2010. június 2., szerda

Piña Colada "leves"

(Képfeliratnál sajnos nem tudtam ilyen ñ betűt írni, így elnézést a közönséges elnevezésért... :) )

Pár napja Lekvároskukta írta a sárgadinnykrémlevesemnél kommentben, hogy nemrég evett nagyon finom ananászkrémlevest egy étteremben. Tegnap eszembe jutott, hogy jó volna valami ilyesmit enni. Ha már az idő nem mutatja a nyarat, legalább az ételek által varázsolódjunk valami melegebb éghajlatra. :) Előkaptam hát egy ananászkonzervet, meg volt még kevés finomra őrölt kókuszom is, így az is került bele. Így lett belőle " Piña Colada" leves, merthogy én most leves gyanánt ettem. Persze nagyképűség egy egyszerű turmixot levesnek nevezni, de ezen szerintem ne akadjunk fent. Végül is minden a tálaláson és az elfogyasztás módján múlik, már azt illetően, hogy minek hívjuk. Ha pl. löttyintek hozzá még kevés fehér rumot is, és nagy pohárban tálalom szívószállal, már koktélnak is hívhatom. És persze még autentikusabb lett volna, ha igazi kókusztejjel készítem, de most még ahhoz is lusta voltam, hogy a "kamrám" (olyanom nincs persze, csak egy szekrény) legfelső polcáról lehalásszam (ahhoz fel kellett volna másznom :) ).
A szűrt ananász, azaz a Piña Colada történetéről egyébként itt olvashatunk egy kicsit bővebben.


És ami ebbe a "levesbe" került most:
  • 340 g töltőtömegű ananászkonzerv, ami enyhén cukrozott volt, így külön nem is került már cukor az egészbe
  • kb. 100 ml tejszín
  • kb. 100 ml joghurt
  • kb. 4-5 evőkanál "kókuszkrém" (egyszerű kókusreszelékről van szó, amit aprítóban egy kicsit finomabbra daráltam, így össze is áll egy kicsit)

Az egészet nagyon alaposan összeturmixolom, esetleg át is passzírozhatom, szűrhetem. Alaposan behűtve tálaljuk.

Legközelebb meg majd valami ilyesmit fogok kipróbálni:
1 kisebb friss ananász, megtisztítva (esetleg megint konzerv)
1 doboz kókusztej (esetleg még tejszín is egy kevés)
édesítéshez esetleg nagyon kevés méz, gyümölcscukor, nádcukor stb.
tálaláshoz: kókuszchips, vagy kissé átpirított kókuszreszelék, vagy friss kókusz


És igen, így néz ki, ha fotózás közben összedől az egész tákolmány. Ááá, nem kaptam idegbajt. De végül is vicces volt, ahogy az alátétről nyalogattam le utána a turmixot... :)





10 megjegyzés:

Vajda János írta...

A végső fázis igggen érdekes lehetett :)
Mi lett volna, ha valami nemes bélés is került volna bele? :D

Ildinyó írta...

János

Óóóó, én néha már anélkül is kezdek igen lökött lenni... :DD

Ottis írta...

Nagyon szépek megint a képek!!!!

Padparadsa írta...

Nagyon izgalmasan hangzik, és a fotók is tetszenek!

Adri írta...

Óóóó, mamám! Ezt imádnám! Én is tervezek vmi hasonlót készíteni. Isteni lehet!
És tetszik, hogy feltetted azt az utolsó képet!!! :D

duende írta...

:))))

Ez fantasztikus Ildinyó! Jühet, imádom! És a képek... szuperek! Szerintem megérte az a kis "kiborulás". :)

Moha írta...

De jó lett a kép, pont akartam kérdezni, hogyan bírtad rá a poharat+ kókuszt erre a beállításra?
Aztán látom megtréfáltak:)

Ildinyó írta...

Ottis
Nagyon szépen köszönöm! :D (irulok-pirulok)

Padparadsa
Nagyon köszönöm Neked is! Aranyos vagy!

Adri
:))
Nagyon örülök, hogy tetszik! :) Köszönöm! Késszíts te is valami ilyet, hátha az időjárásnak ellentmondó ételek, meghozzák majd a nap eszét... :D

Duende
Oké, akkor küldök Neked! :) Köszönöm szépen! :D

Moha
:D
Köszönöm szépen! Hát elég nehezen bírtam rá... nem is bírta sokáig... :D De végül is így sem veszett kárba... :)))

Névtelen írta...

Imádom a Pina Coladát! Az a kedvenc koktélom...na jó, az egyik kedvenc. Mi lesz a következő, Tequila Sunrise leves?

Ildinyó írta...

Pocak Panna
:DDD Én iiis!
Tequila Sunrise? Mmmm... Mi is van abban: tequila, narancslé, gránátalmaszirup. Na ezt sürgősen be kell szerezni valahol! Nem is rossz ötlet, nem is rossz... :))))