2013. október 11., péntek

Virtuális babaköszöntő, és amit én hozok: Zabpelyhes-banános keksz datolyás csokikrémmel töltve


"Nincsen a gyermeknek olyan erős vára,
mint mikor az anyja őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal az édesanyánál,
éberebb csillag sincs szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás amennyi sok lenne,
amennyit az anya meg ne érdemelne."

A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. ltaliában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…

A virtuális babaköszöntő során idén februárban 4 kismamának kedveskedtünk (Köztünk én voltam az egyik, mert megszületett a második gyermekem és olyan nagyon jól esett a köszöntés. :) ). 
Most ősszel újabb három nagyszerű, kreatív gasztrobloggert és gyermekeiket köszönthetjük. Erikának, a Dublin felett az Ég szerzőjének pár hete született meg második kislánya. Katuci, a Katucikonyha blog szerzője pár hónapos csöppsége és nagyobb fia mellett fáradhatatlanul ajándékoz meg minket fantasztikus édességeivel. És Zita, a Zizi Kalandjai blog írója a húsmentes, valamint a vegán étkezés elkötelezett híve és konyhai nagymestere. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel lepik meg az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.

De nem indulunk üres kézzel, komatálunkat megraktuk… És hogy mivel? A résztvevő blogokon megtaláljátok:


Anikó (az ötletgazda): Csokis-sütőtökös márványos kuglóf
http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/2013/10/virtualis-babakoszonto-csokis-sutotokos.html

Alíz: Vegetáriánus őszies sós quiche
http://selectfood.hu/post/63679023286/virtualis-babakoszonto-2-vegetarianus-oszies-sos

Ami: Citromos-joghurtos tészta padlizsánnal
http://www.colorsinthekitchen.com/2013/10/virtualis-babalatogato-citromos.html

Csilla: Sütőtökkrémes kosárkák
http://mimiesmamaminikonyhaja.blogspot.co.uk/2013/10/sutotokkremes-kosarkak-virtualis.html

Frau Paprika (Anikó): Édesburgonya-fehérrépa leves szezámmagos kuszkuszgolyókkal
http://imbisz.blogspot.co.uk/2013/10/virtualis-babakoszonto-ii-avagy-levest.html

Gabi: Céklás-paszternákos latkeksz
http://rakottkert.blogspot.co.uk/2013/10/virtualis-babakoszonto-ceklas.html

Kriszta: Citromos-bazsalikomos cukkinifőzelék
http://vaniliaakonyhaban.blogspot.co.uk/2013/10/citromos-bazsalikomos-cukkinifozelek-2.html

És végül én: Zabpelyhes-banános keksz datolyás csokikrémmel töltve


Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 3 kisebb banán
  • 15 dkg zabpehely
  • 5 dkg lenmagliszt
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 4 dkg kókuszzsír
  • 4 (bő) evőkanál méz
  • csipet Himalája só
Töltelék:
  • 200 g datolya (1 kis tálca)
  • 2 narancs leve
  • 2 csapott evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
  • 3-4 evőkanál kókuszolaj
  • 1 evőkanál méz (vagy ízlés szerint, de a datolya is édes már)
A tojásokat turmixoljuk habosra a meghámozott banánokkal, adjuk hozzá a kókuszzsírt, a csipet sót és a mézet is. Végül keverjük hozzá alaposan a lenmaglisztet, a fahéjat és a zabpelyhet is. A tésztát tegyük félre, közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra (légkeverésen 160 fok). Sütőpapírral bélelt tepsibe vizes kézzel készítsünk kisebb golyókat, majd a tenyerünkben lapítsuk le kissé. Az előmelegített sütőben, tepsinként kb. 15 perc alatt süssük meg a süteményeket, majd rácsra szedve hagyjuk kihűlni. Közben langyosítsuk meg a narancslevet, adjuk hozzá a kimagozott, darabokra vágott datolyát és hagyjuk, hogy egy kicsit megpuhuljanak, majd turmixoljuk krémesre a kakaóporral, a mézzel és a kókuszolajjal. Amíg hűlnek a kekszek, tegyük hűtőbe a krémet. Végül a kekszeket a krémmel megkenve, majd egyet-egyet összeragasztva tálaljuk. 

Miután írtam is fentebb, hogy nekem is nem olyan régen született meg a második fiam (10 hónapos), így nagyon jól tudom milyen is ez az időszak... :) Az ember leginkább a fáradsággal és kimerültséggel küzd és ilyenkor igazán jól jönnek a tápláló, gyors, energiát adó ételek. Azt hiszem, ezek a finomságok minden fáradságukat elfeledtetik majd a kismamákkal és remélhetőleg igazi kulináris élvezetet is okoznak majd a gasztroblogger anyukáknak. 
Ezúton is szívből gratulálok nekik én is, nagyon jó egészséget kívánok a babáknak és a mamájuknak egyaránt!





7 megjegyzés:

Erika írta...

Köszönöm szépen, köszönjük szépen a csodás babaköszöntést! :-) Nagyon szeretem a zabpelyhet és bármit amiben van! Tejserkentő is amúgy, ha jó tudom :-) Klassz recept!

Judyt írta...

Huh, ennek én is nagyon örülök, pont zabpelyhes keksz recetet keresgéltem ;)

Ildinyó írta...

Kedves Erika!
Nagyon szívesen!!! :)
Igen, én is úgy tudom, hogy tejserkentő, ezért is választottam. :D Nagyon örülök, hogy tetszik! :)

Kedves Judyt!
Nagyon örülök, hogy tetszik! :) A blogon még vannak más zabpelyhes keksz receptek is, ha gondolod, nézd meg ezeket is:

http://ildinyo.blogspot.hu/2013/03/fahejas-zabos-keksz.html

http://ildinyo.blogspot.hu/2012/10/sutotokos-zabpelyhes-suti.html

http://ildinyo.blogspot.hu/2011/06/bananos-szezammagos-narancsos-sutik.html

http://ildinyo.blogspot.hu/2009/04/zabpelyes-zabkorpas-keksz.html

http://ildinyo.blogspot.hu/2009/01/zabpelyhes-keksz.html

http://ildinyo.blogspot.hu/2009/01/gymbres-zabpelyhes-tallrok.html

http://ildinyo.blogspot.hu/2008/11/szezmos-kkuszos-halmok.html

Mariann N. Hopkins írta...

Kedves Ildinyo!
Tegnap elkeszitettem ezeket a csodas kekszeket, es fotot szerettem volna Neked kuldeni roluk. Sajnos a ildi.mezei@citromail.hu email cimed-re nem erkezett meg az email-em. Van esetleg egy masik email cimed?
Koszi :))

Katucikonyha, írta...

Ildi drágám, nagyon köszönöm a köszöntést!!! Csodás a keksz és a kép is, imádom! Dani pici lába meg tündéri!!!

Ildinyó írta...

Kedves Mariann!
Nagyon örülök, hogy elkészítetted a kekszeket! :) Sajnos ez az email címem sokszor vacakol... :/ Erre az email címre küldd el kérlek inkább a képeket:
mezei.ildinyo@gmail.com
Köszönöm! :)

Kata drága!
Igazán nagyon szívesen!!! <3
Én is köszönöm! :)

Mariann N. Hopkins írta...

Szia Ildinyo!
Koszi az email cimet, mar el is kuldtem. :) Puszi!