2011. május 13., péntek

Sütőtökfagylalt csokiszósszal és gyömbéres keksszel

Blogger kicsit bolondozik... :S Eltűnt ez a legutóbbi bejegyzésem... :( Akkor megpróbálkozunk vele még egyszer... mert szerencsére azért nem tűnt el a szöveg teljes egészében, csak újra piszkozat lett... :)

Nem, nem ment el az eszem most sem, vagyis még mindig nem! Csak képzeljétek, maradt még egy sütőtököm teljesen ép állapotban. Gondoltam a legjobb, amit tehetek vele ebben a jó időben, ha megsütöm és fagylaltként végzi be. Hiszen azért mégis csak a nyárba megyünk már bele lassan. Jól végezte! Isteni finom lett! És most megvan a gyors változatú, tojásmentes fagyialapom is. Késő este jutott eszembe, hogy a hűtőben pihenő sütőtökpüré még várja, hogy fagyivá varázsoljam. Hát mondom én most tuti neki nem állok tojásos alapot főzögetni. Előkaptam hát egy doboz mascarponét(nem, nincs minden alkalommal itthon, de most szerencsére pont volt), azzal vegyítettem az egészet, majd lazítottam egy kis habbá vert tejszínnel. A fagyi nálam most "natúr" maradt, azaz nem került bele semmilyen fűszer (csak egy icipici vanília). Az egyéb dolgok, melyek szerintem nagyon jól passzolnak hozzá, most mellé kerültek, egy egyszerű csokikrém és egy kandírozott gyömbéres keksz formájában.


Sütőtökfagylalt
Hozzávalók (kb. 1 literes dobozhoz):
  • 4 dl sült sütőtökpüré
  • 250 g mascarpone
  • 2 evőkanál vaníliás cukor
  • 8-10 evőkanál barna nádcukor (a sütőtök édességétől függően adagolva)
  • 1-2 dl habtejszín
A megsült sütőtököt (nekem ez a mennyiség kb. 1 nagy töknek a fele volt) leturmixolom a kétféle cukorral, majd hűtőbe teszem, és alaposan lehűtöm. Ezután habbá verek 1 dl tejszínt (lehet 2 dl is, de nekem csak így fért be a dobozba). A mascarponét szintén habosra keverem a sütőtökpürével, beleforgatom a habbá vert tejszínt is, és mehet a fagyasztóba, vagy a fagyigépbe. Az alapnak jó édesnek kell lennie, hiszen fagyott állapotban sokat veszít az édességéből. Ahogy elkezd fagyni, párszor átkeverem egy botmixerrel, majd tálalás előtt röviddel tegyük át a hűtőbe.
Lévén, hogy a mascarpone és a tejszín is ugye elég zsíros, nem fog szilánkosra fagyni a fagyink, hanem jó krémes lesz. Még akkor is, ha nem keverjük át olyan sokszor és nincs is fagyigépünk. Szóval ezt a mascarponés gyors megoldást én ajánlom mindenkinek, még annak ellenére is, hogy ez azért így némileg zsírosabb fagyit eredményez, mint a főzött tejszínes-tojásos változat.
Csokiszósz: kb. 50-60 g étcsokoládét felolvasztottam kb. 1 dl tejszínnel. Ez, ha jó hideg a fagyi, elvileg megdermed rajta egy kicsit.


Gyömbéres kekszek
Hozzávalók 32 kekszhez (1 bögre = 1 cup = 2,5 dl):
  • 200 g puha vaj
  • 1/2 bögre barna nádcukor
  • 1 evőkanál Golden Syrup (helyette lehet méz is)
  • 1 tojás
  • 2 bögre sima liszt
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • csipet só
  • kb. 3 evőkanál felaprított, kandírozott gyömbér
  • A "lapításhoz": barna nádcukor

Előkészítek 2 tepsit, amit kibélelek sütőpapírral. A sütőt előmelegítem légkeverésen 160 fokra (sima sütés 180 fok).
A jó puha vajat habosra keverem a cukorral és a Golden Syruppal, majd hozzákeverem a tojást is. Végül hozzáadom az átszitált lisztet is a szódabikarbónával, a sóval és a gyömbérrel együtt, és jól összedolgozom. Végül hozzákeverem az apróra vágott, kandírozott gyömbért is. 
A tésztából diónyi gombócokat készítek, és a tepsire pakolom őket. Egy pohár alját cukorba mártom, majd ezzel kilapítom a kis golyókat. Sütőbe tolva, kb. 15 perc alatt megsütöm őket (tepsinként), és rácsra téve hűlni hagyom.

4 megjegyzés:

Erika írta...

Ez hihetetlen, én is mostanság hallottam és készültem elkészíteni a sütőtök fagyit! Nekem nagyon tetszik!:)

Garffyka írta...

Ohh, hirtelenjében nem is tudom, melyikhez kapnék először, imádom a sütőtököt (mifelénk döblec :) minden formában, a gyömbér az egyik kedvenc fűszerem, csokit bármikor tudnék enni.
Szuper ötlet mascarponeval keverni, ki fogom próbálni. Köszi!

Ildinyó írta...

Erika
Köszönöm! Nekünk is nagyon ízlett! :) Mindenki megijed, mikor meghallja, de nem értem miért, hiszen a sütőtök édes és iszonyatosan finomak a belőle készült édességek!!! :)

Garffyka
Örülök, hogy tetszik! Én köszönöm! :))
Döblec... ez tök jó, nem is hallottam még. :)

Turák Kinga írta...

hol lehet ilyenkor sütőtököt kapni?! Már néztem, Alexandránál is, de akkor már kicsúsztam, a sütőtök szezonból! :)