2010. április 2., péntek

A szerencsét hozó kenyér


Mostanában nem megy az írás annyira. El vagyok fáradva, le vagyok lassulva, el vagyok gyötörve... tavaszi fáradság... különösen, amióta megvolt az óraátállítás. Tegnap pedig még tojást is festettem. Kicsit feszült voltam, gondoltam egy kis alkotás elűzi majd a rossz gondolataimat. Megmutatom ám azt is, csak el kellene jutni oda, hogy le is fotózzam. A fenti "dologról" is már vagy pár hete írni szerettem volna, még a kép is fel volt töltve hozzá... Na mindegy! Jobb később, mint....
A fenti kenyér valójában nem is kenyér, hanem inkább egyfajta sütemény. Érdekessége az, hogy az alapja tulajdonképpen egy kovász. Biztosan voltak már olyanok, akik találkoztak vele, vagy hallottak róla. Én kétféle elnevezéssel találkoztam eddig. Amerikai barátság kenyér és vatikáni kenyér. Próbáltam kutakodni utána a neten, de nem sok mindent találni róla. Eléggé zavaros az eredete. Kb. 15 éve is kaptam már egy adag masszát hozzá és annyira emlékeztem, hogy nagyon finom volt a belőle készített süti. Aztán pár hete a nővéreméktől is kaptam egy adagot. A lényege, hogy kapsz egy cukorból, tejből és lisztből álló érlelt kovászt, amit 1 héten (más variáció szerint: 10 napig) etetgetned és érlelgetned kell neked is, majd 4 részre osztani, hármat elajándékozni, egy adagból pedig különféle dolgok hozzáadásával sütni egy sütit. Közben pedig kívánni kell valamit.
Nem szeretem az ilyen továbbküldős dolgokat, de miután ezt sütni kellett muszáj volt elkészítenem újra. :-) Egyébként korábban én úgy tudtam, hogy ez egy az amis(h)októl eredeztethető szokás. Ugyanis náluk jár így körbe a kovász. Az amisokról egyébként nekem mindig a Szegény embert az amish húzza c. film jut eszembe, Kirstie Alley-vel és Tim Allan-nel. Bővebben itt és itt, bár biztosan sokan látták már. Nagyon vicces kis film.  Szóval visszatérve a kenyérre: a vatikáni elnevezés nekem nagyon új, ezzel nem találkoztam korábban. Ez szerintem olyan lehet, mint a pletyka, meg a mendemondák; mindenki hozzárak és elvesz belőle egy kicsit. És így az amisoktól (akik egyébként szintén keresztények) eljutunk a Vatikánba. Egy külföldi fórumon olvastam egyébként, hogy nekik semmi közük nincs hozzá, mármint a Vatikánnak. Hevesen tiltakoznak ellene, hogy tőlük eredne. Nekem végül is tök mindegy, mert finom! 
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem először nem sikerült mind a három adag kovászt elpasszolnom. Ezért a megmaradt 1 adagot újra elkezdtem etetgetni, majd újra elosztani, de a három helyett megint csak 2 embernek tudtam elpasszolni. 1 adagból újra sütöttem egy sütit, egyet meg újra elkezdtem etetgetni, de már kevesebb hozzávalóval, így a masszát csak mindig kétfelé osztom és az egyiket használom csak fel sütésre (húúúú, tiszta matek óra). Nem bánom hogy megmaradt, mert minden hétre megvolt így a sütink. Egyébként egy egyszerű kevert sütinek néz ki, de annál sokkal hosszabban eltartható és valamivel finomabb is, mindezt gondolom a kovásznak köszönheti. Gondolom hasonlóan működik, mint a kenyérnél. De ha valaki esetleg többet tud róla, kérem írja meg! Most húsvétra is készítek egyébként egyet, kalács helyett. Ebbe most reszelt sárgarépa és őrölt mogyoró kerül majd Vagy mandula, még nem tudom. Csöppségem miatt még mindig nem szívesen használok erősen allergén dolgokat. Nem azért mert most az, hanem hogy később se legyen. És ha már ennyit szövegeltem a lényeg, amiért írok erről a dologról. Szerintem ezt a kovászt elkezdhetjük magunk is elkészíteni, csak gondolom ilyenkor első alkalommal többet kell hagyni, hogy "megérjen". Ja és a szöveg, amivel megkapjuk, csak hogy értsük is, hogy miről habratyoltam eddig:

Az ajándékba kapott kovászt egy nagy műanyag tálba öntjük. Csak MŰANYAG-, vagy FA kanállal szabad keverni! Szobahőmérsékleten tartjuk! Lefedni és hűtőbe tenni TILOS!
Hétfő:         adjunk hozzá 2,5 dl cukrot
Kedd:         adjunk hozzá 2,5 dl tejet
Szerda:       adjunk hozzá 2,5 lisztet
Csütörtök:   keverjük meg 3x
Péntek:        adjunk hozzá:
  • 2,5 dl cukrot
  • 2,5 dl tejet
  • 2,5 dl lisztet, majd keverjük össze.
Szombat: 4 egyenlő részre osztjuk, ebből 3 részt elajándékozunk ezzel a leírással!
A maradék 1/4 részhez hozzákeverünk:
  • 3 tojást,
  • 2,5 dl lisztet,
  • 1,5 teáskanál sütőport,
  • 1/2 kávéskanál szódabikarbónát,
  • kevés őrölt fahéjat,
  • 1 csomag vaníliáscukrot,
  • 100 g mazsolát,
  • 1,5 dl olajat,
  • és opcionálisan: aprított étcsokit, magvakat, egyéb aszalt gyümölcsöket.
Kivajazott formába tesszük és kb. 160 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb. 40-45 perc).
Ez a kenyér szerencsét hoz az egész családnak és a sütőjének egy kívánságát teljesíti. ;-)
A kenyeret csak egyszer lehet megsütni az életben! :o
Én egy-két dolgot módosítottam a fenti szövegen, mert szerintem nem volt annyira pontos. Pl. nem írta a hozzávalók között a magvakat és az egyéb aszalt gyümölcsöket (barack, áfonya, füge, cseresznye, meggy, ananász, papaya stb.). De emlékeim szerint a régi verzióban ez is benne volt. Ráadásul nagyon finom, ha minél több ilyen dolog kerül bele. Az első adagba pl. rengeteg étcsokit daraboltam, és ezt ellensúlyozandó hozzátettem nem kevés aszalt szilvát (aprítva) és mazsolát is. Isteni finom volt!!!
A sütést 150 fokon írta, de szerintem az nem elég. Én az elején mindig rásütöttem egy kicsit légkeverésen is (160 fokon azt is), és nekem úgy volt jó.
Ezenkívül azt írta eredetileg: normál tepsibe való adag. Szerintem vétek elrontani azzal, hogy lapos formában sütjük, hiszen akkor pont a "szaftosságát" veszíti el. És persze, hol marad akkor a "kenyérfeeling" (tudom van lapos kenyér is), ha már az a neve!?
Olaj helyet én mindig 10 dkg olvasztott vajat vagy margarint használtam. Én azt tapasztaltam, hogy az olajjal készült sütik valahogy mindig nehezebbek, fojtósabbak lesznek (bár lehet, hogy csak nekem, nem tudom miért). 
Ja és persze mindig került bele reszelt citrom és narancshéj is.
Úgy gondolom, ha összekeverünk kb.
  • 125 ml tejet,
  • 125 ml cukrot,
  • 125 ml lisztet
(még jobb, ha házi tejet, nyers nádcukrot és pl. teljes őrlésű lisztet használunk),
és ezt érleljük szobahőmérsékleten pár napig, majd ehhez kezdjük el a fenti módon adagolni a dolgokat. (De csak 125 ml-t mindenből, vagy, hogy egyszerűbb legyen 1 dl legyen minden.), akkor egy hasonló, vagy inkább ugyanilyen eredményt érhetünk el, mint a fenti. 
És amiért értelme van mindennek az az, hogy szerintem egy nagyon finom és hosszan (legalábbis hosszabban, mint az átlag kevert sütik) eltartható sütemény lesz belőle, ami jó pár nap után is nagyon finom és friss.
Húú, még hogy nem tudok írni mostanában... ehhez képest "be nem állt a szám", ill. le nem állt a kezem, vagy mi....

17 megjegyzés:

sz.marika írta...

Szia! Örülök a bejegyzésednek, én is mostanában agyalok a gazdaságos felhasználásán ennek a kenyérnek.
Tegnap már csak 3 részre osztottam egy részből kakaós tortalap készült, így elfogadható lett a vastagsága. Anyukám pedig egyben megsütötte az egész masszát diósra .(Liszt egy része helyett, dió, kókusz, vagy 1-2 kanálnyi kakaóra cserélve kakaóra cserélve bejött).
Azt szeretném kérdezni, hogy mekkora pöspökkenyér formában és hány részt sütöttél meg. A répa nekem nem jutott eszembe, pedig jó ötlet. Főleg most.
Kellemes ünnepeket!

Ildinyó írta...

Szia Mari! Örülök, hogy örülsz! :))
Én igazából nem püspökenyér formát használtam hozzá, hanem egy nagyobb téglaformát. Talán kenyérsütésre szokták használni leginkább. A mérete egyébként: 30 cm hosszú, 11 cm széles és 7 cm magas. Egyszerre mindig csak 1 adagot sütök meg (ill. használok fel a kovászból és ahhoz adom a 3 tojást, 2,5 dl lisztet stb.), így a tészta pont elég a fenti méretű formába és így is jó pár szelet süti lesz belőle.Az a jó benne (persze, mint a legtöbb kevert sütiben), hogy roppant sokoldalú.
Kellemes húsvétot kívánok én is! :)

Vajda János írta...

Ojvé :) Mi lenne, ha menne az írás :D
Szép, baráti kenyeret sütögettél...

Ildinyó írta...

Jaj hát igen! Most pirulok! :o Pedig tényleg nem megy (szerintem pont azért lett ilyen hosszú, nem tudtam tömörebben, "értelmesebben" megfogalmazni). :D
Köszönöm szépen! :))

Thrini írta...

Jujj de jó látni a barátság kenyeret. Nagyon régóta fontolgatom, hogy hozzáfogok, de még nem éreztem magamban elég elszántságot. A Príma konyhában olvastam róla (2005. szeptemberi szám), nagyon megtetszett. Örülök, hogy elkészítetted!
Ha mégis rászánom magam és hozzáfogok, tudok kihez jönni tanácsért. :)

Ildinyó írta...

Thrini
Nagyon kedves vagy, örülök én is!!! :)))

Angi írta...

Szia!

Én is kaptam egy adagnyi alapanyagot ehhez a továbbküldős sütihez. Azért kerestem rá a neten, mert kissé későn érkezett meg hozzá a recept is (keddi napon, pedig hétfőn kéne kezdeni) és bátran nekiálltam anélkül, amire emlékeztem, mert hát szban gyorsan lehadarta az, aki adta... de a tejjel kezdtem. Erre pont átküldte a receptet is. Ráöntöttem tehát a cukrot is... szerinted ezzel már az egész el lett rontva? Dobjam ki, kezdjek újat a 125 milis kezdéssel, amivel szerinted ugyanolyan eredményt érhetünk el?

Köszi!

Ildinyó írta...

Szia Angelocska!

Szerintem nem lett elrontva, ne dobd ki. Akitől kaptad, annál biztosan "érlelődött" addig a kovász, így szerintem nem baj, ha 1nappal később kezdted, és az sem hogy egyszerre beletetted a cukrot és a tejet. Így persze 1 napot majd hagyj ki (már, ami a hozzávalókat illeti) és csak keverd meg azon a napon (azaz, holnap, ha minden igaz). De kérdezd meg akitől kaptad, hogy nála is 1 nappal később kezdődött az etetés, vagy csak véletlen került hozzád kedden. Bár ha 1 nappal tovább hagyod érlelődni, akkor sem lesz semmi gond szerintem. Remélem még időben érkezett a válasz. Sok sikert és nagyon szívesen! :))

Névtelen írta...

Nagyon szerettem ezt a kenyeret annak idején, van már 10 éve hogy utoljára kaptunk ilyet. De aztán belegondoltam, hogy a tej (ami ugye romlandó) benne van napokig, hetekig, hónapokig a nyers tésztában. Ez vajon mennyire egészséges?
Anna

Ildinyó írta...

Szia Anna!

Igen, ezen én is gondolkodtam már. De miután soha nem éreztem rajta semmi rossz szagot, vagy ilyesmit, csak arra tudtam gondolni (józan, paraszti ésszel, merthogy kémikus nem vagyok persze), hogy a tejben lévő cukrok tejsavvá alakulnak át a levegőben található gombák hatására. Tehát gondolom egyfajta tejsavas erjedés jön létre, úgyhogy igazából talán nem is romlik, hanem inkább erjed. Bár itt akkor felmerül az emberben, hogy akkor miért nem joghurtot használunk hozzá. De azzal tényleg nem ugyanolyan. Van valami különleges ebben a változatban. Talán pont az, hogy az ember saját környezetében élő mikroorganizmusai alakítják a süteméynét, ill. kenyerét. :))) Szerintem nem lehet bajunk tőle. Végül is a joghurt és a kefir is egyfajta erjedési folyamatnak az eredménye, és pl. sajtokat is borítanak be ill. szőnek át penészgombák. :) Sőt apukám régebben készített savanyú tejből aludttejet is, és soha nem volt semmi gond belőle. :)))

Névtelen írta...

Szia!

A hozzávalóknál nem szerepel a 3 db tojás, viszont a 2. megjegyzésnél írod, hogy: "és ahhoz adom a 3 tojást, 2,5 dl lisztet stb.". Ezek szerint kell bele 3 db tojás is?

Ildinyó írta...

Szia kedves Névtelen!

Teljesen igazad van! Véletlenül kimaradt a felsorolásból a 3 tojás. Szóval igen, kell bele. :)
Nagyon köszönöm, hogy szóltál!
Üdv

Unknown írta...

sziasztok, és azt tudja valaki, hogyan kell elkészíteni a kezdő kovászt?

Ildinyó írta...

Kedves Névtelen!

Az utolsó sorokat amit írtam, bemásolom ide is a bejegyzésből. Ezt még nem próbáltam ki, így nem tudok rá garanciát vállalni, de úgy gondolom működhet a dolog. :)

"Úgy gondolom, ha összekeverünk kb.
125 ml tejet,
125 ml cukrot,
125 ml lisztet
(még jobb, ha házi tejet, nyers nádcukrot és pl. teljes őrlésű lisztet használunk),
és ezt érleljük szobahőmérsékleten pár napig, majd ehhez kezdjük el a fenti módon adagolni a dolgokat. (De csak 125 ml-t mindenből, vagy, hogy egyszerűbb legyen 1 dl legyen minden.), akkor egy hasonló, vagy inkább ugyanilyen eredményt érhetünk el, mint a fenti.
És amiért értelme van mindennek az az, hogy szerintem egy nagyon finom és hosszan (legalábbis hosszabban, mint az átlag kevert sütik) eltartható sütemény lesz belőle, ami jó pár nap után is nagyon finom és friss."

Névtelen írta...

Kedves Ildinyó!

Itthon készítem a kovászt hozzá, csak azt nem tudom mennyi nyers kovász kell egy adag sütihez?Fél bögre?

Üdv: Timi

petzsucs írta...

Az, hogy vatikáni kenyér, ilyen nincs, mert ezt az Amishok csinálják több száz éve!! Tehát a vatikáni nevét valami fehér keresztény kitaláció ha!!!

Névtelen írta...

Az én vatikáni kenyérnek valóm kb. 5-6 évet pihent a mélyhűtőben.Pár hete találtam rá mikor a hűtőt engedtem. ki akkor elő vettem füzetem amibe a receptem van. 1 nap pihent a pulton közben kevergettem kedveskedtem neki, 3 gr. kovásszal . Ugyan is a kovi óta szinte mindent kovásszal sütök. Csodásan föléledt mire az 5 naphoz értünk habos babosan nézett ki minden földi jót kapott sütés napján (mazsola,csokoládé, dió). Nagyon finom sütit sütöttem a napokban újra kezelésbe veszem mert most nem teszem a hidegre. Azt elfeledtem írni az elején, hogy csak az 1/4 ét élesztettem föl atöbbi pihen.