2009. május 10., vasárnap

Búcsú a medvehagyma szezontól


Szombaton a piacon, lecsúsztam az idei utolsó adag medvehagymáról. Ennyit a lustaságomról. Pénteken pedig még volt. Ezért egy évre, fájó szívvel elbúcsúzom tőle. De azért még nincs minden veszve... Az utolsó adagnak egy részét lefagyasztottam, a másik feléből pedig medvehagymás olaj készült, amihez egész egyszerűen egy aprítóban felaprítottam némi olaj, és kevéske só társaságában. És hogy ennek a csodás olajnak (persze az minden zöldfűszeres olaj) egyetlen cseppje se vesszen kárba, kitunkoltam az aprítómat némi hagymás kenyérrel, majd a Másik Felem szájába nyomtam, aki jóízűen elnyammogta a kenyérdarabkákat. Ezenkívül fájó szívvel búcsúzom az újabb képektől is, melyek most meg rejtélyes módon a fényképezőnk memóriakártyájáról tűntek el. A szombati ebédünk volt rajta, melyben a medvehagymás olaj is szerepet kapott. Gyorsan kellett késő délután ebédet kreálnom és ezt agyaltam ki: sütőben sült fokhagymás újburgonya, friss petrezselyemmel megszórva, sajtos tükörtojással és medvehagymaolajos zöldsalátával. Igazából semmi extra, de mégis fenséges ebédet költöttünk el így kicsi családommal. Duende hatására, szépen megterített asztalnál, ami bár kissé szűkösnek bizonyult, de mégsem számított, mert örültünk, hogy együtt lehetünk...

Nincsenek megjegyzések: