Hangolódva: poharas desszert újra, télre hangolva

A hetet rögtön egy finom desszerttel kezdeném, ha már így jó pár napot kihagytam. Nem elfeledkezve persze az elmaradásaimról, csak ezt most előbb gyorsan megírom, mert nagyon finom lett és épp aktuális is azoknak akik hangolódnak a télre. Persze pótolom a többit is, csak kissé gatyába kellene ráznom magamat... Mindenféle értelemben... Mert valahogy semmi nem megy mostanában... Mindegy. Lesz ez még így se!

Azon gondolkodtam a múltkor, hogy belőlem pl. mikor halt ki a gyermeki rajongás a karácsonyi készülődés iránt? Mert hogy valamikor még volt. Sok-sok éven keresztül, volt hogy már októberben elkapott a láz. De nem azért, mert a média és az üzletek által rám volt erőltetve (nekem most sincs vele különösebb bajom egyébként), hanem mert magamtól elkezdtem már mindenféle karácsonyi dolgon agyalni, ahogy beállt egy kicsit hűvösebb idő. Aztán rájöttem mikor. Kb. 5 éve karácsonykor egy nagyon nehéz időszakon mentem keresztül, de a legnehezebb talán tavaly volt, és szerintem ez bújtatta el bennem ezt a rajongást és lelkesedést, ami ilyenkor már rég rajtam volt régebben. Remélem azért visszatalál hozzám, mert nagyon hiányzik. No, de térjünk vissza a desszertre, ami miatt eszembe jutott ez a kis kitérő.

Ha valaki régebb óta olvas, láthatta, hogy nálam már megszokott tavaly óta ez a kis poharakban feltálalt édesség. Azt hiszem a TV Paprikán hallottam - talán Mihályi László mondta az egyik versenyzőre egy cukrászversenyen -, hogy poharas desszertet készíteni olyan, kissé megúszós dolog... vagy valami ilyesmi. Hát akkor én ezt most jól megúsztam. Bár nem mintha ez azért készült volna, mert desszertet kellett volna készítenem bárkinek. Azért készült, mert egyik nap készíteni akartam egy karácsonyi ízekkel megfűszerezett, egyszerű kevert sütit. A sütibe olyan anyagok kerültek (kukoricaliszt, zabpehelyliszt), amiktől önmagában is elég morzsálódós lett volna, de én még elkövettem azt a hibát is, hogy alig tettem hozzá zsiradékot (hát persze... legyen "diétás"). És be kell hogy valljam őszintén, eléggé fullasztós lett az eredmény. De ízre azért nagyon-nagyon finom lett! Hát igen, ez most nem jött össze... De így jár az, aki folyton kísérletezget és nem mindig a bevált recepteket követi, hanem saját kreálmányokon agyal. És különben is, az hibázik csak, aki dolgozik is. Öööm... Ugye? Vagy most csak magamat mentegetem?

Szóval a sütit nem szerettem volna kidobni semmiképp, mert, mint írtam, nagyon finom karácsony ízű lett, amit a mézeskalács fűszerkeveréknek és a plusz őrölt fahéjnak, valamint a kandírozott narancshéjnak is köszönhetett. Bár az nekem nem is szokott soha eszembe jutni, hogy kidobjak bármit is. Előbb agyalok azon, hogy mi is készülhetne belőle, ami valljuk be őszintén, azért nagyobb kreativitást igényel, mint a szemetes fedél felnyitása. És ez azért némileg ugye gazdaságosabb is. Egy részéből ez a kis poharas desszert készült. Igazi karácsonyi hangulattal és ízekkel. Ami jó benne, hogy nem kell várni vele, mert ahogy elkészül, akár azon melegében ehető is. Pontos recept nincs. Ez leginkább csak ötlet akar lenni.

A fenti sütit késes aprítóban morzsásra dolgozom (ez lehet fűszeres, mézes keksz is akár). Egy kevés vajat megolvasztok kevés mézzel, majd megpirítom benne a morzsát. 

A két krém pedig, amivel felváltva rétegeztem rá:

1. krém: egyszerű vaníliás puding, plusz házi (valódi) vaníliáscukorral édesítve

2. krém: 100 %-os almalé szegfűszeggel és egész fahéjjal, pici mézzel felforralva, majd vaníliás pudingporral besűrítve.

És egy kis vidámság a végére. Amolyan hangolódósan. Mostanában Csöppségemmel sokszor nézünk Mr. Beant, azaz ahogy ő mondja: bab urat. Leginkább mese formájában a Minimaxon, és olyan jókat tud nevetni rajta, hogy nekem akármilyen rossz kedvem is van, a végén már azon nevetek, hogy ő hogy nevet... :)