2010. május 13., csütörtök

VKF 34. forduló II. rész: Hemingway kedvenc itala


Kb. 5-6 évvel ezelőtt - amikor a főnöknőm Dél-Amerikában járt -, hozott haza Cachaçat (cukornád pálinka), és minket is megkínált az egyik, ebből készülő, roppant finom itallal: a Caipirinha nevű koktéllal. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a kubai Mojitóval is szerelembe essek, ami nagyon hasonló, csak valamivel könnyedebb változat. Egyik alapvető különbség, hogy a Caipirinha alapja a fent említett ital, a Mojito alapja pedig a sima rum. A rumot simán, a cukornád levéből, vagyis melaszból párolják le, a Cachaçát pedig magából a zöld cukornádból desztillálják, ezáltal semlegesebb az íze.
A Caipirinhánál a szétvágott, alaposan megmosott zöld citromot, némi nádcukor és tört jég társágában egy kisebb pohárba tesszük, majd egy mozsártörővel kissé összezúzzuk és ezt öntjük fel némi Cachaçával. 
Ezzel szemben a Mojitonál, a nagyobb tumbler pohárba belekerül zöldcitrom és még kevés lé is, nádcukor és esetleg cukorszirup is, valamint mentalevelek és tört jég, amit szintén egy mozsártörővel összezúzunk egy kicsit. (Én bele szoktam önteni ilyenkor a rumot is, mert szerintem akkor az alkoholban jobban kioldódnak a mentalevelek és zöldcitrom illóolajai.) Majd ezt kell felönteni rummal és szénsavas, vagy mentes ásványvízzel, egyszer átkeverni, majd mentabóbitával és szívószállal kínálni.
Rendkívül frissítő mindkét ital. És van ennek egy alkoholmentes változata is. Ebbe természetesen nem tesznek rumot. A múltkori nagy citromvásárlás után készítettem egy citrusos cukorszirupot (persze ez nem olyan töményen édes), ami nagyszerű alapja lett végül ennek a frissítő alkoholmentes italnak. Már csak pár mentalevél kell hozzá, némi jégkocka, jó hideg ásványvíz, és esetleg némi citrom, lime, vagy narancshús (persze héjastól), aztán már el is vonulhatunk a napernyő alá egy kicsit hűsölni. 

Citrusos cukorszirup koktélokhoz
Hozzávalók:  
  • 500 ml víz
  • 500 ml frissen facsart citrusfélék leve (nálam ez kb. 4 nagyobb citrom, 2 narancs, 2 grépfrút)
  • a narancsok és citromok héjából is egy kevés (szigorúan fehér rész nélkül)
  • ízlés szerint nádcukor (én kb. 10 evőkanállal tettem bele, ha jól emlékszem, de többet is elbír, bár legfeljebb az ital készítésénél teszünk még hozzá)  

A cukrot kevés vízzel kissé karamellizálom (de csak épphogy, halvány legyen), majd jöhet bele a többi víz és a citromhéj is amivel beforralom, azaz "sűrűbbre" főzöm. Végül hozzáöntöm a citrusok levét is, de ezzel már csak egyet forralok rajta. Kihűtöm, üvegbe öntöm, majd hűtőben tárolom. 

Hozzávetőleges arányok az alkoholos koktélokhoz:
Caipirinha
1 zöldcitrom, feldarabolva
3 teáskanál barnacukor
6 cl Cachaça
tört jég

Mojito
4 cl zöldcitromlé
kb. 1 zöldcitrom (lime) feldarabolva
kb. 8 mentalevél
2 teáskanál cukor
1 cl cukorszirup
6 cl fehér rum
szénsavas (én mentessel szeretem) ásványvíz
jégkocka, vagy tört jég


Jaj, és hát a címadó szöveg. Tényleg Ernest Hemingway kedvence volt ez az ital, de természetesen az alkoholos változata, tehát némi rummal is megspékelve, nem pedig ilyen szűz változatában.
A "régi szép időkben"- és ez most nem a fizetett reklám helye -, én leginkább a Havana Club rumot részesítettem előnyben ehhez az italhoz. És az alkoholos változata tényleg zöld citrommal a legeredetibb, viszont akár alkoholmentes frissítőnek nagyszerű ez a vegyes citrusos verzió is (amúgy is van több változata is már a Mojitónak).

És hát volt nekem egy kedvenc poharam: vastag, masszív, kissé zöldes-kékes beütésű, hosszúkás pohár. Még egy Bacardi rumhoz kaptam anno ajándékba. De sajnos eltört. Ugyanis Másik Felem már körbehajózta a földet, azaz föltette a lábát arra az asztalra, és ezzel a mozdulattal a drága poharamat szépen le is rúgta onnan. Szegény pedig millió darabban landolt a földön. Ezért most nem ebben szervíroztam.

Tudtátok egyébként, hogy a menta is afrodiziákum? Bizony. Mindamellett, hogy az elmét is felfrissíti, sok más dolog mellet  jó pl. az álmatlanságra és a tengeribetegségre is.
Ami roppant érdekes még, hogy rengeteg fajtája létezik, köztük van pl. olyan, hogy csokoládémenta, vagy  ananász-, alma-, és gyömbérmenta. 

A menta története egyébként az afrodiziákumos könyvem szerint a következő:
"Egy Minthe nevű nimfa, Ceres (a mezőgazdaság istennője) lánya, Plútóval az alvilág urával kavart Plutó felesége, Perszephóné háta mögött. (A legtöbb mentaféle nagyon szabadelvű, vígan üzekednek a kert többi növényével, új hibrideket hozva létre.) Amikor tudomást szerzett férje afférjáról, a féltékeny Perszephóné növénnyé változtatta Minthét. (Soha ne bosszants fel isteneket. Még kisebb isteneket se.) Plútó nem tudta ugyan megszüntetni a varázslatot, de a hatását megváltoztatta: minél többet léptek rá Minthére, annál illatosabb lett. Átváltozása ellenére Plútó továbbra is ellenállhatatlannak tartotta Minthét, különösen az illatát."
A kis hamis. 


Kínáljuk ezzel a roppant frissítő itallal a Szeretőnket (Kedvesünket), hogy kissé lehűtsük, azaz inkább hogy felfrissítsük kissé két hancúr között... Ja, és javaslom még, hogy használjunk az igazi lazításhoz egy finom és csábos illatú, narancsos-fahéjas masszázsolajat... Tutira beválik! ; ) 


8 megjegyzés:

Vajda János írta...

Hej, ha minden pályamű ilyen alaposan lesz megírva, igazán érdekes olvasmányok lesznek. Jól utána jártál a dolgoknak.
Oszt, mit csináljunk, ezek a feleségek általában nem szívesen mennek bele abba, hogy a tudtukkal kavarásszon a férje minden felé, még ha Isten is. Ha nő lennék, biztos menta lennék, és két hancúr között sem mindegy, hogy mi történik, főleg, ha nem túl nagy a köztes idő. :)
Amúgy tényleg finom lehet. Ernest csak tudta, mit önt magába. Nem vagyok rumos, de így feltúrbózva én is bevállalnám. Az a bajuk ezeknek, hogy nagyon itatják magukat, a rum meg alattomosan támad, könnyen lőhetnek a második futamnak :)

Jó kis olvasmányt igyerítettél ide, ne csodáld a hosszú kommentet :)
Sok sikert!

bodzazsuzsa írta...

Csodás fotók, csábító ízvilág! Nem lesz egyszerű dolga a zsűrinek...

Ildinyó írta...

Óóó, nagyon szépen köszönöm (irulok-pirulok)! :)
Menta, a kis hamis, mi?
Persze, alkoholt ilyenkor csak mértékkel. Csak addig, amíg kellemesen ellazítja és felszabadítja az embert. ;)

Most már én is inkább a "tisztább" alkoholokat részesítem előnyben (hűű, ez most de hülyén hangzik). Úgy értem minél cukrosabb egy pia, annál nagyobb eséllyel okoz komoly problémát másnap egy bizonyos mennyiség után (legalább is nekem ezt mondták :) ). Úgyhogy éljenek a házi pálinkák és a száraz borok! :)
(Nahhh, mostmár le sem vakarhatom majd magamról, hogy milyen alkesz vagyok, pedig dehogyis!!!)

Köszönöm mégegyszer!


Zsuzsa
Nagyon szépen köszönöm! Nagyon kedves vagy! :)))

Vajda János írta...

Nem baj Ildinyó, nincs szebb, mint efy piruló nő :) Egyébként jobban szeretem, ha egymástól lazulunk el, és veszítjük el a gátainkat...

lekvároskukta írta...

Húúúú, de guszta lett ez az itóka ;-)
KicsiFiú remélem már nagyon jól van :)

Ildinyó írta...

Lekvároskukta
Nagyon szépen köszönöm! :))
Köszönjük, nagyon jól! Erős kis fickó nagyon! :)))

lekvároskukta írta...

Ez a lényeg, nem igaz?
:)

Ildinyó írta...

Lekvároskukta
Bizony-bizony!!! :D