2009. január 27., kedd

Ízek kavalkádja

 
Szert tettem 6 szép nagy csirkecombra, amik tudtam, hogy a sütőben fogják végezni, csak azt nem tudtam még milyen fűszerezéssel. Erre fogtam magam és összehoztam egy saját keveréket. Csak úgy hasraütésszerűen tettem bele mindenféle fűszert, amiket úgy gondoltam, hogy jók lesznek együtt. A végeredmény egy fantasztikusan illatos keverék lett. Másik Felem még a frissen kaszált fű illatát is érezni vélte benne. Gondolom az illata azért volt olyan csodásan intenzív, mert bár por alakú fűszerek is kerültek bele, én azért mozsárban elegyítettem össze az egészet. Ez a mennyiség saccperkábé 6 egész csirkecombra lesz elég (alsó-felső). Igazából én nem méricskéltem, csak érzésre szórtam, de visszagondolva kb. ennyi volt.
Fűszerkeverék sültekhez:
  • 1 teáskanál egész zöldbors
  • 1 teáskanál egész színesbors
  • 3 teáskanál morzsolt szárított zsálya
  • 2 teáskanál fokhagyma granulátum
  • 1/2 teáskanál szárított rozmaring levél
  • 1-2 teáskanál pirospaprika
  • ízlés szerint só (én kb. 3 teáskanállal tettem bele)
Az egészet mozsárban összetöröm. Rászóróm, majd beledörzsölöm a húsba.

Nincsenek megjegyzések: