2012. március 28., szerda

Gyors és egyszerű kókuszos-málnás piskótatorta


Ez tényleg egy igen gyors és egyszerű torta volt, amit most hétvégén készítettem. Sógoromnak szüli-, és névnapja volt, de variáltak, hogy mikor is tartsák meg. Erre vasárnap reggel 10-kor jött egy telefon nővérkémtől, hogy akkor ebédre várnak minket... Ajajj, gondoltam magamban, én tortát ígértem... Kb. fél 1-ig lötyögtem jobbra-balra a lakásban, hogy mit süssek gyorsan. Az idő meg egyre fogyott. 1 óra körül bent sült már a piskóta a sütőben, de akkor még mindig nem körvonalazódott bennem igazán, mi is legyen belőle. Végül az utolsó percekben, ill. hajrában egy ilyen gyors kókuszos verziót dobtam össze belőle. Mindenkinek ízlett! :) A piskóta kettévágásán látszik, hogy nem igazán vártam meg még azt sem, hogy teljesen kihűljön, de ez az élvezeti értékéből nem vont le semmit. Így legfeljebb nem egy művészien elkészített, díszített, hanem inkább amolyan háziasan összedobott torta lett belőle. Jaaaa, és a legnagyobb bók, amit kaptam vele kapcsolatban: az unokahúgom azt mondta a piskóta olyan lett, mint amilyet az egyik kedves rokonunk - Joli néni - tudott készíteni és évek óta nem ettünk már olyan finomat. Szerintem tuti a nagy csipet szeretet használt neki, amit beletettem... na meg a jó minőségű tojás... :o :)
Ajánlom húsvétra is, mert könnyű és üde édesség volt, amivel még sok gond sincsen, mégis nagyon finom.

Kókuszkrém torta málnával
Hozzávalók:
A piskótalaphoz (kb. 25 cm-es tortaformába):

  • 5 tojás
  • 5 evőkanál liszt
  • 5 csapott evőkanál porcukor
  • csipet só
  • 3 evőkanál hideg víz
A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tortaforma alját és oldalát is kibélelem sütőpapírral. A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá verem. A tojások sárgáját is pár perc alatt habosra keverem a porcukorral, majd hozzáadom a vizet és beleszitálom a lisztet is, valamint a csipet sót is, és ezekkel is alaposan elkeverem. A tojásfehérje habból hozzáadok egy keveset, majd lazítok a tojásos-lisztes masszán, és határozottan elkeverem. A többit is hozzáadom, de ezt már óvatosan - hogy ne törjön össze a hab - alulról felfelé mozdulatokkal keverve vegyítem el benne alaposan. Az előkészített formába öntöm, majd elegyengetem benne. Alulról is megütögetem a formát. Az előmelegített sütőbe teszem, és kb. 30-35 perc alatt aranysárgára sütöm (sütőfüggő!!! tűpróba a végefelé, és ne szárítsuk ki).

A kókuszkrémhez ill. habhoz:
Hozzávalók:
  • 200 g (nem túl száraz) kókuszreszelék
  • 500 ml tejszín
  • 1 csomag hidegen keverhető zselatin (pl. Zselatin Fix)
  • ízlés szerint porcukor vagy egyéb édesítő (pl. xilit, 1-2 evőkanállal elég bele szerintem)
A kókuszreszeléket egy késes aprítógépben vagy turmixban (vagy botmixerrel) addig dolgozom, amíg egészen pici darabos, már már krémes lesz. Közben adhatunk hozzá pár evőkanál tejszínt is, hogy könnyebben bánjon vele a gép. Miután így összedolgoztuk, érezni fogjuk, hogy sokkal intenzívebb lesz az íze, és miután kevésbé darabos, sokkal élvezhetőbb is volt így a tortában.
A tejszínt elkezdem habbá verni, majd szép fokozatosan beledolgozom a zselatint, végül a cukrot is és kemény habbá verem. A kókuszreszelékből félreteszek pár evőkanállal a díszítéshez, a többit pedig beleforgatom a habba.

Az összeállításhoz és a díszítéshez:
  • 1 kis üveg málnadzsem
  • esetleg, ha van, lehet fagyasztott málna is
  • 4-5 dkg fehércsokoládé
A tortalapot kettévágom, amint kihűlt, és az alsó lapot megkenem málnadzsemmel. Ráhalmozom a kókuszos habnak kb. a felét. Tetejét ráteszem, kicsit lenyomkodom (nálam ez elmaradt most), bevonom a maradék krémmel (az oldalát is lehet, nálam most ez is elmaradt), majd a tetejét díszítem málnadzsemmel, esetleg fagyasztott málnával, kókuszreszelékkel, fehércsokoládéból készített forgácsokkal.
Az eredeti terv az volt egyébként, hogy oldalét fehércsoki lapokkal díszítem, de nem volt ideje megdermedni annak a fránya csokinak, amit felolvasztottam erre a célra. Így az kopaszon maradt.

9 megjegyzés:

Csongi írta...

Régen készítettem kókuszos tortát, de ezt a képet nézve, tuti a napokban ezt a nagyon guszta tortát el fogom készíteni. Én eperlekvárral, mert az a kedvencem :)

Ildinyó írta...

Nagyon örülök, hogy tetszik Csongi! Eperlekvárral is nagyon finom lehet. :) Köszönöm!

Csongi írta...

Elkészítettem, a középső gyerkőcöm azt mondta, hogy ez a kókuszkrém mennyei :) Nagyon köszönöm a receptet!

Erika írta...

Én is imádom a kókusz-málna párost,fincsi lehetett!:)De persze eperrel is megkóstolnám...!

Ildinyó írta...

Csongi
Puszi a drága gyerkőcödnek! És nagyon örülök! Én köszönöm! :)))

Erika
Igen, eperrel is jó ötlet. Ki fogom próbálni így is. :)

Névtelen írta...

A zselatint csak por formájában raktad bele? Vagy elkészítetted azt is a leírásnak megfelelően és úgy raktad bele?

Ildinyó írta...

A zselatin jelen esetben nem a főzős változat (pl. Horváth Rozi féle), hanem a hidegen keverhető, mint amilyen pl. a Dr. Oetker Zselatin Fix. Ezt úgy ahogy van, a tejszín felverése közben, különösebb előkészület nélkül kell a tejszínhez keverni.

Névtelen írta...

Szerintetek meddig áll el? Finom lesz még kedden, ha vasárnap készítem el?

Ildinyó írta...

Kedves Névtelen!
Kérlek ne haragudj, csak most láttam meg a kérdésed. Már valószínűleg késői a válaszom, de azért leírom.
Nálunk még a készítés napján elfogyott a torta, így nem nagyon tudok érdemben nyilatkozni róla. De szerintem 1-2 napot még ki kell bírnia a hűtőben (esetleg mélyhűtőben is bírja). Vagy esetleg úgy még jobb, hogy külön elkészíted a piskótalapot a krém pedig nagyon hamar készen van, így azt ráér csak a fogyasztás napján elkészíteni és betölteni a tortalapba.
Ebben a nagy melegben, ami mostanában van, amúgy is fő a biztonság... :)