2011. augusztus 29., hétfő

Fetás-cukkinis lepény

Már jó régóta várakozik ez a bejegyzés arra, hogy közzé tegyem, de a múlt heti dög melegben valahogy nem akartam a sütő bekapcsolásával riogatni itt a népet. De már újra emberi idő van, hát nosza neki, próbáljátok ki. 
Egyik este valamit kerestem a neten - már fogalmam sincs mit, de általában így van, hogy közben rábukkanok valami olyanra, amit nem is kerestem, és tök jó. És persze egyből eltereli a figyelmem az eredeti keresésről. Szóval keresgettem, és ráleltem Chocolate&Zucchini oldalán egy nagyon kis szimpatikus receptre. Ezen az oldalon mi másra, mint egy cukkinis lepény receptjére. :) Ami önmagában nem is lenne annyira érdekes, de ennek egy különleges - legalábbis számomra - tésztája volt. Egy jó kis joghurtos alapú, gyúrt tészta. Persze ki is kellett próbálnom egyből. Ahogy gyúrtam össze, rájöttem, hogy engem nagyon emlékeztet valamire. Hát persze! A gyerekkori könyvemből, a sajtos rúd receptjére, ill. annak tésztájára, csak az tejföllel készül.  Bár az is igaz, annál inkább levelesebb-puhább, itt pedig inkább vékonyabb-ropogósabb a végedmény. Én itt-ott módosítani kényszerültem az eredeti recepten. Egyrészt azért, mert nekem. ilyen lisztaránnyal nem állt össze gyúrhatóvá a tészta (nyilván más típusú lisztekkel dolgoz(t)unk), ill. nem volt itthon szezámmagom sem (ez került nála a tésztába), ezért pirított napraforgómagot használtam helyette. És én nem is nyersen tettem rá a cukkinit, ahogyan ott látható, hanem megsütöttem a lepénnyel együtt. A cukkini alá pedig petrezselyem pesto-t kentem, és megszórtam még egy kis kockára vágott feta sajttal is. Gondolván, hogy mindezek nem árthatnak neki. Nem is ártottak! Sőt, nagyon finom lett! Ajánlom nektek is! Egy jó kis salátával egy könnyed vacsoraként, vagy egy baráti beszélgetéshez bor-, sör-, vagy fröccskorcsolyaként nagyszerű lesz.
A eredeti recept csak 180 g lisztet ír, de így nekem ugye nem lett gyúrható állagú a tészta, mint ahogy azt fentebb is írtam. Én hozzátettem még legalább 2 jó púpos evőkanál lisztet, és lent is már kb. ezzel a mennyiséggel írom a receptet. Én egyébként 3 féle lisztet használtam sima lisztet, ill. egy nagyon kevés kukorica és réteslisztet is.  Nyilván ezek is számítanak.
Hozzávalók (kb. 4-6 személyre):
  • A tésztához:
  • kb. 220 g liszt
  • 60 g hideg vaj
  • 120 g joghurt
  • 1 mokkáskanál só
  • kb. 2 bő evőkanál napraforgó vagy szezámmag (száraz serpenyőben átpirítva kissé)
A feltéthez:
  • 1 kisebb, zsenge cukkini (végei levágva, és nagyon vékonyan felszeletelve)
  • kb. 2-3 evőkanál petrezselyem pesto (lehet bazsalikom is ízlés szerint)
  • 250 g feta felkockázva
  • kevés só és frissen őrölt bors
A lisztet átszitálom a sóval, majd elmorzsolom benne a hideg vajat, végül hozzágyúrom a joghurtot is. A tésztának lágynak kell lennie, de azért kézzel formázható legyen (tehát ne legyen kemény, de ragacsos sem). Becsomagolom, és legalább 30 percre a hűtőbe teszem pihenni. Ha kipihente magát, a sütőt előmelegítem 180 fokra, a tésztát vékonyra nyújtom, majd megszórom egyenletesen a napraforgómaggal (vagy szezámmal) és kettéhajtom, majd ismét kinyújtom jó vékonyra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem és az előmelegített sütőbe tolva, kb. 15 percig elősütöm. Ha letelt, kiveszem a sütőből, megkenem a pesto-val, kirakom a cukkiniszeletekkel (ha nagyon kell egy icipicit még sózom, bár a sajt és a pesto is sósak már), elosztom rajta a sajtot, tekerek rá kevés borsot még, majd visszatolom a sütőbe és addig sütöm, míg a sajt meg nem pirul kissé. Ezt már lehet légkeverésen is nyugodtan, és kb. még 15 percre lesz szüksége. Hidegen, langyosan egyarán finom volt!

3 megjegyzés:

Petra írta...

Jól néz ki. A pestom tegnap lett kész, igaz bazsalikomból. :)))

Bianka írta...

Igazán finom lehet

Ildinyó írta...

Petra
Köszönöm szépen! Mmmm a bazsalikom pesto is isteni finom, az is jó nagyon jó hozzá! Meg mindenhez! :))

Bianka
Köszi! Tényleg finom volt! A napokban szerintem készül majd megint valamilyen más változat is. :)