2010. június 25., péntek

Tojáskrém, egy kis csavarral

Az egész úgy kezdődött, hogy megláttam még régebben Duendénél a csicseriborsókrémet, és a kommentek között olvastam, hogy tulajdonképpen házilag is készíthetünk tahinit, azaz szezámmagkrémet. Az egész csak annyiból áll, hogy száraz serpenyőben kissé megpirítjuk a szezámmagot, majd egy kevés olajjal (én még némi sót is tettem bele, de csak nagyon picit) krémesre dolgozzuk egy késes aprítóban. El is készült ez a finomság, és persze, hogy a humuszba is került belőle. Viszont nekem egy picit talán erőteljesebbre sikerült a pirítás, mint kellett volna, mert a Másik Felem váltig állította, hogy ennek a pasztának bizony van egy kis darált tepertő beütése. Már ami az ízét illeti. Nosza neki, több se kellett nekem, máris eszembe jutott a tojáskrém, amit igen régen nem készítettem már. És az is eszembe jutott, hogy ez a kis tepertős beütés szerintem igen jót fog tenni ennek a nagyszerű kenyérre való kencének. Úgy is lett! Aki nem hiszi, járjon utána... :)
Íme a tojáskrém, ahogy én készítem, a benne lévő tahini persze elhagyható és akkor máris a hagyományos verzióhoz jutunk.
Ez a mennyiség elsőre talán soknak tűnik (kb. 60-65 dkg), de egy 3 fős családban is bőven elfogy 2 nap alatt ez az adag.

Hozzávalók:
8 főtt tojás (hideg vízben feltéve, forrástól számítva 7-8 perc nálam, majd azonnal hideg víz alá dugva, így még langyosan is könnyen megpucolható szépen)
2 vastagabb szál újhagyma
3-4 teáskanál nem túl csípős (csak a gyerek miatt) dijoni mustár
3-4 evőkanál joghurt
3 evőkanál puha vaj
3-4 púpos teáskanál tahini
só, bors, nagyon pici pirospaprika  

A főtt tojások sárgáját krémesre keverem a vajjal, a mustárral és a joghurttal, ízlés szerint ízesítem sóval, frissen őrölt borssal, pirospaprikával, majd hozzákeverem a nagyon finomra vágott újhagymát is (a zöld részét tegyük félre a tálaláshoz), ill. ízlés szerint a tahinit is. Nagy lyukú reszelőn hozzáreszelem a főtt tojásfehérjét (vagy apróra kockázom), elkeverem, majd jól behűtve, friss zöldségekkel és kenyérrel tálalom.

6 megjegyzés:

duende írta...

Nagyon guszta Ildinyó! Én is milyen régen ettem tojáskencét... Idejét sem tudom már. Talán mert mindig szomszédasszonyom készíti, és mindig akkor készítette, mikor mentünk a szőlőbe hozzá. A szőlő 2 éve nincs művelve, sajnos... :( Így tojáskrémet sem ettem már 2 éve.

Jó hogy eszembe juttattad! :)

Adri írta...

Hűűű, de finom lehet! És nagyon tetszik az edénykéd!!! :)

Vajda János írta...

Pacsmagon még pörköltnek is szoktuk készíteni, nagyüzemi mennyiségben :) Tényleg csini a kis edény :)

Ildinyó írta...

Duende
Nagyon szépen köszönöm! Ugye-ugye? Akkor itt az ideje egy kis nosztalgiázásnak. :)))

Adri
:) Köszönöm! Tényleg jó lett! :)

János
Köszönöm, az edény nevében is! :D
Hűűű, tojáspörköltet még nem készítetettem, pedig már nagyon sokszor szerettem volna megkóstolni. Itt az ideje kipróbálnom... :)

lekvároskukta írta...

Nagyon guszta! Az edényke is ;-)

Ildinyó írta...

Lekvároskukta
Nagyon köszönöm!!! :D