2010. június 22., kedd

Két elmaradt recept: Medvehagymás-paprikás spanyol omlett és Csőben sült tojásos kenyérrel töltött paprika


Még tavasszal készült ez a tortilla, a korábban készített "natúr változat" alapján. Akkor egy szombat délelőtti piacozásból hazaesvén, feltuningoltam némi összeaprított medvehagymával, összedarabolt, megmaradt salátalevéllel és kockára vágott paprikával is. Ezeket akkor tegyük az ételbe, amikor már majdnem megpuhult a burgonya (a paprika előbb is belekerülhet). Bár a fotók nem lettek a legjobbak, mert tényleg evés közben, gyorsan fotóztam csak le, de azért írok róla, hogy megmutassam, tényleg rengeteg dologgal lehet felturbózni ezt az ételt. És még akkor is fejedelmi lakomát csaphat belőle az ember, ha tényleg nem túl sok ideje maradt az ebéd elkészítésére. Lévén, hogy a medvehagyma szezonnak már régen vége van, tehetünk bele helyette pl. spenótlevelet, amihez természetesen akkor némi összezúzott fokhagyma is dukál. 


A lenti ételt pedig még tavaly nyár végén készítettem (hát igen, csak akkor épp nem blogoltam). Volt egy időszak, amikor rengeteg paprikát kaptunk rokonoktól, innen-onnan, és már nem tudtam mit kitalálni belőle. Gyors ebédnek készült ez is, de szerintem vacsorára is ideális lehet. Szerintem még hidegen is, vagy legalábbis szobahőmérsékleten is finom. Egy könnyű salátát is tálalhatunk mellé, ill. a kolbász helyett, akár húsos füstölt szalonna is kerülhet bele. 

Csőben sült töltött paprika

Hozzávalók:
  • 4 nagyobb paprika (nálam piros és narancs színű), kicsumázva, félbevágva
  • kb. 10 dkg szikkadtabb kenyér, kisebb kockákra vágva
  • kb. 2 tojás
  • só, bors, oregáno
  • 10 centis paprikás kolbász, apróra felkockázva
  • opcionálisan kerülhet bele: apróra vágott hagyma, fokhagyma, petrezselyem, bazsalikom 
  • kevés reszelt sajt (pl. mozarella)
  • néhány szem koktélparadicsom
  • a tetejére kb. 10-15 dkg mozarella
  • kevés olívaolaj a sütőedénybe
A sütőt előmelegítjük 180-190 fokra. A tojást összekeverjük a fűszerekkel, esetleg egy pici tejjel, tejföllel, lazíthatunk rajta eg kicsit. Ekkor tegyük hozzá az opcionálisan választható dolgokat is. A tojásba beleáztatjuk a kenyérkockákat és hozzákeverünk kevés lereszelt sajtot és a kolbászkockákat is. Enyhén kiolajozott tűzálló tálba, helyezzük el a félbevágott paprikákat, majd osszuk el bennük a tölteléket, szórjuk meg a reszelt mozarella sajttal, majd helyezzük el rajta a félbevágott koktélparadicsomokat és süssük szép aranysárgára.


4 megjegyzés:

Ottis írta...

Ezt kipróbálom, nagyon jól néz ki!

Ildinyó írta...

Köszönöm Ottis! Remélem ízleni fog! :)

Vajda János írta...

Biza, de lehet, hogy kivárom a pritamint, azzal lehet igazán jó így elkészítve. Szoktam csak úgy, hogy beleejtek a kicsumázott házba gomba, meg máj darabokat, rájuk ütök egy-egy tojást, megszórom füstölt sajttal, és zsupsz, be a sütödébe :)

Ildinyó írta...

János
Igen, talán látszik a képen is, hogy én is egy kicsit pirosasabb paprikát használtam hozzá, ami kicsit édesebb fajta volt. Húúú, a pritamint én is nagyon imádom. Remek ötlet! :) És ez a gombás-májas-füstölt sajtos verzió... mmmmmm... naggggggyon jól hangzik. :) Kipróbálom majd! :)