2010. augusztus 30., hétfő

A napfényes menü desszertje

Napfényes menüm záróakkordjaként mondjuk az alábbi desszertet, vagyis inkább ezt a kis édes semmiséget ajánlom. Ez a napfényes menü most pláne jól jöhet, hogy az autó hőmérője ma konkrétan 11 fokot fokot mutatott. Hát ez zavarba ejtő még így augusztusban. No de nem baj, legalább az ételeink idézzék még egy kicsit a napfényes napokat. Az alábbi desszert tényleg csak egy kis semmiség és igen már megint ebben az aprócska pohárban feltálalva (de azért tudok ám rendes sütiket is készíteni, ha kell... :) ). Nagyon finom az a natúr túrókrém amit felfedeztem nem olyan régen (és ez itt az ingyen reklám helye: Milkland márka, Spar-ban kapható) és abból készült ez az édesség. Na meg a Reggeli az ágyban című bejegyzésben található töltelék másik feléből és némi maradék házi készítésű müzliszelet kissé krokantosított változatából. Igen, most az lenne az ésszerűbb, ha annak a receptjét tenném fel előbb, de ehhez a recepthez szerintem bármilyen más (magvas) müzli, zabpelyhes keksz vagy ilyesmi megfelel, úgyhogy az majd később jön. :)

Hozzávaló (8 kis pohárkához):
  • 500 g natúr krémtúró
  • 2 púpos evőkanál tejföl
  • 3-4 evőkanál házi vaníliáscukor (ennek hiányában Bourbon vaníliás cukor és porcukor és ízlés szerint lehet több-kevesebb is)
  • pici citromlé v. reszelt citromhéj, rum v. rumaroma (ha gyerkőc is kap belőle, de mindez ki is maradhat)
  • kb. 100-120 g (házi magvas) müzli szelet (vagy zabpelyes keksz, müzli késes aprítóban átdolgozva kissé)
  • 2 evőkanál nádcukor

Egy teflonos serpenyőben elkezdem megkaramellizálni a cukrot, rászórom a müzlidarabkákat (vagy minek nevezzem) és átpirítom kissé. Kiszedem a serpenyőből és hagyom kihűlni. A túrókrémet a vaníliáscukorral, egyéb ízesítővel (rum, citrom) és a tejföllel lazítva habverővel kissé "felhabosítom". A müzlikrokantból (heh ezt most találtam ki) pár teáskanállal félreteszek, majd a többit a pohárkák aljára szórom egyenlően. A túrókrémet is elosztom bennük, majd mehet a tetejére az almás-barackos puding. Egy kissé lehűthetjük, de ha hideg volt minden inkább azonnal tálaljuk, mert ha sokat áll a hűtőben a müzli pont a ropogósságát veszti el. Tálalás előtt közvetlenül szórjuk a tetejére a maradék ropogós müzlit.


A Napfényes menü tehát a következőképpen néz ki:
Desszert: a fenti desszert

8 megjegyzés:

duende írta...

Kérhetek egy pohárral? :)

Ildy írta...

Nekem is jöhetne!

Padparadsa írta...

Nagyon tetszenek ezek a kis poharas desszertek! :))

Mézigörl írta...

Csatlakozom én is! Ildinyó nagyon ügyi vagy! :)

Kőrösi Mercédesz írta...

Huhh, de jól néz ki! És olyan egyszerűnek tűnik, hogy most is az "ez nekem is eszembe juthatott volna" érzés motoszkál bennem... bárcsak több idő lenne a konyhára, a sütés-főzésre... Jó látni, hogy te ezt örömmel teszed és a szuper fotók láttán mi is kedvet kapunk, köszi:)))

Ami írta...

Tyű amindenit!
Nem tudom, hogy a fotókat dícsérjem, vagy a desszertet! Azt hiszem, mindkettőt kell ;)
Szuper lett! :)

Bianka írta...

Ez igen, nagyon kemény....
A képek és a desszertek is csodásak

Ildinyó írta...

Duende
Hát persze! :)

Ildy
Küldöm! :)

Padparadsa
Köszönöm! Azt hittem már unni fogjátok! :)

Mézigörl
Köszönöm! Kedves vagy! :)

Merci
Nagyon köszönöm! Ugye milyen egyszerű? Pikk-pakk megvan! :) Nagyon örülök, ha kedvet hozok az ételek elkészítéséhez! :D

Ami
Nagyon köszönöm! Tényleg semmi extra pedig! Irulok-pirulok! :))

Bianka
Nagyon aranyos vagy! Köszönöm! :))