2010. március 4., csütörtök

Ricottás-cukkinis lepény


Nagyon szeretem a cukkinit! De nem, nem én vagyok ilyen elvetemült, hogy majd 900 forintos kilóáron meg is vásároljam. Másik Felem Nagyszülei voltak ilyen "elvetemültek", hogy kedveskedjenek egy kicsit az egyetlen pici dédunokájuknak. Még szerencse, hogy ilyen áron csak egy darabot vettek. Igaz az 24 dekás volt, tehát így is 200 forintba került. Gondolkodtam mi is legyen ebből az 1 darabból, mert az nem túl sok ugye pl. egy jó kis medvehagymás sárgarépás cukkinifőzelékhez, vagy pl.  egy bazsalikomos-paradicsomos cukkinikrémleveshez. Így hát agyaltam-agyaltam, közben a kezembe akadtak a dolgok és ez született belőle. Hidegen a legfinomabb szerintem. El tudom képzelni egy tál finom, friss zöldségekkel teli salátával, vagy akár hús mellé "köretként", de kisebb kockákra vágva akár előételként is megállná a helyét. Érdemesebb egy laposabb tálban sütni, mint az enyém. Én egy kicsit elszámoltam magam ezért került ebbe a mélyebb formába.

Hozzávalók:
  • 1 cukkini (kb. 24-25 dkg-os)
  • 6-7 evőkanál kukoricaliszt
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • só, bors
  • 4 tojás
  • 250 g ricotta
  • 2 evőkanál joghurt (ha a ricottából dobozosat veszünk, lehet hogy nem is lesz rá szükség, nekem a zacskós változat volt, ami egy kicsit "szárazabb")
  • fél marék apróra vágott, fagyasztott medvehagyma (most már végképp kifogytam belőle)
  • pár darab olajban eltett aszalt paradicsom, apróra vágva
  • kb. 4 szál újhagyma, felkarikázva 
  • A sütőedényhez: némi vaj és zsemlemorzsa
A sütőt előmelegítem 190 fokra. Egy laposabb (kb. 20x25 centis) tűzálló edényt kivajazok, majd megszórom zsemlemorzsával.
A cukkinit alaposan megmosom, két végét levágom, majd nagylyukú reszelőn lereszelem (a héjától szándékosan nem fosztottam meg, én szeretem).
Összekeverem a sütőporos kukoricaliszttel, picit sózom, borsozom, majd hozzáadom a medvehagymát, az újhagymát és az aszalt paradicsomot is.
A tojások fehérjét kevés sóval kemény habbá verem. 
A tojások sárgáját a ricottával, a joghurttal és szintén pici sóval alaposan elkeverem, majd hozzákeverem a lisztes cukkinit. 
A tojáshabból kiveszek 1 evőkanálnyit, ezzel lazítok egy kicsit a cukkinis masszán, majd a többit is óvatosan hozzáforgatom.  
A masszát beleöntöm a sütőformába, majd kb. 40-45 percig sütöm, vagy amíg a teteje szép aranybarna lesz, és belülről is megsül. Ez nagyban függ attól milyen mély az edény, tehát mennyire tud elterülni benne a massza. Mert nyilván minél vékonyabb, annál hamarab átsül a közepe is.
Én a tetejére szórtam egy kevés reszelt kecskesajtot is (amint az látszik a képen is), ami elég karakteres volt nekem most hozzá (egyébként szeretem, de most eléggé elnyomta az ízeket), ezért nem is írtam a hozzávalóknál, de ha valaki szereti nyugodtan szórjon rá.



8 megjegyzés:

Ottis írta...

Nagyon jól néz ki!Olyan tavaszi hangulata van!

Vajda János írta...

Cukki ahogy leírtad, -fotóztad! A kecskesajt tényleg túl karakteres lehetett az ízözön mellett. Az aranyra pirult, ropogós sajt azonban jól mutat az ilyen kaják tetején. Nem szeretem a trappistát, de ilyenkor a legmegfelelőbb :)

Ildinyó írta...

Ottis
Köszönöm szépen!

Nagylátószög
Köszönöm szépen! Igen ez a kecskesajt most tényleg túl sok volt, én most talán még a Trap Pistát is kihagynám. Bár a pirult sajt...hmmmm...inkább mégis rátenném :)))

Adri írta...

Aztamindenit de jól néz ki! Főleg az alsó képen tetszik...:)

Ildinyó írta...

Köszi Adri! Pedig olyan lusta voltam az alsó képnél és még egy tányérra sem szedtem ki, hogy szebben lefotózzam :)

Ami írta...

Ez jó kis receptnek tűnik, nagyon guszta! :)

Raindrop írta...

Na ettől is kész vagyok!
Csodásan néz ki! Nyárra elmentettem a receptet, most az aranyáron vett cukkini úgysem esne jól. :D

Ildinyó írta...

Ami!

Köszi szépen!

Raindrop!
Köszönöm! Hát az ára még így is eszembe jutott, hogy mi kaptuk, és nem kellett megvenni, úgyhogy nem csodálom : )