2010. szeptember 15., szerda

Csokikrém, kicsit másképpen


Jó, igazából ez nem is annyira csokikrém, hanem inkább krémes és kakaós bulgur krém, amelyben nincs hozzáadott cukor (sEm adalékanyag), csak amennyi a belekerülő aszalt gyümölcsökben és a 100 %-os almalében, természetesen van cukor. Megint a Főzzünk a gyerekeknek c. könyvemből vadásztam le ezt a receptet, amelyet ebben a könyvben tulajdonképpen afféle kenyérre való kenceként írnak le. Én némileg módosítottam a recepten, mert eredetileg pirított darált mogyoró is kellene bele (tehát mint egy kakaós mogyorókrém, egészségesebb verzióban), de én ezt most kihagytam belőle, helyette inkább még egy kis aszalt gyümölcsöt, vagyis datolyát tettem bele - ez egyébként is jól megy a kakaós, csokis dolgokhoz-, amitől még krémesebb lett az egész.

Csokikrém
Hozzávalók (kb. 25-30 dkg krémhez):
kb. 250 ml almalé
4 dkg bulgur (búzatöret)
5 dkg mazsola
4 dkg datolya, kimagozva, felaprítva (vagy/és őrölt mogyoró)
1-2 púpos teáskanál kakaópor

Az almalében kb. 20-25 perc alatt megfőzzük a bulgurt és az aszalt gyümölcsöket. Ha mogyorót is teszünk hozzá, száraz serpenyőben pirítsuk át kissé, majd a kakaóporral együtt adjuk a bulgurhoz és késes aprítóban, vagy botmixerrel pürésítsük le egy kissé. Ha nagyon sűrűnek találnánk tegyünk hozzá még egy kevés almalevet.
Forró vízzel alaposan kimosott üvegbe töltve, majd kihűlés után hűtőbe téve kb. 5-7 napig tartható el.

Tipp:
Szerintem készíthetjük narancslével is. Jól passzol mind a kakaóhoz, mind a datolyához. De próbáljuk ki a fenti bevezető szövegben említett mogyoróval is. 

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Ildinyó!Ez isteni... :-)!Imádom a bulgurt!!Csakúgy "ismeretlenként" sokat időzök Nálad..ja, és a másik (spenótos) bulguros kajád az egyik nagy kedvencem :-)!Era

Ildinyó írta...

Szia Era!

Nagyon köszönöm! :D Ennek nagyon-nagyon örülök!!! :D

Bianka írta...

Eszméletlen jó

Ildinyó írta...

Köszönöm Bianka! :D