2010. október 13., szerda

Zöldbabos-morzsás csirke, csőben sütve

 

Maradék felhasználás eredményeként született ez a finom és könnyed kis főétel. A maradék jelen esetben a húslevesben főtt csirkemell volt és egy kevés sült csirke. Pontos recept megint nincs, csak úgy nagyjából mert ugye kinek mennyi a maradék. Amúgy tényleg gyorsan összedobható ez is. Aztán a sütőben hamar megvan, és addig is csinálhatjuk a dolgunk, mondjuk építhetünk egy parkolót a gyerekkel, meg kiteregethetünk... :)
Jah, és hát igen, nem épp egy fotogén kaja... De finom és ez a lényeg!

Először a pirított zsemlemorzsát készítettem el, amihez néhány evőkanál olívaolajon megfuttattam 2 duci gerezd, összezúzott fokhagymát. Hozzáadtam kevés kakukkfüvet, majd ment hozzá a kb. 2 kisebb bögrényi házi sózott és borsozott zsemlemorzsa (ami nem túl finomra volt darálva). Alaposan összekevertem, majd aranybarnára pirítottam. Közben kb. 1/2 kilónyi fagyasztott zöldhüvelyű zöldbabot, pár percig előpároltam pici olaj és víz hozzáadásával, kevés sót és borsikafűvet is hozzáadva. Egy lapos tűzálló tálat kikentem kicsit olajjal, megszórtam a pirított zsemlemorzsa egy részével, majd rákanalaztam egyenletesen elosztva a zöldbabot. Erre jött nálam a maradék hús, ami kb. egy kisebb levesben főtt csirkemell volt (és némi burgonya is), ill. sült csirkecomb, amelyeket felkockáztam és úgy osztottam el a tetején. Erre fektettem pár szelet mozarellát (lehet a csomagos is), majd újra megszórtam pirított zsemlemorzsával és 190 fokra előmelegített sütőbe toltam kb. 20 percre. Tálaláskor adhatunk mellé tejfölt is.

6 megjegyzés:

Ildy írta...

Ez nagyon jó!

Csibe írta...

Nem vagyok zöldbabos, de nagyon jól hangzik, és guszta is :)

Ami írta...

Én sem vagyok annyira zöldbabos, de ezt szívesen megkóstolnám :)
Kérhetek?

Bianka írta...

HŰŰŰŰ-HAAA :)))

duende írta...

Irtó guszta! :) Holnap én is valami iylesmit főzök, mert van egy kevés friss zöldbabom még a hűtőben, el kell már használni mert fás lesz. Én nagyon szeretem egyébként a zöldbabot. :)

Ildinyó írta...

Ildy
Köszönöm! :)

Csibe
Próbáld csak ki, mert tényleg finom! Én különösen a zöldhüvelyűt szeretem nagyon! :)

Ami
Persze! Hátha így megszereted! :)

Bianka
Örülök, hogy tetszik! Tényleg csak egy gyorsan összedobott kis kaja... Köszönöm! :)

Duende
Köszönöm! :) Én is nagyon szeretem! :)