2010. március 12., péntek

Almás pite, fahéjas-ropogós zabpelyhes morzsával és házi vaníliafagylalttal


Az ígéret szép szó, ha megtartják. És milyen igaza volt Forrest Gumpnak. Éppen ezért, ha már megígértem az előző bejegyzésben, hogy a következő bejegyzés "csakazértis" egy süti lesz, akkor már...
Ez egy finom, lélekmelengető kis sütemény. Olyan bebújok a takaró alá, miközben valami jó kis filmet nézek, és egy szeletkét elmajszolgatok ebből a sütiből, némi hűs vaníliafagylalt társaságában. Ez bizony még abszolút nem idézi a tavaszt. De hát még az idő sem. Megint csak úgy hasraütésszerűen jött ez az ötlet. Ebből a mennyiségből nem kevés lesz, úgyhogy felezhetjük az adagot nyugodtan. Én az alap omlóstésztát készítettem el (30 dkg lisztből van), és fel szerettem volna használni az összeset. Egy 28x22 cm-es kerámiaformában (Ikeás) sütöttem, amibe egy kicsit soknak bizonyult a tészta (ezért is vastagabb a szélén), tehát ennél nagyobb kell hozzá. Langyosan, vaníliafagylalttal tálalva isteni finom.

Hozzávalók:
Az almás töltelékhez:
  • kb. 7-8 közepes alma, megtisztítva, és kisebb, vékonyabb kockákra vágva
  • 1 csapott evőkanál étkezési keményítő
  • barnacukor, fahéj és szegfűszeg ízlés szerint
  • reszelt citromhéj és kevés citromlé
A morzsához:
  • kb. 80 g sima liszt
  • 50 g barnacukor
  • 1 púpos teáskanál fahéj
  • 120-130 g hideg vaj
  • 150 g zabpehely
A sütőt előmelegítem légkeverésen 180-185 fokra. A morzsához valókat összemorzsolom, a töltelékhez valókat pedig összekeverem. Az omlós tésztával kibélelem a kivajazott formát, majd néhány helyen megszurkálom egy villával. Beleteszem egyenletesen az almás tölteléket, majd rászórom a morzsát. Az előmelegített sütőbe teszem és szép aranybarnára sütöm.

A vaníliafagylaltról már írtam itt korábban. Nagyon-nagyon finom! És roppant egyszerű! Pár perc alatt elkészíthető, utána már csak a hűtés kell neki.
A készítésén annyit módosítanék, hogy előbb külön habbá verek 2 dl tejszínt, majd ezután keverem hozzá (még mindig a habverővel) a 4 evőkanál igazi vaníliás cukrot, végül a 2 dl cukrozatlan sűrített tejet. Műanyag dobozba teszem, majd mehet is be a fagyasztóba jó pár órára, ahol csak párszor meg kell keverni és ennyi. Ebbe most nem tettem narancshéjat, ez most "szimplán" vaníliás lett csak.  


4 megjegyzés:

Adri írta...

Gyönyörűűű! Kérnék is egy adagot! :)
Nekem valahogy nem szokott sikerülni a fagyi, hiába kevergetem időnként. De azért a Te receptednek még adok esélyt. :)

Ildinyó írta...

Nagyon szépen köszönöm Adri! Küldtem is egy adagot, csak nyisd ki az ablakot! : )

Raindrop írta...

Ó te jó ég, ne terrorizálj! :)

Ildinyó írta...

Raindrop és ha a tetejére még csorgatnánk egy kevés karamellszószt is? : ))