2011. szeptember 17., szombat

Segítsüti: ismét indul a licit


Elindult az őszi Segítsüti licit, melynek sütő csapatában most is nagy örömmel veszek részt. Az idei őszi támogatott a Szemem Fénye Alapítvány két gyermekhospice háza, a Pécsett található Dóri-ház, és a Törökbálinton épült Tabitha-ház lesz. Mindkét hospice házban olyan családoknak viselik gondját, ahol gyógyíthatatlan beteg gyerekek vannak. Itt megfelelő egészségügyi felügyelet mellett játszhatnak, boldogak lehetnek és családjaik is törődést kapnak. De ennél sokkal többet is vállaltak, hiszen a gyermekhospice ház az életminőség javítását is célul tűzte ki, és egyúttal oldani is szeretné a gyermekhalállal kapcsolatos félelmet, elutasító gondolkodásmódot, társadalmi nézeteket. Az intézmény blogján (Dóri-ház) naplószerűen nyomon lehet követni, hogy hogyan működik ez a gondoskodás A befolyt támogatásokból a gyermekek ottlétét, ápolását megkönnyítő orvosi műszereket, eszközöket és egyéb szükséges cikkeket szerzik majd be.
Aki csak teheti, kérem látogasson el a Segítsüti oldalára, válogasson a felajánlott sütikből és támogassa az akciót, hiszen idén is remekebbnél remekebb finomságokra lehet licitálni 20.-án (kedd), 16 óráig . Az általam felajánlott sütemény a fent látható Mákos-almás tekercs. Könnyed, friss sajtos (túrósajttal készült) tészta (Rugelach tésztájához hasonló, csak ez nem krémsajttal készült), gazdagon megtöltve mákos-almás-citromos töltelékkel. Mákrajongók figyelmébe különösen ajánlom!


Mákos-almás tekercsek
Hozzávalók (kb. 45 darabhoz)
  • 200 g sima liszt
  • 50 g rozsliszt
  • 50 g kukoricaliszt
  • 200 g vaj
  • 200 g cottage cheese (szemcsés friss sajt/túró)
  • 1 evőkanál házi vaníliás porcukor
  • 1 csapott mokkáskanál só
Töltelék:
  • 200 g darált mák
  • 200 ml tej
  • 120 g cukor
  • 1 citrom reszelt héja (használhatunk előre lereszelt, cukorral és kevés citromlével eltett reszelt héjat is)
  • 2 közepes méretű alma (kb. 200 g)
  • A tetejére: 1 tojás és kevés nádcukor a szóráshoz
Először a tésztát készítjük el, amihez a szemcsés állagú cottage cheese-t egy botmixerrel krémesre, simára dolgozzuk. Ezután a liszteket átszitáljuk, hozzáadjuk a sót, a cukrot, a felkockázott vajat, a krémes friss sajtot, majd kézzel vagy géppel (dagasztókart használjunk) összedolgozzuk az egészet. Fóliába csomagolva legalább 1,5 órára a hűtőbe tesszük pihenni. Ez idő alatt készítsük el a tölteléket, hogy legyen ideje lehűlni. Ehhez a tejet forraljuk fel a cukorral, hagyjuk hogy feloldódjon a cukor, majd keverjük hozzá a mákot. Vegyük le a tűzről, majd reszeljük hozzá a citromhéjat, és a meghámozott, kimagozott almát is (nagylyukú reszelőt használjunk hozzá). Tegyük félre és hagyjuk teljesen kihűlni.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra (légkeverésen 160 fokot használjunk). Két tepsit készítsünk elő és béleljük ki sütőpapírral. A tésztát osszuk 3 részre, majd nyújtsuk ki nagyon vékony, kb. 25x40 cm-es téglalappá. A széleket vágjuk le, hogy szép egyenes legyen mindenhol (ezt a többi tésztához gyúrjuk majd hozzá). Osszuk el rajta a töltelék 1/3-át, majd csavarjuk fel és vágjunk kb. 2 cm széles szeleteket belőle. A szeletek közepét egy kicsit lapítsuk ki, mintha kis párnácskák lennének. A maradék tésztával ugyanígy járjunk el, majd pakoljuk tepsire, kenjük meg egy kis felvert tojással, szórjuk meg egy kis nádcukorral a tetejüket, és az előmelegített sütőben süssük, tepsinként kb. 20 percig, vagy amíg egy kis aranysárga színt kapnak.

5 megjegyzés:

Petra írta...

Nagyon guszták. Sok sikert az akcióhoz.

Ildinyó írta...

Köszönöm, köszönjük Petra! :)

Moha írta...

Mák és alma, nyerő páros! Nagyon jól néznek ki!

Bianka írta...

Imádnám, nagyon guszta

Ildinyó írta...

Moha
:)) Köszönöm szépen!

Bianka
Köszönöm! Örülök, hogy tetszik! :)