2016. november 20., vasárnap

Karalábéleves sajtgombóccal


Ismét egy olyan étel, aminek a segítségével könnyedén megszerettethetjük a családtagokkal az olyan zöldséget is, amit egyébként a mumus kategóriába sorolnának. Én ugyan imádom a karalábét is, de tudom, hogy sokan ódzkodnak tőle kicsit. Még válogatósabb egyedeknek akár turmixolhatjuk is a zöldséget, de garantált, hogy így is imádni fogják. Én nagyon szerettem, és szerencsére a férjem is és a fiaim is élvezettel fogyasztották, sőt, kértek még. :) 

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma 
  • 2 evőkanál kókuszzsír (vagy más zsiradék)
  • 2 nagyobb karalábé (nekem kb. 90 dkg volt a kettő, tehát tényleg jó nagy volt)
  • a karalábé zöld levele
  • 1 marék apróra vágott petrezselyemzöld
  • 2 evőkanál vaj 
  • 2 evőkanál rizsliszt
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 mokkáskanál cukor
A sajtgombóchoz:
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 2 tojás
  • 3 dkg kukoricaliszt
  • csipet só, reszelt szerecsendió
A hagymát vágjuk apróra és dinszteljük meg egy kissé a kókuszzsíron, közben kicsit sózzuk is, hogy ne piruljon le nagyon. Közben pucoljuk meg a karalábét, vágjuk fel kb. 1x1 cm-es kockákra és adjuk a hagymához. Sózzuk kicsit, borsozzuk, összezúzott fokhagymával ízesítsük. Pár percig pároljuk fedő alatt az egészet, adjuk hozzá a vajat, szórjuk meg a rizsliszttel, alaposan keverjük át, majd öntsük fel kb. 1,7 liter vízzel. Adjunk hozzá egy egészen kevés cukrot is, amivel kiemelhetjük az ízeket. A karalábét főzzük majdnem teljesen puhára, adjuk hozzá az alaposan megtisztított, vastagabb erektől megszabadított, apróra vágott karalábéleveleket és a petrezselymet is. 
A reszelt sajthoz keverjük hozzá a tojást, a kukoricalisztet, sót, szerecsendiót, majd formázzunk belőle - vizes tenyérrel, kiskanál segítségével - kisebb mogyorónyi gombócokat és tegyük a forrásban lévő levesbe. Fedő alatt kb. 6-8 perc alatt főzzük meg. Végül lefedve még egy kicsit hagyjuk állni és ne túl forrón tálaljuk (így jobban érvényesülnek a leves ízei).     

Tipp: Készíthetjük újhagymával is, hogy még frissebb ízű legyen.









Nincsenek megjegyzések: