2010. december 22., szerda

Spéculoos, avagy az északi fűszeres, mandulás keksz


Klasszikus mézes nem készült nálam idén sem, mert hogy azt anyukám készít minden évben. Helyette készítettem ezt a finom, fűszeres kekszet, ami nagyszerű kis ropogtatni való teához, kávéhoz. Én nagyon szeretem. Igazán autentikus az lett volna, ha van ilyen kis fa kekszformázóm és úgy sütöm meg, de sajnos nem volt. Az írókázást meg úgy ahogy van elszúrtam. Egy baromi ócska zacskóba sikerült töltenem a mázat, amivel egyszerűen nem lehetett szépen dolgozni. Maga a máz egyébként nagyon jó lett volna, de legközelebb egy sima végű, erős zacskóba töltöm. Pl. egy fagyasztótasakba. Azok erősebbek és szebben is le lehet vágni a végüket. Viszont a keksz nagyon finom!
Az alábbi mennyiségekből nagyon sok lesz (úgy kb. 4-5 tepsi), de sokáig eltartható és nagyszerű ajándék is, akár még úgy is, hogy az ajándékok mellé csomagoljuk, mint egy ajándékkísérőt.
Ja, és kérem szépen, itt most nem kell aggódni, hogy jaj, most kemény lett vagy sem. Ennek roppanósnak kell lennie és kész. :)) Úgyhogy hajrá mindenkinek, aki nem kapott időben észhez, hogy mézeskalácsot kell sütnie, és nem lenne már ideje visszapuhulni, az almával fémdobozba zárt mézesének. Ez nem puha mézeskalács. És még bőven elkészül karácsonyig.

Hozzávalók:
  • 600 g sima búzaliszt
  • 150 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
  • 3 csapott kávéskanál szódabikarbóna
  • 100 g darált mandula
  • 1 csomag mézes sütemény fűszerkeverék (Kotányi)
  • 1 púpos tesákanál őrölt fahéj
  • jó nagy csipet só, na meg még nagyobb csipet szeretet :)
  • 450 g jó puha vaj 
  • 370 g barna (nád)cukor (ez fontos, ne sima fehéret használjunk, hanem mindenképp a karamellesebb barnát)
  • 3 tojás
  • a nyújtáshoz: liszt
  • a mázhoz: 1 tojásfehérje, kb. 200 g porcukor, 2 evőkanál citromlé, nálam kevéske őrölt fahéj is belekerült (ettől barnás picit)
A vajat egy habverő segítségével összedolgozzuk a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat is. Egy másik tálba beleszitáljuk a száraz hozzávalókat, összekeverjük kissé, majd hozzáadjuk a vajas-cukros-tojásos masszához. Összedolgozzuk, kézzel kissé összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva pár órát hűtőbe tesszük. Nálam 1 éjszakát volt, de min. 1 óra kell neki. Másnap a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Legalább 2 sütőpapírral bélelt tepsit magunk mellé készítünk, majd kezdődhet a munka. Lisztezett deszkán jó vékonyra nyújtjuk a tésztát, szaggatjuk, tepsire pakoljuk, majd tepsinként, kb. 10-12 perc alatt (forma nagyságától függően) kisütjük. Rácsra téve hűlni hagyjuk. Ha teljesen kihűlt a cukros mázzal díszítjük. Ehhez a tojásfehérjét elkezdjük habbá verni, hozzáadjuk a porcukrot, a fahéjat és a citromlevet, majd fényes mázat verünk belőle 1-2 perc alatt. Erős zacskóba töltjük, melynek az egyik sarkát picit kivágjuk, és már kezdhetjük is a diszítést. Ha nincs sok türelmünk (vagy a fáradságtól már remeg a kezünk éjjeli 12-kor... :D )és időnk sem nagyon van a bonyolultabb díszítésre, olyankor szerintem az egyszerű pöttyözés is bájosan mutat.
Tipp: kész fűszerkeverék hiányában az alábbi fűszereket javaslom hozzá: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, kardamom, gyömbér, és esetleg még (fehér) bors
És Citromos-mákos kekszet is hoztam ám. Ennek a recepje itt található.

13 megjegyzés:

Ditta írta...

Nagyon szépek!

bodzazsuzsa írta...

A kép varázslatos, gyorsan-gyorsan javítsd ki rajta a feliratot: kimaradt egy "k" a kekszből

Ildinyó írta...

Ditta
Köszönöm szépen! :)

Zsuzsa
Köszönöm Neked is! És húhh, azt is hogy szóltál a kép miatt. :) Már ennyire fáradt vagyok, hogy fel se tűnt... :D

Csibe írta...

Szépek, és én olyan nagyon szívesen ropogtatnám :))

Bianka írta...

Annyira élvezetes keksz képek, hogy beleharapnék

Ottis írta...

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok neked!

Ditta írta...

Békés,Boldog karácsonyt kívánok!

Ciripbogár írta...

Szép, skandináv hangulatot árasztanak, a citromos kép is nagyon tetszik.
Boldog Karácsonyt Nektek!

Névtelen írta...

Elkészítettem a tésztát, most belenéztem a hűtőbe, és kőkemény lett. A sütés előtt hány órával vegyem ki a hűtőből?

Ildinyó írta...

Kedves Névtelen!
Remélem nem késő még a válaszom! Szóval ez egy keksz tészta, persze, hogy kemény (bár kőkeméy nekem egy éjszaka után sem lett) lesz a hűtőben, de ahogy kikerül a hűtőből a gyúródeszkára, és egy kicsit átdolgozza az ember, és elkezdi nyújtani, rövid időn belül kezelhetővé válik.
Remélem sikerült!

És kedves Csibe, Bianka, Ottis, Ditta és Ciripbogár

Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek! :) Így, ha kicsit megkésve is! :S

Névtelen írta...

Köszönöm szépen sikerült!
Nagyon finom lett, az íze egyszerűen remek!
Egy problémám volt vele, hogy ütőfával készítettem, helyes kis kekszmintákat nyomtam a tésztába, de sajnos a tészta megdagadt, és a minták szinte mind eltűntek amikor sütöttem. Az íz azért kárpótolt! :)

Névtelen írta...

Már alig van ebből a sütiből!
Rászállt az egész család... :)(10 személyes család)

Ildinyó írta...

Kedves Névtelen!
Ennek nagyon-nagyon örülök! Köszönöm szépen, hogy megírtad! :) Nekünk is nagyon ízlett!
Azt sajnálom, hogy eltűntek a minták! Nekem nem nőtt meg ennyire. Bár lehet hogy azért, mert nekem egy egész éjszakát volt a hűtőben, és a szódabikarbóna olyankor már szerintem veszít a "növesztő" erejéből. :)