2011. január 26., szerda

Csőben sült tejszínes-sajtkrémes-hagymás burgonya, valamint fetás-csicseriborsós saláta és fekete erdei sonkával töltött pulykamelltekercs

Nem, a fenti ételeket természetesen nem együtt tálaltam. A burgonyás és a salátás-húsos fogás is külön napon volt. De most így összesűrítem egy kicsit a dolgokat, ha már így jó pár napra elmaradoztam most.
Tudom, ez leginkább egy gasztroblog, szóval nem is kívánom babanaplóvá avanzsálni, de egy kicsit azért hagy büszkélkedjek. Kicsit hihetetlen gyorsasággal ugyan, de eljött ez az idő is és Kicsi Lovacskám hétfőtől megkezdte az ovis életét. Ezen a héten még egyelőre csak "részmunkaidőben", beszoktatás címén. De ő nagyon élvezi. Egyelőre! Mikor az első nap után megkérdeztük tőle, hogy milyen volt az ovi, ő azt mondta: "Csodálatos!". Hát bízom benne, ilyen marad a hozzáállása a későbbiekben is! :) Mondjuk, azt már második nap megjegyezte az ovónő, hogy nem egy szívbajos, elveszett gyerek, elég élénk és rögtön be is vetette magát a sűrűjébe. Hát életrevaló és vagány egy kislegény, az már biztos. Nap, mint nap csak tanulok tőle! 
Szóval részemről most ezért is ez a kis elmaradozás, mert nagyon izgulok, de azért hoztam két finomságot még múlt hétről. Csak gyors fotókkal, semmi fakszni most! A második recept már szerepel a blogon, csak az a kezdeti időkből származik, és akkor még nem volt hozzá fotó, így most a recepteket csak belinkelem hozzá. 

Csőben sült, tejszínes-sajtkrémes-hagymás burgonya
Hozzávalók:
  • kb. 1,5 kg burgonya
  • kb. 500 ml tejszín (nálam ismét a Rama főzőkrém, így a vajból csak nagyon kevés kellett)
  • 1 kicsike fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 200 g tejszínes sajtkrém
  • pár deka vaj
  • só, frissen őrölt bors, (esetleg frissen reszelt szerecsendió)
A sütőt előmelegítem kb. 180 fokra (nekem az első 1 órát légkeverésen töltötte 170 fokon). A burgonyákat meghámozom, megmosom, majd nagyon vékony szeletekre gyalulom (na ez nekem nem annyira jött most össze), újra átmosom egy kissé, majd leitatom róla a vizet. Egy nagyobb tűzálló tálat (ha laposabb és szélesebb inkább, az a jobb) bőven kivajazok. Összeturmixolom a megtisztított és apróra vágott hagymát, fokhagymát, tejszínt, sajtkrémet, sózom, borsozom, reszelek bele egy kis szerecsendiót is esetleg, majd összeforgatom a burgonyaszeletekkel, és szépen a tálba rendezem. (Könnyebben és hamarabb megsül, ha ebben a tejszínes keverékben főzzük kb. 10 percig.) A tetejére is reszelhetünk még sajtot, vagy morzsoljunk még rá egy kevés vajat. Fedjük le alufóliával, majd 1 órát süssük így. Végül vegyük le róla az alufóliát (ha sajtot is akarunk rá tenni, akkor ezt ekkor tegyük meg), és süssük még kb. 30 percet.
Egy friss salátával tálalva, nagyszerű kis húsmentes főétel lehet (mi így ettük), de fogyaszthatjuk akár sült húsok vagy halak köreteként is.

Megjegyzés: alapvetően a francia, csőben sült burgonya (Gratin Dauphinios) receptjéből indultam ki. Abba, valamivel kevesebb burgonya, ill. fokhagyma kell (sima hagyma nem is), és nincs benne tejszínes sajtkrém, helyette a tetejére tesznek egy jó adag reszelt ementálit. Valamint a burgonyát - ahogy fentebb írom is -, előfőzik a fokhagymás tejszínben.

Az lenti étel receptje pedig még 2008-ból származik. Ennek a leírását itt megtalálhatjátok:

7 megjegyzés:

Csibe írta...

Ha megengeded végigkóstolnék itt nálad :)
És Te hogy bírod az "ovit"?
Hasonló cipőben járunk, csak a bölcsivel.

Bianka írta...

Juj nagyon jó

Ildinyó írta...

Csibe
Csemegézgess csak nyugodtan! :D
Háát én kicsit rosszabbul viselem... :S
Bár megmondom őszintén, hogy a fiacskám könnyed és laza hozzáállása a dolgokhoz, nekem is nagyban megkönnyíti azért a dolgomat. :)
Neked nagyon sok kitartást kívánok a bölcsihez! Szerintem csak arra kell gondolni, hogy minden ilyen "beszokós", "rossz" időszak elmúlik egyszer, aztán jobb lesz. Ráadásul a gyerkőcök a mi feszültségünket is látják, érzik és ilyenkor gondolom azért bepróbálkoznak néha egy-egy hisztivel... :S :))

Bianka
Köszönöm szépen! :)

Dia írta...

Ezt gyorsabb volt elkészíteni, mint kimondani a nevét :-)))

Ildinyó írta...

Dia
Mármint melyiket? :D Gondolom a salátásat... :)

Névtelen írta...

Ezt holnap elkészítem az tuti! Kriszta

Ildinyó írta...

Remélem ízlett Kriszta!? ;))