2010. február 5., péntek

Fánk


Lassan itt a farsangi fánkszezon vége, így éppen itt volt már az ideje, hogy én is készítsek valamilyet. De eszem ágában sem volt hagyományos szalagos fánkot készíteni, és ennek köszönhetően olajszagban úsztatni a lakást. Amúgy szeretjük a hagyományos fánkot, én főleg a jól megsült cicákat (Anyukám így nevezi a szaggatás során leeső darabokat, melyeket ő szintén megsüt az olajban). Idén már volt szerencsénk enni neki köszönhetően, így én kísérletezhettem valami mással.
Igen, tényleg van valami ezekben a langyos, vajas-cukros fánkokban, ami miatt ellenállhatatlanok lesznek! Ezt Nigella is megmondta! Merthogy a recept tőle van (én már házi istennővé váltam... :)). Bár én szokásomhoz híven már megint variáltam egy kicsit a recepten. Na de nem sokat, csak annyit, hogy kevés kukoricalisztet is adtam hozzá, mert úgy gondoltam, hogy ettől finomabb, omlósabb lesz a tészta, ráadásul a színének is jót tesz. Ja, és a sima cukor helyett pedig gyümölcscukrot használtam hozzá, hogy azért mégse legyen annyira nagyon bűnös (sajnos az).
Hozzávalók (12 muffin formájú, vagy 6 normál fánk méretű):
  • 200 g sütőporos liszt (nekem kb. 5 g sütőpor, és 25 g kukoricaliszt)
  • 100 g finom szemű kristálycukor (nálam kb. 60 g gyümölcscukor)
  • 85 ml növényi olaj
  • 125 ml tej
  • 1 nagy tojás
  • 1 nagy evőkanál vaníliás cukor (nálam igazi, amúgy kevés aroma is jó)
  • 12 teáskanál eperlekvár
  • 100 g sózatlan vaj
  • kb. 150 g porcukor (szerintem ennél kicsit kevesebb is elég, talán a vajból is, így is elég a jóból)
  • csipet só (nálam ez elmaradhatatlan az édes sütikből)
  • muffinsütőforma, vagy ha van, lapos fánksütő forma kiolajozva, vagy alaposan kivajazva (nekem ebből a "fazonból" lett 6 normál méretű fánkom)
A sütőt melegítsük elő 190 fokra. Keverjük össze a tejet, az olajat, a tojást. Az egészet keverjük össze a liszttel és a cukorral. Ne keverjük sokáig! Töltsük meg a formákat 1/3-áig tésztával, tegyünk a közepére némi lekvárt, majd zárjuk le a masszával. Az előmelegített sütőbe tolva kb. 20 perc alatt süssük meg. Közben olvasszuk meg a vajat, a porcukrot pedig szórjuk egy laposabb tálba. A kisült fánkokat egy villa és egy kanál segítségével (hogy össze ne égessük magunkat), mártsuk meg mindenhol a vajban, majd forgassuk meg a porcukorban. Langyosan tálaljuk, de nem megvetendő finomság szobahőmérsékleten sem.

3 megjegyzés:

duende írta...

Nagyon tetszik! :) meg fogom sütni!

Raindrop írta...

De durva! :))
Fánk és eperlekvár egy lapon említve!
Ennél szebb páros kevés van!
12 db fánk receptem van, nagyon nagy fánk fan vagyok, de ezzel még nem találkoztam!
Köszönöm!

Ildinyó írta...

Duende!
Érdemes, mert nagyon finom szerintem!

Raindrop!
Ugye? Ütős nagyon! Egyébként nagyon szívesen! Örömmel máskor is!