2010. június 21., hétfő

Káposztás-paradicsomos lepény

Ennek az ételnek az eredeti receptje, ill. ihletadója tulajdonképpen fent van már a blogon. Most csak azért írok róla ismét, mert akkor nem került fel róla fotó, ill. a mostani egy kicsit másképp is készült. Más alapanyagokkal, kicsit más arányokkal, és egy kicsit nyáriasabb változatban. Érdemes kipróbálni és mindenképpen érdemes hozzá új fejeskáposztát használni, mert az sokkal zsengébb, és szerintem abból lesz igazán finom.
 
Hozzávalók:
A tésztához:
  • 100 g kukoricaliszt
  • 150 g sima liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 3 tojás
  • kb. 300-350 ml tej (annyi, hogy nokedlitészta sűrűségű masszát kapjunk)
  • só, frissen őrölt bors, kevés pirospaprika
  • 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
  • 1 kisebb fej hagyma, apróra vágva
  • 3 gerezd fokhagyma, összenyomva
  • 2 vastagabb szelet (húsos), füstölt szalonna, kisebb kockákra vágva
A töltelékhez:
  • 3-4 szem közepes paradicsom, kockákra vágva
  • 1/2 fej új/zöld fejes káposzta, durvábbra gyalulva, vágva
  • só, frissen őrölt bors
  • 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
  • kevés olívaolaj
A tálaláshoz:
  • tejföl, petrezselyem, fokhagyma, só, bors
A sütőt előmelegítjük 180-190 fokra és egy enyhén kiolajozott sütőedény megmelegítünk benne. Közben a káposztát kevés olajon átpirítjuk kissé, ízesítjük sóval, borssal, majd összekeverjük a paradicsommal, de azzal már nem sütjük, és hozzáaadjuk a petrezselymet is. A tojáshoz hozzákeverjük a hagymát, fokhagymát, a szalonnát, a  petrezselymet, valamint az átszitált sóval, borssal, pici pirospaprikával elkevert sütőporos lisztet, és felöntjük annyi tejjel, hogy jól keverhető masszát kapjunk. A felforrósított sütőedénybe öntjük a tészta egyik felét, elegyengetjük rajta a káposztás paradicsomot, kiicsit le is nyomkodjuk, majd befedjük a maradék tésztával és 40-45 percig sütjük (sütőfüggő; nekem még az utolsó 10 percben 200 fokon rá kellett pirítanom a tetejére egy kicsit, mert túl haloványnak találtam). Petrezselyemmel, sóval, borssal, kevés összezúzott fokhagymával elkevert tejföllel tálalom.

6 megjegyzés:

Vajda János írta...

Csupa jó van benne :) Csak jó lehet! Hideg szatmári szilvával öblögetném :)

Ildinyó írta...

János
:))) Köszönöm! A szatmári szilva (vagy Apukám hordóban érlelt, zsámbéki lófingatója :))) ) nekem is jöhet: előtte is, utána is... :D

duende írta...

Hú, ez nagyon izgalmas! Isteni lehet! Valamikor megsütöm! :)

Ildinyó írta...

Duende
Próbáld csak ki! Remélem ízleni fog! :) Köszönöm! :)

Vajda János írta...

Ez a zsámbéki jól hangzik, olyan lehet, mint a csákvári asszonyfektető :)

Ildinyó írta...

János
:D csákvári asszonyfektető... ez nagyon jó!!! :)))
A zsámbéki betyárosan erős, de nagyon finom. A tavalyi színtisztán körtéből készült. Apukám nagy gondosággal gyűjtögette hozzá a gyümölcsöt. :))