2010. május 11., kedd

VKF 34. forduló I. rész: Spárgakrémleves szalonnával, újhagymával és petrezselyemmel


Annyi gondolat és ötlet kavarog a fejemben... és egyszerűen nem érem utol magam. Annyi mindent csináltam az elmúlt napokban, na meg fotózgattam is és annyi ötletet szerettem volna megvalósítani. És azt sem tudom, most mit hozzak, mit mutassak, mit csináljak. Ez a leves is várhatott volna még, de gondoltam megmutatom. Hogy miért várhatott volna? Mert egy nagyszerű afrodiziákum az egész, úgy ahogy van. Akár Aphrodité asztalára is jó (akár egy menü részeként, de még azt sem biztos, hogy azt meg tudom majd csinálni).
Az egyik afrodiziákumos könyvem azt írja a spárgáról: "Mindegy, hogy a vastag, vagy a vékony jön be neked, egy biztos: ebben a sármos liliomfélében nem fogsz csalódni. Elég egy pillantást vetni rá, és rögtön egyértelművé válik, hogy a spárga afrodiziákum." :) 
A világon nagyon sok helyen elsimerik és fogyasztják afrodiziákumként: a franciáknál, Indiában, Kínában, a Közel-Keleten, csak hogy néhányat említsünk. Egyes gyógynövényszakértők szerint az asparagin -  ami egy természetes vízhajtó vegyület  - miatt lehet hatásos ajzószer, mivel ez az anyag, pont a húgycsövet és a körülötte található szöveteket ingerli. A spárgában található egy immunrendszert erősítő antioxidáns is: a glutation - mely a hagymában és a fokhagymában is megtalálható egyébként -, és nagy mennyiségű C és A vitamint, valamint folsavat is tartalmaz.  Szteroid-glüközid vegyületek is találhatóak benne, amelyek a hormonképződést segítik. És nem utolsó sorban alacsony kalóriatartalmának köszönhetően roppant könnyed ételnek számít.  Ezért úgy gondoltam, hogy akkor belefér most az a hozzáadott kevés szalonna is majd. 
  
Hozzávalók:
  • 500 g fehér spárga (vagy zöldspárga), megtisztitva, felkarikázva
  • 1 csokor újhagyma, megtisztítva, felkarikázva (én a zöldjének a nagy részét is beletettem)
  • kisebb darab füstölt szalonna, apróra felkockázva (én nem húsosat használtam most, de biztos az is jó)
  • 1 l húsleves
  • frissen őrölt bors (esetleg még só is)
  • egészen kevés cukor 
  • kb. 3 evőkanál tejföl (el is maradhat)
  • kb. 2 dl tejszín
  • 1 púpos evőkanál étkezési keményítő
  • petrezselyem, apróra vágva
A szalonna zsírját kiolvasztom, majd egy szűrőkanállal kiszedem. A visszamaradt zsiradékon kissé átsütöm az újhagymát, majd abból is kiveszek egy keveset a tálaláshoz. Rádobom a spárgát, pár percig "pirítgatom", majd felöntöm a húslevessel. Lefedem és pár perc alatt megfőzöm. Ha a tálaláshoz szeretnénk, szedegessünk ki néhány spárgasípot, majd habarjuk be a tejszínben és a tejfölben alaposan elkevert étkezési keményítővel, forraljunk rajta egyet, majd botturmix segítségével pürésítsük a levest. Kóstoljuk meg, majd ízlés szerint ízesítsük még, sóval, egészen kevés cukorral és borssal. Szalonnakockákkal, petrezselyemmel és a spárgasípokkal megszórva tálaljuk.


Utólag módosítottam kicsit a dolgokat és mégis elküldöm Duendének a linket a VKF fordulóra. A menü többi része meg vagy összejön majd, vagy nem. :) 



5 megjegyzés:

Vajda János írta...

Hát nem t'om, nekem a spárga íze valahogy nem jön be, pedig tudok a hatásáról, csak azért erőltetem magamba néha. Ezzel az ízesítéssel azonban nem lehet rossz. Érdemes lenne megpróbálni. Talán egy kis száraz fehér bort is elbír...

duende írta...

Hm... majd a linket kérem szépen Ildinyó, jó? :)
Nekem nagyon bejönne ez a leves!
És a cukor: nincs olyan zöldségleves, vagy főzelék, amibe ne hintenék egy lehelletnyi cukrot. Varázslat, én mondom! :) Kikerekíti az ízeket, sokkal-sokkal finomabb lesz tőle minden zöldséges leves, étel.

Aphrodité üdvözletét küldi! :))

Ildinyó írta...

János
:)
Akkor javaslom inkább a zöldspárgát (azt én is még jobban szeretem egyébként), mert annak talán kevésbé "furi" az íze. A szalonna nagyon feldobja egyébként. Hmm...bor... nem is tudom... ki kellene próbálni. De én mindenképp elbírnám, ha mást nem főzöcskézés közben... :D

Duende

Jujjj, látom a szemed, látom a szemed, de jóóó! :)))

Tényleg nem is tudom miért nem küldtem el így külön a VKF-re. Igazából nem így, külön-külön szerettem volna, hanem egyben, a többivel, szépen megszerkesztve, összerakva... Csak kicsit sokfelé áll a fejem mostanában, és kissé szétestem (persze jó értelemben: megszállt az ihlet).
Bizony a cukor, jobb mint bármelyik ízfokozó.
Nagyon köszönöm Neked! Akkor módosítom a dolgokat és elküldöm!
Én is üdvözlöm Aphroditét!!! :D

Vajda János írta...

Zöld spárga, vettem :) Mit gondolsz Kedves Ildinyó, miért szeretek borral főzni? :9

Ildinyó írta...

János
:DDDD