Pénteken kedves Dia barátném belépett a harmincasok táborába, aminek alkalmából egy remek kis kerti partira voltunk hivatalosak hozzájuk. Sütöttem egy kis sós rágcsát, mert úgy gondoltam jól jön majd az italozás mellé. A tésztája ugyanaz, mint az Aszaltparadicsomos-tökmagos kifliknél, csak most kevesebb vajat és több zsírt használtam hozzá, ill. tettem a tésztájába 2 evőkanál ecetet is. Finom lett!
Hozzávalók (3 tepsinyi adag lesz belőle):
- 700 g rétes liszt
- 300 g sima liszt
- 2 tasak (14 g) szárított élesztő
- 2 evőkanál tengeri só
- 2 teáskanál cukor
- 250 g vaj
- 100 g zsír
- 2 tojás
- 4 dl langyos tej
- 2 evőkanál ecet
Töltelék:
- kb. 4-5 evőkanál olvadt (liba vagy kacsa) zsír
- kb. 220 g füstölt, főtt sonka apró kockákra vágva
- pirospaprika, kevés frissen őrölt bors
- a kenéshez: 1 tojás + pici tej összekeverve
A langyos, cukros tejben felfuttatom az élesztőt, hozzáadom az ecetet is. A liszteket átszitálom, összekeverem a sóval, majd az élesztős tejjel elkezdem összedolgozni, közben hozzáadom a két tojást is, végül pedig a jó puha zsiradékokat is és alaposan kidolgozom a tésztát. Kenyérsütő géppel egyszerűbb lett volna, de én most ezt kézzel tettem meg. Letakarom egy konyharuhával, majd meleg helyre teszem (ez most nem nehéz :) ) legalább 1 de inkább 1,5-2 órára és duplájára kelesztem. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tésztából kiütögetem a levegőt, majd kb. 4-5 gombócra osztom és lisztezett deszkán kinyújtom. Megkenem zsírral, megpaprikázom, borsozom is kissé, majd 1-1 kinyújtott gombócot kb. 16 cikkre vágok fel. Elosztok rajta kevés sonkakockát, majd a szélesebb részénél kezdve kiflivé tekerem és sütőpapírral bélelt, vagy zsírozott, lisztezett tepsire pakolom és kb. újabb 20-30 percet kelesztem. Ha megkelt, megkenem tojással a tetejét és megsütöm. Én az első két tepsit egyszerre sütöttem, légkeverésen 180 fokon, úgy kb. 20-25 percig (sütőfüggő!!!). A harmadik tepsi már sima sütésen, 180 fokon sült.
Boldog szülinapot még egyszer kedves Barátném!
Ő a barátnőm húga, és tök véletlen vettem észre ezt a részletet az egyik képen. Gyorsan le is szabtam róla (ezért egy kicsit szemcsés is sajnos), mert szerintem nagyon jó pofa. Remélem nem haragszik meg érte, ha felteszem ide.
Nagyon fini lehet! Férjnek nagyon bejönne!
VálaszTörlésJók a képek! :)
Illik meginterjúvolni előtte, és nem szemcsés, zajos :D A szemcse a film privilegje, a zaj a meg a digi szemete.
VálaszTörlésNa, végre egy nekem való recept, ezek a nyamifröccsök nekem nagyon nem jönnek be :D Pedig biztos finomak.
Moldova ferencvárosi koktéljának rum receptje (egy rész rum és két rész rum, jól összerázva) alapján készült tavaszutcai koktélom gyomor kímélőbb: egy rész whisky+két rész whisky, de össze ne rázd :)
Milyen jól mennének ezek a kiflik mellé...
Adri!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!! :)
János
Óóó, igen a digi szemete... igen sokáig tartott megbarátkoznom emiatt a digitális g(k)épekkel. Még a sok pozitív tulajdonsága ellenére is. :))
Örülök, hogy tetszik a recept. :) Pedig a nyamifröccsökből is lecsúzhatna egy-kettő... :D
Ezek a ferencvárosi koktélok marha jók... :D Így van! Csak tisztán és töményen!!! :)))) Bizony jól mennek, ezt igazolhatom... :)
Ja igen, interjúvolás megtörtént. Most utólag (csak gondoltam úgysem felismerhetőek rajta, így igazán felesleges, persze ettől még illendő...).