2010. február 5., péntek

Burgonyás brokkolikrémleves sajttal

Nagyon szeretjük a brokkolit. A brokkolikrémlevest pedig még jobban. Valamelyik nap sikerült egy akciós példányt beszereznem, így ez a tartalmasabb leves készült belőle. Utána már csak egy kis sütőben sült fánkot ettünk. A receptjét ennek is leírom nemsokára, mert nagyon finom lett az is. Ez a krémleves, nem recept alapján készült, csak úgy hasraütésszerűen. De finom lett! Még jobb lett volna, ha van itthon egy kevés tejszín, de csak tejföl volt, így az került bele. És hogy a levest kicsit sűrűbbé és tartalmasabbá tegyem, adtam hozzá burgonyát is. Érdekes, de az a leves a való életben sokkal zöldebb volt (most magyarázom a bizonyítványom). Nem tudom a kép ezt miért nem adta vissza!?
A brokkoliról egyébként még eszembe jutott, hogy régebben sokszor csináltam sajtos-sonkás-brokkolisalátát is. Ennek az ötlete egy étteremből való, ahová régebben sokat jártunk. Nagyon finom kis saláta és nem is túl bonyolult. A brokkolit kisebb rózsákra szedem, szódabikarbónás forrásban lévő vízbe dobom, majd pár percig főzöm, amíg kissé megpuhul. A sajtot kockára vágom, a sonkát szintén. A kihűlt brokkolit összekeverem a sajtos-sonkával, majd nyakon öntöm a következő öntettel: majonéz, tejföl (vagy joghurt, hogy könnyebb legyen), pici bors és só. Behűtve tálalom. Naggggyon finom! És a leves receptje:
Hozzávalók:
  • 1 fej brokkoli (500 g)
  • 2 kisebb burgonya
  • 1 kisebb hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • bors, ízlés szerint kevés reszelt szerecsendió
  • 1 liter natúr vegamixes, sós víz, vagy 1 liter húsleves
  • olívaolaj
  • 1 kicsi dobozos tejföl vagy 1-1,5 dl tejszín
Feltétnek:
  • kb. 8-10 dkg reszelt sajt
  • pirított kenyérkockák, vagy száraz serpenyőben megpirított napraforgómag

A zöldségeket megtisztítom, a brokkoliról levágom a vastagabb szárakat, felaprítom, a rózsáit kisebb darabokra szedem. A burgonyát, a hagymát és a fokhagymát felkockázom. Kevés olívaolajon megdinsztelem a hagymákat. Rádobom a burgonyát és a brokkoliszárakat, majd rövid ideig pirítom és felengedem a meleg levessel. Forrástól számítva kb. 10 percig főzöm, majd hozzáadom a brokkolirózsákat is, és puhára főzöm. Borsozom, kevés szerecsendiót adok hozzá, majd szétturmixolom. Tejszínnel, vagy tejföllel lágyítok rajta. Én ekkor hozzáadtam még fél marék reszelt sajtot is, hagytam elolvadni, majd újra átturmixoltam. Pirított kenyérkockákkal és reszelt sajttal tálalom.

Nincsenek megjegyzések: