2012. január 14., szombat

Rumos-kókuszos narancslekvár

Ez a dzsem még december utolsó napján készült, róla a fotó, pedig rögtön az új év első napján. Hogy ez miért lényeges? Mert ugye, amit csinál az ember ezen a napon, állítólag azt fogja csinálni egész évben (?)... Nos, az élet néha keresztül húzza az ember számításait vagy inkább vágyait, de ennek is nyilván oka van... :) Azért én bízom benne, hogy a jelenlegi életvitelem mellett, lesz időm és energiám a blogra, a fotózásra és főzésre, mert bizony hiányzik, de egyszerűen nem jut már rá erőm sokszor. Pedig nem szerettem volna így elhanyagolni, de visszatérek én még egyszer, ha törik...
A sima narancsdzsem elkészítésének az alapötlete Nigellától származik. Szerintem zseniális, még ha elsőre furcsának is tűnik ez az elkészítési mód. Én a sima dzsem egy részét feldobtam egy kis kókusszal és rummal is. Isteni és különleges lett!  Nigella friss gyömbért tesz hozzá, hát azzal se lehet semmi. Íme az én változatom:

Rumos-kókuszos narancslekvár
Hozzávalók (kb. 4-5 kisüveghez):
  • 8 közepes narancs (kb. 1,1 kg)
  • 1 citrom leve és kevés reszelt héja
  • 500 g befőzőcukor
  • 200-250 g barna nádcukor (vagy ízlés szerint)
  • 200 g kókuszreszelék
  • kb. 1-1,5 dl rum
A narancsokat alaposan megmossuk, majd egy nagy lábasba tesszük és annyi vizet öntünk rá, amennyi épp ellepi, majd felforraljukés puhára főzzük (kb. 30 perc elegendő ehhez). Amikor kissé kihűlt, óvatosan meghámozzuk, a narancs húsát feldaraboljuk kissé, a magját - ha van - kiszedjük. A narancs húsát és levét egy lábasba tesszük. A lehámozott narancshéjról éles késsel levágjuk a fehér részt, majd nagyon apróra vágjuk a sárga héjat és ezt is narancshúshoz tesszük. Hozzáadjuk a citrom levét és héját, majd belekeverjük a befőzőcukrot is és felforraljuk. Amikor felforrt, hozzáadjuk a maradék cukrot is és kb. 10 percig forraljuk. Ekkor belekeverjük a kókusreszeléket és a rumot is, majd még pár percig bugyogtatjuk. Forrón, alaposan kifertőtlenített üvegekbe töltjük, lezárjuk, majd pár percre fejjel lefelé fordítjuk és plédekbe csavarva hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés, tipp:
A nádcukor mennyiségét a narancs édességétől ill. savasságától és ízlésünk szerint változtathatjuk. A kókuszreszelék és a rum mennyisége is ízlés szerint változtatható. A főzőlevet amiben a narancsok főttek - ne öntsük ki, egyrészt azért, mert ezt lehet a dzsem higítására használni, amennyiben túl sűrűnek találnánk. (Nigella eredeti receptjében is így tesz, csak ő sevillai narancsot használ és a főzőlevet a hámozás után a narancsok magjával feforralja, majd így használja fel.) Másrészt ebből a főzőléből pl. narancshéj és cukor hozzáadásával szirup is főzhető, ami aztán koktélok, teák, forró italok ízesítője lehet (azért kóstoljuk meg, mert esetleg keserű lehet). Vagy ha a szirupot jó töményre és sűrűre készítjük majd összekeverjük rummal, egy nagyon finom rumos-narancsos likőrt kapunk, ami alaposan lehűtve a legjobb.
A narancsdzsemet ha szeretnék, hogy ne legyen annyira darabos botmixerrel kicsit át is dolgozhatjuk.

3 megjegyzés:

ingyom bingyom írta...

Szia!
Még mindig nagyon szép a blogod!

Szeretném felhívni a figyelmedet Makacska blogszülinapi játékfelhívására!
Kíváncsi vagyok a Te szakácskönyvajánlódra, ha van kedved írjál egyet!

A játék itt elérhető:

http://makacskakonyhaja.blogspot.com/2012/01/elso-blogszulinap-es-jatek.html

Mariann voltam!!

ingyom bingyom írta...

Ja és gratulálok a dzsemedhez. Azt azért megkérdezném, hogy csak úgy magában nasi, vagy felhasználod vamilyen sütihez?
Üdv, Mariann!

Ildinyó írta...

Kedves Mariann!
Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszik a blog! :)
Köszönöm a játékra felhívást. :) Azt sajnos nem ígérem, hogy időm is lesz megírni, mert már sorakoznak itt a piszkozatok a blogon, meg még tavalyról is vár rám egy bakancslista elkészítése, aminek már kb. 20x futottam neki... :)))
És örülök, hogy tetszik a dzsem is. Én ezt a rumos-kókuszos változatot egyelőre magában ettem csak. :) De simán el tudom képzelni pl. egy jó kis palacsintához, tovább gazdagítva még vékony, cukorszirupban felfőzött narancshéjdarabokkal, friss kókusszal díszítve, esetleg még vaníliakrémmel... vagy pl. egy poharas desszert alapanyagaként piskótával, tejszínnel vagy tojáshabbal lazított mascarponéval rétegezve. Vagy pl. egy egyszerű csokikrémet, pudingot (pl. http://ildinyo.blogspot.com/2011/03/varazslatosan-egyszeru-csokipuding.html) is fel lehet vele dobni. :)
Üdv Neked is