Amikor a hab csókol

Hűűű, de régen írtam már. Egész pontosan egy hete. Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy valamelyik melegebb éghajlaton nyalogatta a lábamat a tenger, vagy az óceán (de még a Balaton is jóóóó lenne), de saaaajnos nem. Még csak nem is voltunk még nyaralni. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy néha még levegőt is elfelejtettem venni. De ez nem valamiféle pihentető kikapcsolódás volt. Most agyilag fáradtabb vagyok, mint előtte... Ez van! Lesz ez még így se! 

Ehhez a bejegyzéshez tartozó képek is már majdnem 1 hónapja várnak itt a sorukra, hogy a hozzá tartozó szöveget is megírjam és közzétegyem. 

Általában nem szoktam beszállni az éppen aktuális divatőrületekbe. Én már csak ilyen, "csakazértse" (vagy épp "csakazértis") vagyok némely dologgal kapcsolatosan! Sőt, ha valamit sokan szeretnek azt én valamiért egy ideig nem is nagyon szoktam szeretni. Pl. így voltam az Avatar című filmmel is. Amíg nem láttam, csak hallottam róla, hogy híííí, meg húúúú, milyen jól meg van csinálva, meg húúú, de fantasztikus. Azt mondtam, na én már csak azért sem fogom megnézni ezt a filmet. Aztán valahogy mégiscsak úgy történt, hogy megnéztem, ugyan nem moziban, hanem csak otthon, és így valószínűleg pont erről a hiii-húúú látványról le is maradtam kissé. Viszont a film maga nagyon tetszett, de nem annyira a látvány miatt (persze az is brutál jó), hanem leginkább a történet, ill. a mondanivaló maga, ami nagyon jó. Érdekes, hogy azok akik látták, többnyire nem erről beszélnek elsősorban. A benne szereplő navik - akik engem leginkább az indiánokra emlékeztettek - kapcsolata a földdel, az állatokkal, a növényekkel, és egyáltalán a temészettel magával nagyon sokat mondó volt. Ez volt szerintem a fantasztikus benne leginkább, persze a látvány mellett, de nem helyette!!!

Persze azért ha ételekről van szó, nem vagyok ennyire "szigorú". Sőőőőt! Bár a "divatba" annyira nem szálltam be most sem. Pl. macaronokat nem készítek. Még. Túl gyenge az én idegállapotom mostanában ahhoz, hogy körmöt rágva várjam, hogy kialakulnak-e majd a kis habcsókjaim talpacskái, vagy sem. :) Viszont "sima habcsókot" készítettem. Sőt csokis Pavlova tortát is, eperrel és vaníliás tejszínhabbal, csak épp fotó nem készült most róla. Na de nem baj, hiszen jön ő még az én utcámba! Szóval a fenti, ill. a lenti habcsóknál alapvetően Nigella receptjéből indultam ki (bár ahogy körülnéztem az arányok másnál is hasonlóak), kisebb módosításokkal. Pl. kevesebb cukrot használtam, mint ő, és tettem a sima fehér habcsóktésztába (Vagy mini Pavlovába, hívja mindenki úgy, ahogy neki tetszik. Bár az igazi Pavlova hivatalosan tejszínnel és gyümölcsökkel készül, nem pont ilyen felállásban, mint az enyém.) kevés céklaport is, hogy megszinezzem vele kissé. Legközelebb ebből azért bátrabban kerül majd bele, mert így csak halovány rózsa-barackszínű lett tőle. De a kókuszos töltelék azért még így is szépen érvényesült benne szerintem. Ez a habcsók, nem az a habcsók, ami hullára ki van szárítva, és tulajdonképpen csak szétporlik az egész. Nem. Ez kívül finoman roppanós, belülről pedig ragacsosan lágy, ahogyan szerintem is tényleg a legfinomabb. Viszont én itt nem a tetejére halmoztam a dolgokat, mint ahogy azt a Pavlova tortáknál szokás (ezért nem is hívom inkább annak), hanem mintegy szendvicset készítve, a közepébe kanalaztam, majd kettőt összeborítottam.    

Habcsók:

Hozzávalók:

• 140 g tojásfehérje (ez kb. 4-5 normál méretű tojásnak a fehérjéje volt, azért így mértem, mert a fagyasztóból is került is elő, csak arra nem emlékeztem már pontosan az mennyi lehetett)
• 180 g finom szemcséjű cukor (sütőcukor, vagy kristálycukor késes aprítóban kissé átdolgozva)
• kb. 2-3 evőkanál igazi vaníliáscukor
• 1 púpos evőkanál kukoricaliszt (helyette esetleg étkezési keményítő)
• 1 jó púpos evőkanál céklapor (ha a sötéteb szín miatt többet szeretnénk beletenni, szerintem a kukoricaliszt el is maradhat belőle)
• 2 teáskanál világosabb borecet
• csipet só

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tojásfehérjét, a sóval elkezdem habbá verni, amikor már volt tartása, szép lassan, adagonként elkezdem belekeverni a kétféle cukrot is, és szép fényesre és simára vertem pár perc alatt. Majd óvatosan beleforgattam a kukoricalisztet és a céklaport is, ill. az ecetet is. Egy nyomózsákból, (vagy kanál segítségével) kb. 5-6 cm átmérűjű kis kupacokat csináltam egy sütőpapírral bélelt tepsire (ill. egész pontosan kettőre), majd levettem a sütő hőmérsékletét 150 fokra és betettem mindkét tepsit kb. fél órára süldögélni-szárítkozni (erősen sütőfüggő, a külseje roppanós kell, hogy legyen, de belül még ragacsos kissé, a hülés közben is sül még valemennyit egyébként). Ezek után a sütőt elzártam, az ajtót kitámasztottam egy fakanállal és kb. egy órát hagytam hűlni, majd megtöltöttem a lenti töltelékkel.

Kókuszos töltelék:

(ez nem lesz elég, ha az összeset meg akarjuk tölteni, de mi párat (különösen a Csöppségem) magában is megettünk :) )

• kb. 80 g kókuszreszelék
• kb. 100 ml tejszín
• 100 g vaj
• kb. 40 g porcukor (nálam, amúgy ízlés szerint természetesen)

A kókuszreszeléket beáztattam a tejszínbe még akkor, amikor elkezdtem készíteni a habcsókot (egy icipicit rá is melegítettem mikróban). A vajat kihabosítottam kissé a porcukorral, majd hozzádolgoztam a puha kókuszreszeléket (a tejszínt elvileg mind magába szívja, de ha pici marad rajta szerintem nem fogja folyóssá tenni a tölteléket).

Persze még finomabb (és persze könnyebb) lett volna mondjuk mascarponéval készíteni, vaj helyett, de az most sajnos nem volt. Akik pedig megkóstolták, egyáltalán nem panaszkodtak. Sőőőt! :)

A maradékot egyébként én hűtőben tároltam és az az adag is nagyon finom volt még másnap is.