2017. november 28., kedd

Szulák Andrea: Jutalomfalatok - könyvbemutató



Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a bloggerek között elsőként mutathatom be hamarosan Nektek Szulák Andrea új szakácskönyvét, a Jutalomfalatokat. A könyv még annyira friss, hogy csak pár napja jött ki a nyomdából. A szerencsésebbek a művésznő múlt heti lemezbemutató koncertjén vásárolhatták meg elsőként. Munkámból adódóan részt vettem ezen a gálaesten is, és azt kell mondjam, hogy fergetegesen jól sikerült. Mind a szimfonikus zenekar, a közreműködő zenészek (személyes kedvenceim: Elek Nobert - zeneszerző, zongorista, Pusztai Csaba - dobos) a dalok hangszerelése, Szulák Andrea személyisége, humora, megjelenése, a dalok remek válogatása, nagyszerű hangulatot adtak az estének.  
De a kisebb kanyar után térjünk is vissza a könyvre :) , amelynek a bemutatója december 1-jén (pénteken) 16.00 órakor lesz a Játékszín Bock színpadán, ahol Szily Nóra beszélget majd Andreával.
Az érdeklődők a könyvbemutató után, 19.00 órakor exkluzív vacsorán vehetnek részt a budai Pane Vino étteremben, ahol Zoboki Zoltán, olimpiai bronzérmes mesterszakács Andrea receptjei alapján ötfogásos menüsort állít össze, így a vacsora során fogásról fogásra haladva ismerhetjük meg Szulák Andrea életének legfontosabb "gasztrotitkait", amelyeket maga a művésznő tolmácsol nekünk.

Íme a(z ismét) csodás menü:

I. fogás
Komédium ízelítő:
Boursine kápiazselével
Tonhal(tonhalkrém) citrusos házi kenyérrel
Csirketereptő chilis Granny Smith-
szel

II. fogás
Téli gazpacho

III. fogás
Frissen gyúrt fettuccine kései erdei laskával

IV. fogás
Szulák Andi húsválogatása - Kacsamell rozé körtés rukkolával/ropogósra sütött malaccsászár sütőtökkel és édesburgonyával/rozmaringos bárány juhtúrós puliszkával

V. fogás
Édes melengető álmok - Belga csokoládés avokádóhab/fehér máktorta/tojáslikőr

Kedves vendégeinket ajándék welcome drinkkel köszöntjük.

Az ötfogásos menüsor ára 10.800 Ft/ fő

Asztalfoglalás és további részletek itt: 
Kecser Zsuzsanna +36 30 526 0143, +36 1 784 3023            

Események Facebook oldalai, ahol bővebb információt találtok:
Könyvbemutató:
Vacsora:


Könyvdedikálás a koncerten
Fotók: Gera Zsolt


5 megjegyzés:

Megsn írta...

Megbízható sportfogadási oldalakat kerestem, amelyek a magyarországi sportrajongóknak szólnak, és a keresésem egy fantasztikus platformhoz vezetett. A könnyű navigáció érdekében egyszerűsített, átfogó fogadási lehetőségeket kínál a sportágak széles skáláján, és alapos tippeket és stratégiákat nyújt. Az élő fogadási funkció egy játékmegváltó, amely fokozza az élő események megtekintésének izgalmát. Az érdeklődők számára hihetetlenül hasznosnak találtam a online sportfogadás magyarországon ezt az erőforrást.

cooker írta...

Az egyik barátom nemrég mesélte, hogy képes volt online játszani és valódi pénzt nyerni könnyedén és szabadon itt ! Ezért szeretném neked is ajánlani ezt az oldalt, mert igazán nagyszerű funkciókkal rendelkezik a nyerőgépek játékához, és én is tudok játszani és valódi pénzt nyerni könnyedén és szabadon! Sok sikert az itteni játékhoz!

nazaretalazareta írta...

Szia! Egy ismerősöm küldött át egy vicces történetet chaten, ami egy online kaszinós estéről szólt. A történet felénél szerepelt a betmach megnevezés, teljesen lazán. Magyarországon ritkán olvasni ilyen könnyed, mégis informatív szöveget. Az tetszett, hogy a szerző a hibáit is leírta. Ez hitelessé tette számomra, és jó érzéssel olvastam végig.

Tim North írta...

Régóta szerettem volna fejleszteni a menedzsment ismereteimet, és az betmatch casino igazi kincsnek bizonyult. Látszik, hogy a tanfolyamokat tapasztalt szakemberek állították össze, nem pedig elméleti szakemberek. Minden nagyon modern, a hangsúly a 2025-ös eszközökön van. A képzés után sokkal magabiztosabban érzem magam az értekezleteken. Fektessen be magába, ez az egyetlen befektetés, amely mindig nyereséget hoz.

Névtelen írta...

Ez a bejegyzés remekül megragadta a Szulák Andrea új projektje mögött rejlő energiát és célt. Tetszett, ahogy a zene és a gasztronómia összefonódása párbeszédes, mégis informatív módon lett tálalva, így az esemény még azok számára is elérhetőnek tűnik, akik nem tudtak ott lenni a koncerten. Emlékeztetett egy beszélgetésre, amivel a bet match oldalon találkoztam, és azt járta körül, hogyan adhatnak az ilyen kreatív találkozások löketet a motivációnak és a friss gondolkodásnak. Várom a következő részt!