2010. január 4., hétfő

Puliszka kétszer


Mindkét étel még tavaly készült. Gyors, részben húsmentes ebédnek karácsony előtt, és két ünnep között. Másik Felem Nagyijának jóvoltából sikerült vagy 5 zacskó kukoricadarát begyűjteni itthonra, ezért apasztani kellett a készletet, de nagyon. Nem baj, szeretem! A puliszkát, kukoricakását (vagy hívja mindenki úgy, ahogy tetszik) ne készítsük keményre, inkább adjunk még hozzá folyadékot ha kell, hogy egy burgonyapüréhez hasonló állagot érjünk el. A vajat pedig semmiképp ne felejtsük ki belőle, mert ettől lesz igazán finom, könnyű és krémes.

Hozzávalók:
A puliszkához:
(A cukkinis változatnál hozzáadtam a sóval együtt még 1 evőkanál natúr, só nélküli vegamixet is, ami zölden megpöttyözte az egészet és nagyon jól mutatott a cukkinivel együtt.)
  • 1 bögre kukoricadara
  • 1,5 bögre tej
  • 1,5 bögre víz
  • kb. 2 púpos evőkanál vaj
A gombás raguhoz:
  • kb. 25 dkg gomba (nem mértem, kb. egy fél doboznyi volt)
  • 1 vastagabb szelet füstölt, húsos szalonna
  • 3-4 szál újhagyma
  • 2 kisebb paradicsom
  • 4 aszalt paradicsom
  • olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors
A cukkinihez:
  • 3-4 kisebb uborka méretű cukkini
  • 2-3 duci gerezd fokhagyma
  • kevés kakukkfű
  • só, frissen őrölt bors
  • kevés vaj és olívaolaj
A tejet, a vízzel felforralom, ízesítem sóval, majd folyamatos keverés mellett hozzáadom a darát és időnként megkeverve, kb. 20-25 perc alatt megfőzöm. Ha szükséges még öntök hozzá kevés tejet, vagy vizet, végül hozzáadom a vajat, és alaposan kikeverem, hogy könnyedebb legyen az egész.
A gombát és a cukkinit is egy nagy serpenyőben készítem, hogy inkább süljön, mintsem párolódjon az egész.
Az újhagymát megtisztítom, a végeit levágom, majd felszeletelem a zöldjével együtt. A szalonnát felkockázom, majd kevés olaj hozzáadásával megpirítom. Rádobom a hagymát és ezzel is pirítom egy keveset. Beleteszem a megtisztított, és kockára vágott gombát és átsütöm az egészet. A kétféle paradicsomot szintén kockára vágom, de én nem hámoztam meg, mert szerettem volna, ha megőrzi a textúráját. Végül a kétféle paradicsomot is hozzáadom, ízesítem sóval, borssal és készre sütöm az egészet. Ennyi!
A cukkinit alaposan megmosom, végeit levágom, majd felkockázom. Az apróra vágott fokhagymát olívaolaj és vaj keverékén addig sütöm, amíg illatozni kezd. Hozzáadom a cukkinit, ízesítem sóval, borssal, kakukkfűvel, majd megsütöm.

2 megjegyzés:

Ottis írta...

Nagyon guszták, megkívántam!

Ildinyó írta...

Köszönöm Ottis! Tényleg finomak voltak és elkészíteni is egyszerű! Próbáld ki egyszer!