb választás, mert a sütés után is finom puha marad, nem keményedik meg)
  • ezenkívül mindenféle finomság, amit csak jónak látunk és szeretünk: cukkini, kaliforniai paprika, sonka, hagyma, sült húsfalatkák, olajbogyó, kukorica, brokkoli, friss bazsalikomlevek, rukkola, egyéb zöldségek stb.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztához valókból rugalmas tésztát gyúrunk. Annyi tejet adjunk csak hozzá, amennyit felvesz, lehet, hogy nem kell mind, pláne, ha egész tojást használunk. Majd egy sütőpapírral bélelt (vagy kiolajozott) normál méretű tepsibe nyomkodjuk. A pizzamártáshoz összekeverjük a sűrített paradicsomot a hagymával, fokhagymával, kevés sót, borsot adunk hozzá, és némi pistou-t is (vagy friss bazsalikomlevelet), majd elosztjuk a tésztán. Megszórjuk a sajttal és csöpögtetünk rá még kevés pistou-t. Az előmelegített forró sütőben kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük.




8 megjegyzés:

Raindrop írta...

Na ezt feltétlenül kipróbálom.
Túró és sütőpor a pizzatésztába?
Ki nem hagyom. :D
Én 2 évig kísérleteztem a tökéletes igazi pizzatészta recepttel, ami alig pár dologból áll, de ugye sokáig kell keleszteni.
Ebben tetszik, hogy nem, és igazán érdekel az íze, bár gondolom ezt inkább azért nevezik pizzának, mert lapos és van rajta olaszos feltét. :)
Köszönöm a receptet!

Vajda János írta...

A kelesztés kikerülése miatt nekem is szimpatikus, a túró meg zseniális ötlet. Legalább olyan, mint a vízibusz :) A rávalót meg mindenki variálja, ahogy akarja, meg hívhatjuk is akárhogy, ha finom :)

Ildinyó írta...

Raindrop

Mindenképp, mert tényleg jó! A tésztája egy kicsit puhább, mint az igazinak, de egyébként szerintem teljesen olyan. Egyébként tényleg roppant csábító, hogy nem kell kelesztgetni! :D Nagyon szívesen máskor is! :))

János
Igen-igen, ez a lusta háziasszony (vagy inkább türelmetlen) pizzatésztája! Persze én nem vagyok az :)) (tényleg nem, csak gyorsan kellett valami ötlet). Tényleg, mint a vízibusz, az is zseniális. :))

Andici írta...

Szia, elkészítettem a pizzát, fantasztikus lett. A párom az elején furcsán nézte, hogy túróból pizza lesz, de az eredménnyel ő is meg volt elégedve. Köszi a receptet. :)

Ildinyó írta...

Andici
Nagyon örülök, hogy ízlett! Nagyon szívesen máskor is! :)
Én is nagyon örülök, hogy rátaláltam és kipróbáltam. Gyorsváltozatnak tökéletes szerintem. :)

Beastie írta...

maradt a hűtőben fél kiló túró. Hogy ne palacsinta, torta vagy gombóc legyen belőle, elkezdtem sós kaja után nyomozni a google reader-ben. S lőn csoda, meglett ez a pizza! Ye! Igen rendben van, ezt fogja enni a családom is otthon :) köszi, köszi.

Ildinyó írta...

Beastie
Örülök, hogy tetszik! Én is örülök, hogy ráleltem erre a receptre! És én köszönöm! :))

Névtelen írta...

Szia, már nem egyszer készült el nálam is, és nagy rajongói vagyunk! Kicsik, nagyok és a készítője is, mert tényleg egyszerű gyors és FINOM!
Krisztina