2009. március 11., szerda

Kelbimbóleves gerslivel

Gersli, azaz hántolt árpa. Anyukám szokta készíteni ezt a levest, igaz ő csirkemellet is tesz bele, de az enyém most egy húsmentes változat. Szerintem nagyon finom! Anyu gerslit használ pédául a töltött káposztához is, amihez szintén nagyon jól megy. A piros bors, vagy más néven rózsabors, ami még ebbe az ételbe kerül és talán különlegesebb dolognak számít egy Brazíliában őshonos borsfa termése. A sógoraim pl. egész egyszerűen azt mondták rá egyszer, hogy parfümízű (hát nem valami ínyencek). Nyilván nem véletlenül kapta a rózsabors nevet, ettől lehet az a (szerintem) nagyon finom, aromás íze. De akinek ez nem jön be, nyugodtan helyettesítheti más borssal.
Hozzávalók (hm, kb. 2 liter leveshez?):
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 szeletke füstölt szalonna
  • 2-3 marék gersli (attól függően mennyire szeretjük a sűrűbb leveseket)
  • 2-3 szál sárgarépa
  • 1-2 szál fehérrépa
  • kb. 3 marék fagyasztott kelbimbó
  • 1 teáskanál egész rózsabors
  • ételízesítő, vagy húsleves
  • kevéske olaj
A zöldségeket megtisztítom, a hagymát kicsire kockázom, a szalonnát úgyszintén. Kevés olajon elkezdem pirítani a szalonnát, rádobom a hagymát, kicsit később az összzúzott fokhagymát is. A gerslit egy szűrőben hideg vízzel leöblítem, majd ezt is hozzáadom és egy kicsit megpirítom. Felengedem kb. 1,8 l vízzel, ízesítem ételízesítővel (vagy kinek mi), az egész borssal, és fedővel letakarva félig megfőzöm az árpát. Ez kb. 15 perc. Addig felkarikázom a répákat, majd hozzáadom ezt is leveshez. Ha már ezek is majdnem megfőttek, hozzáadom a kelbimbót is és pár perc alatt készre főzöm az egészet.

2 megjegyzés:

Nikóca írta...

Én is nagyon szeretem a gerslit, én a székelykáposztát is sokkal jobban szeretem gerslivel, és persze a töltött káposztát is... Egészen más íze lesz a székelykáposztának, ha teszek bele gerslit is... Szoktam levest is főzni belőle, dobok bele finom zöldségeket, és berántom... :) Isteni finom csak úgy is! De ez a leves is nagyon ínycsiklandó, biztos, hogy ki fogom próbálni! :)

A rózsaborsnak én szeretem az illatát és az ízét, nekem most éppen színesbors van a borsőrlőmben, és még pluszban adtam hozzá rózsaborsot is... :)

Csak így tovább Ildinyó, nagyon szuper ötleteket adsz a receptjeiddel, imádom őket! :)

Puszillak Bébi!

Ildinyó írta...

Nagyon köszönöm! Nagyon örülök, hogy másoknak is tetszenek azok a dolgok, amiket készítek!
Puszillak én is Téged