Oldalak

2009. április 16., csütörtök

Spenótos-túrós penne csőben sütve


Ez az étel is sokkal gyorsabban elkészült volna, ha nem friss spenóttal készítem. De annyira kellette magát a boltban. Egyébként tényleg gyors ebédnek indult és ezek voltak otthon a hűtőben. A tésztát mindig szeretjük. Különösen azt, hogy millióféleképpen elkészíthető. A spenótot meg már muszáj volt elhasználom és a túró is ott kellette már magát. Különben is azt olvastam (nem mintha negatív képet akarnék festeni róluk, mert mindet imádom), hogy az oxálsav, ami természetes alkotórésze egyébként a sóskának, a spenótnak, a céklának és a rebarbarának megköti a kálciumot a szervezetben, ezáltal elvonja azt. Ezért érdemes őket nagy kálciumtartalmú étellel együtt főzni. A spenót másik felét meg a Csöppségemnek készítettem el egy kis bulgurral. Később majd ez is jön még egyéb csöppeknek való kajákkal együtt.

Hozzávalók:
  • 500 g penne tészta
  • 250 g friss spenót
  • 250 g túró
  • 3 tojás (a kisebből)
  • 2 kicsi dobozos tejföl (de lehet egy nagy is, hogy egy kicsit szaftosabb legyen)
  • olívaolaj és kb. 2-3 evőkanál vaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 szál újhagyma
  • só, frissen őrölt bors és szerecsendió
  • a tetejére némi reszelt sajt
A tésztát megfőzzük, majd hideg vízzel leöblítjük. A spenótot megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd forrásban lévő sós vízbe dobjuk és pár percig blansírozzuk, főzzük. Kb. 1 evőkanál vajon és némi olívaolaj keverékén elkezdjük pirítani az apróra vágott (vagy összenyomott) fokhagymát, majd hozzáadjuk a szűrőn lecsöpögtetett spenótot és pár perc alatt összerottyantjuk. Ha már jónak ítéljük, levesszük a tűzről és hozzákeverjük a maradék vajat (hogy jó krémes legyen). Összekeverjük a túrót, a tejfölt és a tojást, hozzáadjuk a spenótot, majd az egészet sózzuk, borsozzuk, reszelünk bele szerecsendiót, majd belekarikázzuk az újhagymát is. Végül a túrós masszát összekeverjük a tésztával és az egészet egy olajjal kikent tűzálló tálba tesszük. Megszórjuk reszelt sajttal, majd előmelegített sütőben, légkeverésen 170 (sima sütés kb. 190 fok) kb. 35-40 percig sütjük.

4 megjegyzés:

  1. Drága-drága Ildi!

    Most olyan ételhez hoztad meg a kedvem, amit szerintem sosem sütöttem volna meg magamtól... Csináltam már göngyölt húst spenóttal tekerve, úgy imádjuk, de tésztával még nem próbáltam, most viszont meghoztad a kedvem hozzá... Kari szerencsére mindent megeszik, és azt hiszem ilyesminek is nagyon fog örülni!
    Köszönöm az újabb tippet, jó ide bejönni! :)

    Puszillak!

    VálaszTörlés
  2. Aranyos vagy nagyon! Örülök, hogy megnyerte a tetszésed! Egyébként régebben többször csináltam már hasonlót, de túró nélkül (most ezt muszály volt már elhasználni), és azt nagyon szerettük. Ha jól emlékszem talán besamellel készítettem...
    Puszi Neked!

    VálaszTörlés
  3. Ami a pici etetését illeti, nagyrészt egyetértek veled, bár az én leveseimből simán lehet egy 1 évesnek adni, annyira sótlanul főzök.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Ági!
    Gondolom véletlenül került ide a megjegyzésed, de sebaj, megtaláltam. Irigylem azokat, akik nem sósan főznek... Én sem sózom agyon az ételeket, inkább csak fűszeresebbek és legtöbbször elég más dolgot eszünk, mint amit lehetne adni neki...
    Üdv

    VálaszTörlés