2010. augusztus 10., kedd

Tepsis csirke, zöldségekkel sütve


Az alábbi étel az egyik kedvenc ételünk. Pláne akkor, amikor tobzódunk a sok zöldségben. Még évekkel ezelőtt lestem el az ötletet az Anyósomtól. Ő sokszor készített ilyet, és nekem nagyon megtetszett. Egyszerű és nagyon finom. Azt nem mondom, hogy a leggyorsabb, de a zöldségek és hús előkészítésén kívül (már pedig, ha ebben gyorsak vagyunk, akkor nyert ügyünk van) nem sok dolgunk van vele, mert utána már csak a sütőben napozik és nekünk csak annyi a feladatunk, hogy időnként rápillantsunk kész van-e már. Ha valaki nem ismerné még, mindenképp próbálja ki, mert garantáltan meg fogja szeretni. 
Készülhet csak zöldségekből is és akkor lehet akár köret is. Pont most olvastam Dulminánál egy ilyen vegán verziót.


Hozzávalók (úgy tűnhet egy hadseregnek elég ez az adag, de annyira azért mégsem):
  • kb. 8 közepes csirkecomb (alsó vagy felső, vagy egyéb csirkealkatrész ízlés szerint; mellfilé, szárny stb.)
  • (házi) fűszerkeverék a csirkéhez (pl. egy ilyen remek lesz hozzá)
  • kb. 1,2-1,5 kg apróbb szemű burgonya (nem pontosan)
  • 1 nagyobb cukkini (vagy 2 közepes)
  • 2 közepes fej hagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 4 paprika (lehet sima tv és kápia vegyesen)
  • 4-5 nagyobb paradicsom 
  • olívaolaj
  • só, bors, pirospaprika, rozmaring (friss vagy szárított)
A csirkéket megtisztítjuk, megmossuk, majd egy kevés olívaolajjal elkevert fűszerkeverékkel bedözsöljük mindenhol, és félre tesszük. A zöldségeket megtisztítjuk: a burgonyát alaposan átsikáljuk, de nem fosztjuk meg a héjjától (ha csak nem vastag túlságosan), majd nem túl vastag hasábokra vágjuk, a hagymát félkarikára, a fokhagymát vákonyabb szeletekre vágjuk, a paradicsomot és paprikát szintén megtisztítjuk, majd felkarikázzuk, a cukkini végeit levágjuk, és ízlés szerinti kockákra vágjuk (ha zsengébb lehet nagyobbra is, és akkor nem sül szét). Egy nagy tepsibe (aminek pereme is van, én fóliával is ki szoktam bélelni) elterítjük a zölségeket, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, ill. rámorzsoljuk a rozmaringot és kevés olívaolajjal meglocsoljuk, majd összeforgatjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Egy teflonserpenyőben pár percig elősütjük - először a bőrével lefelé beletéve -, a csirkecombokat, majd elhelyezzük a zöldségeken. A serpenyőben maradt esetleges fűszeres olajat ráöntjük a zöldségekre. Kb. 60-70 percig sütjük a sütőben, vagy amíg minden meg nem puhul és sül. Az első fél órában takarjuk le alufóliával, úgy könnyebben puhul meg minden.
Készíthető ízlésünk szerint egyéb más, szezonális zölségekkel, ill. fűszerekkel (pl. rozmaring helyett kakukkfű). Én készítettem már úgy is, hogy kevés száraz fehérbort is öntöttem alá, és úgy is nagyon finom volt.

Sütés előtti állapot 

7 megjegyzés:

Vajda János írta...

Hűűű, Ildinyóka, ez nagyon ínycsiklandoló kaja lehet. Ki is próbálom, csak teszek alá hozzá bacont. Ártani nem fog neki. Azon gondolkodom, úgy az utolsó harmadában a sütésnek nem tenne-e neki jót egy óvatos sörrel permetezés? nemcsak azért, hogy a maradékot meg lehessen inni :)
Egyre jobbak a kajafotóid!!!

Bianka írta...

Hű fenségesen néz ki, valami csodás lehet

Ildinyó írta...

János
Nagyon szépen köszönöm!!!!!!Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik!! :D
Jaj igen, a szalonna... bár most nem került bele, azt is szoktam hozzá tenni néha.
Sör? Hmmm... Úgy még nem próbáltam, de biztos jó lehet! Egy próbát mindenképp megér szerintem. Ha mást nem magába döntögeti az ember... :)

Bianka
Nagyon köszönöm szépen! :) Tényleg finom, próbáld csak ki!

letti írta...

Szia Ildi!
Először is gratula a blogodhoz, most találtam rá és nagyon tetszik!
Kérdésem pedig az lenne, hogy a leírt mennyiségekből hány adag jön ki?
Köszönöm!
Letti

Ildinyó írta...

Kedves Letti!

Nagyon szépen köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik! :)
Nehéz megmondani, hogy pontosan hány főre is elég ez az adag, mert tényleg nagyon étvágyfüggő... :) Nálunk a 2,5 éves, jó étvágyú fiam, a nagy étvágyú férjem és én, 2 napig ettük. Úgy gondolom, hogy úgy 4-6 személynek legalább elegendő kell, hogy legyen egy ekkora mennyiség. (Attól is függ ugye, milyen jellegű hússal készül... Pl. 1 csirke felsőcombból ritkán elegendő 1 db egy férfiembernek...)
Elnézést a késői válaszért!
(Egyébként először azt hittem az unokahúgom viccelkedik itt, mert őt is Lettinek hívják... :D )

Dancsi írta...

Szia Ildi! :)
Most találtam meg ezt az oldalt és nagyon jóó :)) Ajánlani fogom másoknak is! :)

Ildinyó írta...

Kedves Dancsi!

Nagyon szépen köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik! :)