2011. április 20., szerda

ARAZ Étterem és kávézó

Az első részben szót ejtettem a gyönyörű Continental Zvra Hotelről. Most következzék a folytatás. Ahogy említettem már korábban is ez a rész a hotel, ARAZ elnevezésű étterméről fog szólni. Az étterem a hotel részeként működik, de külön bejárata is van a Dohány és Nyár utca sarkánál. Egy szép vasárnapi napon jártam ezen a szintén csodaszépen megalkotott helyen, egy Sunday Brunch alkalmával. Ekkor épp a Kelet ízei voltak a főszereplők. Ilyen kényelmes ebédet minden vasárnap rendeznek egészen május végéig. Akkor lesz egy spanyol témájú Brunch is majd. Ilyenkor minden alkalommal más-más nemzet ételeit mutatják be. Magyar, olasz, arab és francia ételek találhatóak ilyenkor a terítéken. A korlátlan étel és italfogyasztásért (a ház borából, limonádéból, narancsléből és ásványvízből) 5.990,-Ft-ot kell fizetni, melyért nemcsak hogy akár 16 féle ételt kóstolhatunk meg, de ingyenes Wellness használat is jár hozzá. Ami szerintem, ha megnézzük az előző beszámolómban is található fotókat, több mint csábító ajánlat!
 
Én, mint fent írtam is, asztaltársaimmal együtt a Kelet ízeivel barátkozhattam. Előételként Humuszos töltött tojást, Egyiptomi feta salátát és Libanoni tonhalsalátát kóstoltam. De mindemellett még egyéb zöldségek is megtalálhatóak voltak a büféasztal kínálatában. Minden nagyon friss és ízletes volt! Utána kétféle leves közül választhattunk: Bárányragu leves friss mentával és Marokkói csicseriborsó leves. Én az utóbbi mellett tettem le a voksom, mert nagyon szeretem a csicseriborsót, és azt kell, hogy mondjam nem bántam meg. Bár az előbbi lehet, hogy kicsit izgalmasabban hangzik, de nekem ez a kellemesen fűszeres, paradicsomos csicseri leves, roppant jól esett. De asztaltársaimat nézve a másik leves sem sikerült rosszul. Főételek közül megkóstoltam pl. az Aszalt szilvás báránycsülköt, mellé pedig Mandulás kuszkuszt választottam a többféle köret közül. Ez a bárányhús igazán nagyon finoman és ügyesen volt elkészítve! Csak úgy omlott szét az ember szájában, olyan jó puha volt! Finom és kellemes fűszerezésű volt még a spenóttal töltött burek is. Ezen kívül persze még más finomságok is voltak, de én most csak ezeket emeltem ki, mert ezek kifejezetten nagyon jól sikerültek. A desszertek mindegyike nálam remekelt! Ott volt pl. a Jordán mandulás puding, mely a többieknek édes volt ugyan, de én, aki nem szeretem a nagyon édeset, azt mondom, ahhoz képest, amilyen tocsogós szirupos édességek jellemzőek az arab konyhára, ez egyáltalán nem volt az. Sőt! Tényleg nagyon finom volt! Ugyanez elmondható volt a Baklaváról is, melyből én még nem ettem ilyen változatot, hogy ne csak a cukros szirupot érezzem rajta, hanem kiemelkedjen az olajos magvak, jelen esetben a dió íze is. Végre! És még egy csúcs finom, kókuszos, kevert tésztás jellegű süti is volt, amit mindannyian nagyon dicsértünk! Szóval összességében, azt kell mondjam, nagyon finom és változatos ebédet volt szerencsém végigkóstolni.
A másik két nemzet, az olasz és a francia konyha kínálatában is roppant finom ételekkel találkozhatunk, ha végignézzük a honlapjukon a kínálatot.
Az étterem rendes étlapján egyébként alapvetően a magyar, és a francia konyha remekei találhatóak meg. És egy roppant szimpatikus mondat a honlapjukról a magyar ételek választékára vonatkozóan: "Bár nem létezhet magyar konyha paprika, gulyás és pörkölt nélkül, mégis sokkal gazdagabb az ennél: régmúlt korszakok ételei a legmodernebb konyhatechnológiai eljárásokkal párosítva – ezt kínáljuk Önnek magyaros étlapunkon."
Nem mintha bármi gondom lenne a gulyással és a pörkölttel (szeretem), de azért dicséretes, hogy nem csak kizárólag ezekkel a klasszikusokkal kívánják lenyűgözni a hazai ízekkel barátkozó, külföldi vendégeket. Persze, azért ezekkel a hagyományos finomságokkal is lehet barátkozni, pl. egy vasárnapi Magyar Brunch alkalmával. Legközelebb április 24.-én lesz ilyen. A kínálat pedig:
Levesek
Szürkemarha gulyásleves házi csipetkével
Újházy tyúkhúsleves
Előételek
Hideg ízelítők a padlásról
Parajos fogas tekercs
Saláta büfé, hozzávalókkal
Főételek
Hortobágyi húsos palacsinta
Eszterházy borjú rostélyos
Harcsa paprikás
Lecsós sertésszűz
Köretek
Vajas galuska
Pirított petrezselymes burgonya
Vegyes zöldség köret
Szalvétagombóc
Desszertek
Dobos torta
Mini rétes trilógia
Somlói galuska

És Húsvéti Brunch is lesz hétfőn, vagyis április 25.-én. Szerintem ez a kínálat is isteni finom lehet. Nézzétek csak!
Rozmaringos borjúragu leves burgonya galuskával
Medvehagyma krémleves
Húsvéti tojás saláta
Füstölt csülök vele főtt tojással, torma habbal
Salátabüfé hozzávalókkal
Kenyértésztába sült mangalica szűz friss lecsóval
Konfitált bárány csülök belesült zöldséges pecsenyelével
Csirkemell filé sonkába sütve zöldfűszeres mártással
Fokhagymás tarja káposztás lángoskán
Tárkonyos zöldbab
Szalonnás tepsis burgonya
Sonkás keltekecs
Répa mousse citrom zselével
Eszterházy pohárkrém
Fonott kalács
Mézes krémes

Másik nagyon szimpatikus kezdeményezésük, a hétfőtől szombatig tartó déli menü, amikor 2 vagy 3 fogásos ebédet van lehetőségünk enni 1.190,- és 1.390,-Ft-ért. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó ajánlat, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az ételt egy ilyen kiváló helyen van lehetőségünk elfogyasztani. A kínálat ilyenkor sem utolsó ám! Csak néhány példa a háromfogásos menüből: Szamóca krémleves karamellizált menta felhővel, Mákbundában sült tengeri hal filé újhagymás karotta pürével és Forró vegyes rétes fahéjmártással. Vagy pl. Gesztenyés almaleves calvadosos fahéj habbal, Tanyasi csirkecomb filé tarhonya rizottóval, gombás-kapros paprika raguval, desszertnek pedig Somlói mille-feuille. Remekül hangzik mindegyik!
Ha a közelben dolgoznék, biztosan eljárnék oda ebédelni, mert szerintem az ember egy ilyen menüvel enyhén szólva is jobban jár, mint egy gyorsétkezdében elfogyasztott étellel. A fényévekkel jobb kulináris és ízélményről már nem is beszélve!
A hotelben található egyébként egy galéria kávézó is. Nézzétek csak a képeket! Fantasztikus környezet, és isteni finom kávéjuk van (volt alkalmam ezt is megkóstolni)!


(Látkép a galéria kávézóból a zongorára.)
Mikor ott jártam, többek közt arról is beszélgettünk, hogy a nyári terveik között szerepel a grillezés is. Ha jól értelmeztem, mindezt a tetőkerti részen viszik majd véghez. Pont most néztem a kulináris naptárjukat, és valóban lesz ilyen amerikai BBQ grill est június 30.-tól, minden csütörtökön este 7-től fél 10-ig. Ez is biztos nagyon jó lesz!
Rendeznek még remek ételsorokkal párosított borvacsorákat is. Legközelebb április 28.-án, este 7 órától rendezik meg a Dúzsi Borvacsorát, ahol a Dúzsi pincészet csúcsborait egy fantasztikus ételsorral egybekötve vonultatják fel. A honlapjukon erről is találtok részletesebb információkat. Érdemes megnézni, mert különlegesen finom ételek és borok lesznek terítéken.
Az ételek mellett, természetesen roppant fontos a kiszolgálás is. Nem csak a kiszolgálás, hanem a környezet, a légkör és a fogadtatás is. Persze mindenki természetesnek tartja, hogy egy ilyen helyen mindez maximálisan jó, de ennek ellenére, sajnos nem mindenhol ez a jellemző. Nekem mind a két alkalommal, amikor ott jártam, maximálisan jó kiszolgálásban volt részem. Én azt nem szeretem többnyire az ilyen helyeken, hogyha az embernek feszengenie kell. Én itt egy percig nem éreztem így magam. A környezet és a hangulata is nagyon barátságos!

(Barka Áron. A fotót az étteremtől kaptam.)
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, szeretném bemutatni az étterem fiatal - és cseppet sem mellékesen nagyon szimpatikus és roppant szerény – konyhafőnökét: Barka Áront. Fiatal, ám mégis tapasztalt, hiszen sokat dolgozott és látott külföldi munkái során, ahol volt, hogy akár 6 folyami hajó konyhájának irányítását is rábízták, de dolgozott pl. a németországi Kempinski Hotelben is. Munkái során egy-egy rendezvény alkalmával, Michelin csillagos séfekkel is dolgozhatott. Tőlük, elmondása szerint, leginkább a precizitás az, amit tanult és láthatott. De a külföldi munkái után szerencsére hazatért, és most már itthon alkot nekünk mindenféle finomat. Ahogy láttam, és azok alapján, amiket elmondott, úgy gondolom a célja mindenképpen az, hogy az étterem és a neve is, a minőségi ételekről szóló, pozitív visszajelzések alapján váljon ismerté. Csapatát is úgy választotta ki, hogy maximálisan elkötelezett legyen mindenki a munkája iránt, és ne csak egy gyorsan összedobott ételt akarjon a vendégek elé tálalni. Látszik az elhivatottság és az, hogy maximálisan jót akar kihozni az ételekből és az étteremből is, ami úgy gondolom sikerül is neki. Talán nem véletlen, hogy ki is érdemelték a 2010 legjobb új étterme díjat is.

Azt hiszem, mindenképpen vissza kell még térnem erre a helyre, mert szívesen elmélyülnék még jobban az étlapban, vagy akár a napi déli menükben. Nektek is azt javaslom, látogassátok meg ezt a remek éttermet, mert nem fogjátok megbánni! Azt pedig nézzétek el nekem, hogy csak a szép helyet fotóztam, az ételeket pedig nem, de én nem vagyok híve ennek az „evés közben lekattintom gyorsan, mindegy milyen lesz a végeredmény” jellegű fotózásnak. De higgyétek el nekem, a látvány is páratlan, és az ízek is!

ARAZ Étterem
1074 Budapest, Dohány utca 42-44. (az étterem külön bejárata a Dohány és Nyár utca sarkánál van)
Honlap: http://www.araz.hu/

A hotel bejárata belülről:

Nincsenek megjegyzések: