2013. december 22., vasárnap

Karácsonyi levesajánlat: Almás zellerkrémleves mézzel karamellizált dióval



Egy utolsó előtti ötlet még így karácsony előtt 2 nappal, hátha éppen levesötlet után vadászik valaki. Ez a leves nagyon egyszerű, mégis nagyon finom, lelket melengető. 

Hozzávalók:

  • 2 közepes póréhagyma fehér része vagy 1 nagy fej vöröshagyma (lehet vegyesen is)
  • 60 dkg alma
  • kb. 40 dkg zeller
  • frissen őrölt bors
  • kb. 1,5 liter hús- vagy zöldségleves
  • kb. 5 dkg vaj
  • kevés kókuszzsír (vagy egyéb zsiradék)
  • dió 
  • méz
A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd bő kókuszzsíron megpároljuk kicsit, közben sózzuk is. Az almákat megtisztítjuk, kockára vágjuk, a zellerrel is ugyanígy járunk el (kisebb kockákra vágjuk és akkor hamarabb puhul meg). A hagymához hozzáadjuk a zellerkockákat és lefedve pároljuk pár percig, majd felengedjük a levessel. Forrástól számítva főzzük kb. 10-15 percig, közben borsozzuk is meg kissé, majd adjuk hozzá az almakockákat és pároljuk puhára az egészet. Végül adjuk hozzá a vajat, hagyjuk felolvadni és turmixoljuk simára az egészet. Ha szükséges utólag ízesítsük még. 
Tálaláskor kb. 2-3 evőkanál mézet tegyünk egy vastag aljú edénybe, adjunk hozzá kb. 1-2 marék diót (mindezeket ízlés szerint), majd közepes lángon - figyelve, hogy ne égjen oda -, karamellizáljuk és tálaljuk a levesünkhöz.

Tipp:
Almaszeletekből vágjunk formákat és ezzel díszítsük.





2 megjegyzés:

Viki írta...

Csodálatos !!! Kerestem a hozzávalók között a citromot. Hogy marad ilyen szép fehér az almaszelet? Gratulálok, a fotó is fantasztikus, olyan hófehér karácsonyos.
Boldog Ünnepeket kívánok Nektek Ildikó !

Ildinyó írta...

Viki
Köszönöm szépen! :)
Kérdésedet már egyből meg is válaszoltad :D Nekem véletlenül kimaradt, de valóban egy kis citrommal locsoltam meg a felvágott almát, azért nem barnult be (meg persze gyorsan is fotóztam)... :)
Nagyon boldog karácsonyt Nektek is!