2010. március 5., péntek

Fejtettbab leves kicsit másként


Már megint ez a fránya helyesírás... fejtettbableves, vagy fejtett bableves, vagy fejtettbab leves...őőő... na mindegy.
Már régóta vágytam egy kis fejtettbab levesre. Lapult is a mélyhütőben egy zacskónyi fejtett bab (tudom nyáron a legigazibb), így gyorsan előkaptam egyik nap és főztem belőle egy üde és könnyű bablevest. Igen, ez nem az a füstölt csülkös, nehézbombázó változat. De a fejtettbab levesek között talán nem is a leghagyományosabb verzió, mert az enyémbe most medvehagyma is került és joghurttal habartam be. Ez a fotón érdekes módon egyáltalán nem látszik, pedig van benne. (Lehet nem kellet volna hidegen lefotózni a levest? Mert még az olajfoltok is úszkálnak a tetején, pedig alig került bele valami. Gondolom annak köszönhető ez is, hogy hideg volt. Hoppá! Ez a leves viszont már a melegebb (nyár)időt idézi nekünk... (Rainy most ne figyelj ide. :) Hogy elviselhetőbb legyen a meleg, azokra az estékre gondolok, amikor langyos szellő lengedez, és az ember egy pohár borral a kezében kicsücsül a teraszra naplementét nézni.) 

Hozzávalók:
  • kb. 450-500 g fejtett bab (nekem egy 450 g-os zacskó fagyasztott volt)
  • 2 nagyobb szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • 2 közepes burgonya
  • kicsi darab zeller, ha van esetleg
  • 1 nagy fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • natúr vegamix vagy ízfokozó nélküli zöldségleves kocka (pl. DM-es, bio)
  • 2 teáskanál szárított medvehagymapor
  • 1 kicsi dobozos joghurt
  • 1-1,5 evőkanál étkezési keményítő
  • kevés olívaolaj
  • kevés petrezselyem a tetejére
A hagymát megpucolom, finomra vágom, a fokhagymákat úgyszintén. A zöldségeket megtisztítom, majd feldarabolom. A hagymát kevés olajon megpirítom kissé, hozzáadom a fokhagymát, majd a többi zöldséget is, és ezeket is átpirítom. Felöntöm kb. 1,5 liter vízzel, hozzáadom a babot is, majd ízesítem (a medvehagymát a végén teszem bele) és puhára főzök mindent (kb. fél óra). Közben elkeverem a joghurtot a keményítővel, és a medvehagymával, majd a megfőtt levest behabarom vele. Tálaláskor a tetejét megszórom petrezselyemmel. A joghurttól kellemesen pikáns és üde lesz a leves. Persze nyugodtan lehet tejföllel és liszttel is behabarni, ha valaki azt jobban szereti.


5 megjegyzés:

Vajda János írta...

Azannya :9 Télen, bocs tavaszelőn fejtett bableves, nyálam csorog. A medvehagyma zseneális ötlet. Megyek is rá vadászni alkalmasint. A joghurt is elgondolkodtató. Én azonban a bablevest csak rántva tudom elképzelni, ott egye a fene :) Kivéve a babgulyást...
A fejtetthez nekem sem passzol a füstölt csülök, pedig a normált alaposan be szoktam sűriteni vele, de egy kevés, kicsit csípős lángolt kálbósz??? Aztán mehet bele a joghurt, doszt ;)))
Azérrt most ezt is belapátolnám :)

Ildinyó írta...

Nagyon jót derültem ezen a megjegyzésen :)! Köszönöm egyébként! Nemsokára itt a medvehagyma zezonja. Bár én port használtam, az meg egész évben kapható. Kolbász; hát mostanában eléggé elszoktam az ilyen jellegű ételektől, és eléggé lightosan nyomom. Bár Másik Felem szívesen vette volna azt a kolbász. Na jó, igazából én is (még a joghurt mellett is) :)) Küldtem egy tányérral a leveskéből, csak ki kellene nyitni az ablakot :o

Vajda János írta...

:) Köszönöm. Mikor szellőztettem berepült az illata...

Raindrop írta...

Én sem tiltakoztam volna a kolbász ellen, csülköt azt köszönöm nem! :)
Ha bele van főzve az oké, de magában a csülköt nem eszem meg!
Gyönyörű leves, tökéletes!
Tálalás után én megöntöm még tejföllel. :D A gulyáslevesbe is szoktam tenni.
A tányérodból pedig egyenesen elájultam! Imádom! :)

Ildinyó írta...

Raindrop!

Na jó, meggyőztetek. Legközelebb akkor én is teszek bele kolbászt :). Na nem az ízével van gondom, inkább a kalóriatartalmával (azért is készült joghurttal most a leves):))) Köszönöm szépen egyébként!!! Gulyáslevesbe tejföl? Hmmm... hát ez érdekesen hangzik, de egyszer tuti kipróbálom, mert nem lehet rossz. Én is nagyon szeretem ezt az étkészletet. :)